Szent György napi népszokások

Április 24,  Sárkányölő Szent György ünnepe.

A néphagyomány ettől a naptól számítja az igazi tavasz kezdetét.

Április hónapot a néphagyomány Szent György havának nevezi.

Szent György napján hajtják ki először a legelőre az állatokat.

 A pásztorok kiseperték az istallókat, meg hintették vízbe mártott ágakkal, a szalmnatűz füstjével megfüstölték magukat és a jószágukat is. Áthajtották a tűzön a nyájat, majd maguk is átugrottak rajta háromszor, hogy megvédjék a boszorkányos rontásoktól állataikat és saját magukat is. Nagy jelentőséget tulajdonítottak annak a vesszőnek, zöld ágnak, mellyel az állatokat először hajtották ki a legelőre. Ez általában nyírfa vagy rózsafaág volt.

Szent György napját a magyar néphit rontásra, varázslásra alkalmas időpontnak tartotta. Jellegzetes megnyilvánulása a harmat szedése. A pásztorok miután bemutatták áldozati rituáléjukat, kezet mostak a harmatban. A harmatcseppek magas energiát hordoznak, mágikus hatással bírnak. Ha harmat cseppes kézzel átmossuk arcunkat megvédjük magunkat a rontástól.

Ez a nap volt a tavaszi gonosz járó nap is, amikor a boszorkányok szabadon garázdálkodhattak. Ilyenkor tüskés ágakat tűztek a kerítésre, ajtóra, hogy a gonoszt távol tartsák.

Addig amíg régebben a fenti babonák, és néphiedelmek töltötték ki az április végi időszakot, manapság Erdélyben, főleg Székelyföldön a Szent György napokra járnak az emberek. Itt egy kis ízelítő a tavalyi programról, az idei felhozatal pedig itt található.

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Szent György napok

A háromszéki Sepsiszentgyörgyön minden évben egy hétre nagy megmozdulásba kezdenek: már 22. alkalommal szervezik meg a Szent Györgyi Napokat, mindig az április 23.-ra (Szent György napjára) eső héten, így az idén  20- 28 közötti időszakra esik ez az rendezvény.

Az utóbbi években négy nagy téma köré sorolhatóak a programok:

Kulturális
Három budapesti színház, egy nemzetközi hírű fuvolaművésznő, Szécsi Pál emlékest, klasszikus koncertek, a hazai nagy kedvencek és visszatérő színházak erősítették a városnapok kultúrhetét.

 

 

Gyerek műsorok
A gyerekek is egész napos programkínálat közül válogathatnak, mint példul: Tarján Pál Fánk történetek mesés-zenés koncertje, a Szegedi Miniszínház két előadása, és családi nap, aminek a keretében Barangolhatnak a mesevilágban.

 

Szórakozás
Ebben a kategóriába különböző koncertek sokasága közül lehet válogatni. Felléptek már: Kiscsillag, Zanzibár, és ma megnézhető/meghallgatható a Neoton Família, és az Edda.

 

 

Népi – etno
Ez a témakor magába foglalta, ilyen jellegű témákat, mint gasztronómia, régi kávéházak élete, néptáncegyüttesek fellépése, illetve dalestek.

 

 

Aki esetleg még nem vett részt Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb városnapján a Sepsiszentgyörgyi városnapokon, azoknak a mai nap, még lehetősége lehet erre.

Bővebb információt a rendezvény honlapján találhatnak.

Jó szórakozást, akinek lehetősége lesz elmenni ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...