Egy szerény építész remekművei

A cím Kós Károlyról szól, mivel az ő életét és munkásságát szeretném röviden bemutatni.

Temesváron született, majd a kolozsvári Református Kollégiumban folytatta tanulmányait. Azt befejezve, a budapesti József Műegyetem mérnöki szakára jelentkezik, majd két év múlva átiratkozik az építész szakra, és itt szerez diplomát.

 

Kezdő építészként különböző építészeti irodákban dolgozik, majd Székelyföld építészetét tanulmányozza.

1918-ban az Iparművészeti Főiskola tanárának nevezik ki, de nem foglalja el a katedrát, erről így nyilatkozik: „A döntés nehéz volt…hiszem, hogy Erdélyben nagyobb szükség lesz rám mint Budapesten, és itthon maradtam.”

1919 után alkalmi munkákból él, műszaki rajzoló, nyomdagrafikus, illusztrátor, újságíró, plakátrajzoló, valamint tervez: bútorokat, emléktáblákat, síremlékeket.

Kedvenc tartózkodási helye egy kalotaszegi falucska, Sztána volt, itt építette fel házát is, az úgynevezett Varjúvárat a kalotaszegiek által használt építőanyagból, de saját stílusa szerint.

Magas süvegével, kis tornyocskájával, fehér falaival úgy kandikál ki a környezetéből, mint egy mesebeli váracska.

Élete és munkássága ezután szorosan összefonódik Kalotaszeggel, megismeri és megszereti ezt a tájat, büszke az itt lakó emberekre, akik a mostoha körülmények ellenére is megállták a helyüket. Eredeti vártemplomokat, és szép lakóházakat építettek, és megőrizték népviseletüket, amely egykoron az egész Erdély népviselete volt: „Mindehhez hit, fanatikus és rettenetesen sok munka kellett”- írta Kós Károly a kalotaszegiekről.

Kós építészetének egyéni stílusára rányomja a bélyegét a tájegység népművészete. A népi építészet felé forduló mozgalom híve, stílusát már egyetemista korában kialakította: egyszerűség és hasznosság jellemi. Szerinte az épületnek funkciója van, tehát célirányos kell legyen, és alkalmazkodni kell környezete éghajlati viszonyaihoz.

1977. augusztus 24-én halt meg Kolozsváron. A Farkas utcai református templomból elinduló utolsó útján népviseletbe öltözött kalotaszegi férfiak vitték a koporsóját a Házsongárdi temetőkertbe, és kalotaszegi lányok, a pártájuk fölé emelve, a koszorúkat.

Jelentősebb építészeti munkái:

Egykori sztánai otthona, a „Varjúvár”

Varjú vár

Óbudai református parókia, Budapest (1908–1909)

Óbudai Református parókia

Emléktábla az Óbudai református parókia falán

Állatkerti pavilonok (például Madárház), Budapest (1909–1910) – Zrumeczky Dezsővel

Budapesti állatkert – Majomház

Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy (1911–1912)

Székely Nemzeti Múzeum régen

Székely Nemzeti Múzeum napjainkban

Református templom (“Kakasos templom”), Kolozsvár, Monostori út (1912–1913)

Kakasos templom

Mátyás király szülőházának részbeni restaurálása, Kolozsvár (1944)

Mátyás király szülőháza

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...