Úristen megteremtette a székelyt

Részlet Wass Albert, Tizenhárom almafa című regényéből

Tudni kell, hogy amikor az Úristen népek s országok dolgát rendezte a földön, Erdélyről ügyesen megfeledkezett. Azóta is szokásban maradt, hogy megfeledkezzenek róla, valahányszór adódik. Szóval az Úristen éppen elkészült a maga munkájával, s kedvtelve szemlélgette a világot, mikor megszólalt mögötte a legöregebb főangyal. Egy olyan nagybajuszú, időt-töltött főangyal volt ez, olyan törzsörmesterféle. Azért volt szabad neki megszólalnia.
- Uram – mondotta -, valami még nincsen készen!
- S az mi lenne? – nézett az Úristen csudálkozva legvénebb szolgájára.
Az pedig kivette szájából a csutorás pipát s odabökött vele Erdély felé.
- Ahunn-e! Még nincsen rajta senki!
Az Úr odanézett, s abbiza lakatlan volt egészen. Pedig csudaszép kis országnak ígérkezett, tiszta vétek lett volna pusztába hagyni.
- No, várj csak – mondta s elkezdett kotorni a zsebeiben.
Talált is egy marékra való magyart még, azokat leszórta a völgyekbe. A másik zsebében valami maradék románokra bukkant, azokkal meg behintette a hegyeket.
- Így ni – mondotta -, ezzel is megvagyunk.
De a vén angyalcseléd csak csóválta a fejét.
- Már pedig ejszen hibádzik még valami.
- Hibádzik? Mi a szemed világa hibádzik? – hökkent meg az Úr.
- Hásze emberek, azok most már vannak, instálom – okoskodott a vén főangyal -, de ki fog ott dolgozni?
- Mi? Hogy ki fog ott dolgozni? Hát a magyarok a völgyekben s a románok a hegyek között!
De az öreg csak csóválta a fejét.
- A magyarok? Azok uraskodni fognak. A románok? Azok hanyatt hevernek s bámulják leptiben a felhőket. Ami ráérő idejük pedig az uraskodásból s a felhőbámulásból marad, azt eltöltik azzal, hogy kergetik egymást. Valakinek dolgozni is kell!
Erre az Úristen nagy bosszúsan benyult a lájbizsebébe, s kirángatta onnan a szászt.
- Na – lökte oda bosszúsan a magyarok s a románok közé -, itt van, ni. Ez majd dolgozik helyettük is!
De a vén okvetetlenkedő újra csak megvakarta a fejét.
- Hájsze jó, jó. Ez megvolna. De valami azért még mindig hibádzik!
- Mi a keserűség hibádzhatik most már? – mérgelődött meg az Úr ekkora konokságon.
- Hásze idenézz, Uram – bökdöste pipáját az öreg főangyal Erdély felé -, a magyar uraskodik és veszekszik a románnal. A román bámulja a felhőket és veszekszik a magyarral. Na ugye? A szász, az dolgozik, ez igaz s a veszekedésben mindég amellé áll, amelyik éppen erősebb. Na de kinek lesz haszna belőle? A szász, az fösvény, Uram, annak szőrös a lelke! Köll még valaki, akinek esze is legyen, meg szíve is, a munkához is értsen valamicskét, mert különben elviszi az ördög az egészet!
Erre már az Úristen sem mondhatott egyebet, minthogy ez éppen így igaz, s mivel pedig a zsebeiben már nem volt semmi, amit elővehetett volna, hát megteremtette a székelyt.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Torockó és a kettes szám

A múlt hónapi Torockós bejegyzésemben, megígértem, hogy írok még Torockóról, és annak a kettes számmal való érdekes viszonyáról:
Hantz Lám Írén Torockó című könyvéből idézek egy kis érdekes részletet:

“A torockói nép Isten egységét vallja, és unitárius templomán az Egy az Isten felírás látható, de a környező természet és a történelmi múlt érdekes véletlnenek folytán sok mindent megduplázott itt. E furcsa kettőségre Horváth Zoltán, a nagyenyedi Betlheln Kollégium tanára figyelt fel először:

A medencét nagyjából két azonos magasságú és felépítésű hegytömb határolja: a Székelykő (1130 m) és az Ordaskő (1200 m)

A hegytömbök közötti lapályon két magyar és két román lakosú község van: Torockó és Torockószentgyörgy, Izvoarea (Bedellö) és Valisoara (Gyertyános);

Két megye osztozkodik a vidéken: hol Torda-Aranyos vármegyéhez, hol és Fehér megyéhez csatolták

Két szoroson át juthatunk a medencébe: a Borrévin és a Kőközin.

Két vízgyűjtő medence osztozkodik a vizein: az Aranyos és a Maros.

