Torockó és a kettes szám

A múlt hónapi Torockós bejegyzésemben, megígértem, hogy írok még Torockóról, és annak a kettes számmal való érdekes viszonyáról:
Hantz Lám Írén Torockó című könyvéből idézek egy kis érdekes részletet:

“A torockói nép Isten egységét vallja, és unitárius templomán az Egy az Isten felírás látható, de a környező természet és a történelmi múlt érdekes véletlnenek folytán sok mindent megduplázott itt. E furcsa kettőségre Horváth Zoltán, a nagyenyedi Betlheln Kollégium tanára figyelt fel először:

A medencét nagyjából két azonos magasságú és felépítésű hegytömb határolja: a Székelykő (1130 m) és az Ordaskő (1200 m)

A hegytömbök közötti lapályon két magyar és két román lakosú község van: Torockó és Torockószentgyörgy, Izvoarea (Bedellö) és Valisoara (Gyertyános);

Két megye osztozkodik a vidéken: hol Torda-Aranyos vármegyéhez, hol és Fehér megyéhez csatolták

Két szoroson át juthatunk a medencébe: a Borrévin és a Kőközin.

Két vízgyűjtő medence osztozkodik a vizein: az Aranyos és a Maros.

Torockó népe eredetileg két népből tevődött össze: székely magyarból és betelepült németekből;

Két vára volt: Székelykő-vár a 13. századi és Torockószentgyörgyön épült vár;

A nap is kétszer kel fel. Korán reggel megjelenik az égbolton, majd elbújik a Székelykő mögé, és csak később emelkedik oly magasra, hogy bevilágíthassa az egész falut. Ennek a sajátságos jelenségnek az oka az 1130 m-es észak-dél vonulatú Székelykő sajátos alakja.

Két festőművész örökítette meg a táj és a népviselet szépségeit: Wass Albert (1896-1969) és Dóczyné Berde Amal (1886-1976);

Az erdélyi művelődéstörténet két jeles személyisége származik a vidékről: Brassai Sámuel (1797-1897) – erdélyi polihisztor és Kriza János (1881-1875) – unitárius püspök.”

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Nagyjaink a Házsongárdi temetőben

 

Sajnos úgy alakult, hogy nem tudtam haza utazni, hogy az én szeretteimről a sírjaik felett emlékezzek meg. Viszont, így volt lehetőségem elmenni a Házsongárdi temetőbe, és a nagyjain sírjainál gyújtottam 1-1 kis mécsest.

Most egy kis ízelítő következik, a látványról, ami tegnap este a Házsongárdi temetőben fogadott:

Reményik Sándor sírja, nem a könnyen járható út mellett található. Be kell menni a sáros-vizes, szűk ösvényen. Először gondoltam kihagyom, de valahogy mégis arra fele vitt valami… magas sarkú csizmába csúszkáltam ide-oda… nem is azon az úton közelítettem meg, ahol én ismertem, és már teljesen sötétség volt, még az eső is nekikeseredett…jaj gondoltam sosem találom meg… Aztán egyszer csak ott volt, szinte teljes sötétségben, alig volt egy pár mécses, gyertya a sírjánál. Ekkor jöttem rá, hogy ezért kellett eljöjjek, hogy egy ilyen nagy költőnek eggyel több gyertyája égjen a sírján, mert ez a legkevesebb amit megérdemel.

Majd Kós Károlynál tisztelegtem:

A következő sír, az 1800-as évek polihisztora, aki nagyon sokat tett a kolozsvári oktatásért. Ő volt, aki bevezette az oktatásba a magyar nyelvet. Kolozsvár, úgy tiszteleg előtte, hogy az egyik magyar középiskolája az ő nevét viseli.

Berde Mózes a teljes vagyonát az unitárius egyházra hagyta, és az egyik földbirtokának teljes jövedelméből naponta 200 diáknak naponta 1-1 cipót kellett sütni és adni. Feltétele jó tanulmányi eredmény és gyenge anyagi háttér volt, felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül.

Kriza János, a néprajzkutató:

Akire Kolozsvár annyira büszke, hogy az egyik magyar iskola a nevét viseli:

“Fáj a földnek és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!”
Dsida Jenő

Egyszerű szépség:

Hangulat, mely soha vissza nem tér:

A Házsongárongárdi temetőben (sajnos) nem csak magyar sírok vannak, és a “szomszédokra” jellemző a túldíszítettség, ami nekem már sok:

Ezek az egyforma sírok a világháborúban elesettetek emlékére vannak állítva:

A temető egy részlete:

Háttérben Kolozsvár fényei:

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...