2014 – Kívánság lista

A tavalyi évhez hasonlóan, az idén is készítek egy kívánság listát, ami Erdélyre vonatkozik, és amit mindenkinek ajánlok,  hogy az életében legalább egyszer keresse fel, nézze meg, vegyen részt benne. Sőt az lenne a legjobb ha a 2014-ben nézné meg, és megírná a véleményét, hogy milyen volt.

Nézzük, mit érdemes az idén mindenképp felkeresni:

1. Megmászni a Madarasi Hargita csúcsát

2. Felkeresni Vajdahunyad várát

3. Meglátogatni Parajdon a Sószoróst

4. Túrázni Tordai hasadék környékén

5. Részt venni a Pünkösdi búcsún Csíksomlyón

6. Segédkezni a házi kenyér sütésben, és a végén megkóstolni

7. Felkeresni Máréfalvát és sétálni a székelykapuk között

8. Körbe sétálni Szovátán a Medve tavat

9. Borvíz kóstolás

Az indére  a fentieket mindenképp ajánlom meglátogatni, de a tavalyi listából is lehet teljesíteni nyugodtan.

Melyikkel kezdene, ha most azonnal indulhatna?

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Élmények

Május hónapban, szerencsére bőven volt munkám/csoportom.

Amikor várom az autóbuszt, a megbeszélt találkozási helyen, sosem tudom, hogy milyen gyerekekkel, felnőttekkel találkozom, csak remélni tudom, hogy azt a pár napot, amit együtt eltöltünk, a lehetőségekhez mérten megpróbáljuk a lehető legjobban eltölteni, mindenből a legtöbbet, a legjobbat kihozni.

Talán, ami a legszebb ebben a szakmában (legalábbis számomra), hogy nem csak én adhatok valamit a csoportnak (tudást, információk, élményt, hely ismeretet), hanem ugyan úgy a csoport is nagyon sok mindent adhat nekem (szeretet, ragaszkodást, információt a saját hazájukról, vagy főleg a gyerekektől néha egy egy őszinte megnyilvánulást) ami nagyon sok erőt, energiát tud adni, a következő csoportokra.

Ebben a hónap megpróbálok olyan bejegyzéseket is írni, amit a csoportoktól kaptam, vagy a csoportokkal megélt közös élményeket írom le, mert jó ezeket megörökíteni, illetve közzé tenni.

Budapest, Kassa Utcai Általános Iskola “diák serege”

2013. május 9 -12 között a Budapest-i, Kassa Utcai Általános Iskola diákjainak mutathattam be Erdélyt. Ez a 4 nap nagyon tartalmasra sikeredett, volt benne jó is, és sajnos rossz is. De mi csak a jóra próbálunk meg emlékezni, például a Tordai hasadékban a jár utat a járatlanra cseréltük: a gyerekek kérésére lehetőséget biztosítottunk a patakban a kövek között mászkálásra:  így a gyerekeknek felejthetetlen élményt tudtunk biztosítani, annak ellenére, hogy nem mindenki úszta meg szárazon. Szerencsénkre amire az autóbuszhoz értünk mindenki megszáradt. És ez csak egy a sok élmény közül.

Utolsó nap, Arad, volt az utolsó közös programunk, ahol rímekbe foglalva mondtak búcsút:

 

Rövid kis versike arról, hogy
mit tud adni neked egy kedves-nagyszerű ember,
akivel csak most találkoztál, mégis mintha ezer éve ismernéd
 
Zavarba nem jöhet semmitől soha ő,
Igazán hibátlan idegenvezető.
Tudása nem csepeg, ömlik a fejedbe…de
Amikor megindul, soha ne előzd le!

Ajánlás

Amit ő gyorsan mond, az itt a sebes tény.
Kassások kedvence Zita, a Sebestyén.

Puskás Tibor, kísérő tanár

Zita

Veled töltöttünk négy szép napot.
A csapat Tőled sok mindent kapott.
Köszönjük, mit adtál, s a jó kedélyt,
Alaposan megismertük Erdélyt!
Szavazzunk meg neked egy nagy ölelést,
Hogy emlékezz ránk, amíg csak élsz!

Pánczél Viktória 7.c tanuló

Ezek után valóban jött a naaaaaagy ölelés :)

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...