Torockó népe eredetileg két népből tevődött össze: székely magyarból és betelepült németekből;

Két vára volt: Székelykő-vár a 13. századi és Torockószentgyörgyön épült vár;

A nap is kétszer kel fel. Korán reggel megjelenik az égbolton, majd elbújik a Székelykő mögé, és csak később emelkedik oly magasra, hogy bevilágíthassa az egész falut. Ennek a sajátságos jelenségnek az oka az 1130 m-es észak-dél vonulatú Székelykő sajátos alakja.

Két festőművész örökítette meg a táj és a népviselet szépségeit: Wass Albert (1896-1969) és Dóczyné Berde Amal (1886-1976);

Az erdélyi művelődéstörténet két jeles személyisége származik a vidékről: Brassai Sámuel (1797-1897) – erdélyi polihisztor és Kriza János (1881-1875) – unitárius püspök.”

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Magyar költészet napja

1964 óta április 11-e a Magyar Költészet Napja.
(Van Költészet Világnapja is, ami március 21-én van.)
Ezen a napon született 1900-ban Márai Sándor, és 1905-ben József Attila.

A mai rohanó világba, egyre nehezebben kap helyet a költészet, a vers olvasás az emberek életében, pedig vannak olyan versek, melyeket hiába több (tíz, akár száz) éve írtak, mai is nagyon aktuális tud lenni. Hiába „rohan” a világunk, bizonyos érzések, és témák, ugyan úgy aktuálisak most is, mint régen, például: szeretet, gyűlölet, isten, világ, haza, háború.

Nagyon jó alkalom, a Magyar Költészet Napja arra, hogy pár percre lelassítsunk, megálljunk és gondolkozzunk, fellapozzunk egy –egy verseskötetet, néhány vers erejéig.

Ezt teszem, most én is, csak kicsit online: megnézem, hogy az elmúlt fél évben, hány alkalommal kértem a költők segítségét a blogbejegyzések írásában:

Több alkalommal is írtam Petőfi Sándorról: elmeséltem, hogyan ismerkedett meg Szendery Júliával, illetve azt, hogy hol töltötték a mézes heteiket, és azt is megtudhatták, hogy ki látta Őt utoljára.

Legalább ennyiszer szóba, illetve írásba került Ady Endre és azok a települések, melyeken megfordult élete során, sőt még egy szobor avatásról is beszámolhattam.

Novembertől itt volt, minden hónapban Radnóti Miklós Naptár című verse (December, Január, Február, Március, Április), és itt is lesz egészen Októberig, érdemes minden hónap első napján, ide látogatni.

Megemlékeztem a nemzeti ünnepekről: Szentkúti Ferenc és Juhász Gyula segítségével.

Szó volt itt még a  himnusz(ok)ról, Wass Albertről, és Áprily Lajosról is.

Ha a kedves olvasó ezeket mind végig olvasta, akkor itt a bizonyíték, hogy bármennyire is rohanó világban élünk, aki akarja, ahhoz nem csak a Magyar Költészet Napján jut el a költők világa.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

A szív

Ma, 2013 február 17.-én, pontosan 15 éve, hogy Wass Albert Floridában meghalt, vitatott körülmények között.

Kedvenc versemmel, melyet ő írt, szeretnék megemlékezni róla.

A szív
Wass Albert

“Nézted már a Szent-Anna tó vizét?
Milyen titokzatos, milyen sötét.
Semmit se látsz,
csak olykor egy-egy furcsa csillanást,
amint ezüst halak
suhannak mélységein át…

De olykor hirtelen
jön valami eltévedt sugár,
zöldes világra gyújtotta lent a mélyt,
s a mélynek vége nincs sehol, sehol…

Olyan a szív is,
mint a Szent-Anna tó titokzatos vize.
Elnézed néha: Zörgő kis doboz,
furcsa, lecsukott.
Hogy mikor, nem tudod:
de néha jön egy bomlott pillanat,
kitárul a mély, olyan szörnyű mély,
hogy előtte szédülve megállsz,
s imádkozol: Miatyánk, Szerelem
szenteltessék meg a Te neved…

Nézted-e már tavaszi napsugárban
a Szent-Anna tó haragoszöld vizét?

Nézted már a kedvesed szívét?”

Aki inkább meghallgatná a verset, annak:

Ha még szeretnél Wass Albertet olvasni, akkor itt a “Nagyapám tanítása”.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Wass Albert: Nagyapám tanítása

– Idefigyelj – mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!
Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel.
– Idefigyelj – mondta. – Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?
– Értem – hebegtem megrendülve.
– Dehogyis érted – csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?
Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek – akkor már ott vagyok öt perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet és unokáimat is. Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha.
– A megbízható embert még ellensége is tiszteli – mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfúj a szél…”

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...