Egy szerény építész remekművei

A cím Kós Károlyról szól, mivel az ő életét és munkásságát szeretném röviden bemutatni.

Temesváron született, majd a kolozsvári Református Kollégiumban folytatta tanulmányait. Azt befejezve, a budapesti József Műegyetem mérnöki szakára jelentkezik, majd két év múlva átiratkozik az építész szakra, és itt szerez diplomát.

 

Kezdő építészként különböző építészeti irodákban dolgozik, majd Székelyföld építészetét tanulmányozza.

1918-ban az Iparművészeti Főiskola tanárának nevezik ki, de nem foglalja el a katedrát, erről így nyilatkozik: „A döntés nehéz volt…hiszem, hogy Erdélyben nagyobb szükség lesz rám mint Budapesten, és itthon maradtam.”

1919 után alkalmi munkákból él, műszaki rajzoló, nyomdagrafikus, illusztrátor, újságíró, plakátrajzoló, valamint tervez: bútorokat, emléktáblákat, síremlékeket.

Kedvenc tartózkodási helye egy kalotaszegi falucska, Sztána volt, itt építette fel házát is, az úgynevezett Varjúvárat a kalotaszegiek által használt építőanyagból, de saját stílusa szerint.

Magas süvegével, kis tornyocskájával, fehér falaival úgy kandikál ki a környezetéből, mint egy mesebeli váracska.

Élete és munkássága ezután szorosan összefonódik Kalotaszeggel, megismeri és megszereti ezt a tájat, büszke az itt lakó emberekre, akik a mostoha körülmények ellenére is megállták a helyüket. Eredeti vártemplomokat, és szép lakóházakat építettek, és megőrizték népviseletüket, amely egykoron az egész Erdély népviselete volt: „Mindehhez hit, fanatikus és rettenetesen sok munka kellett”- írta Kós Károly a kalotaszegiekről.

Kós építészetének egyéni stílusára rányomja a bélyegét a tájegység népművészete. A népi építészet felé forduló mozgalom híve, stílusát már egyetemista korában kialakította: egyszerűség és hasznosság jellemi. Szerinte az épületnek funkciója van, tehát célirányos kell legyen, és alkalmazkodni kell környezete éghajlati viszonyaihoz.

1977. augusztus 24-én halt meg Kolozsváron. A Farkas utcai református templomból elinduló utolsó útján népviseletbe öltözött kalotaszegi férfiak vitték a koporsóját a Házsongárdi temetőkertbe, és kalotaszegi lányok, a pártájuk fölé emelve, a koszorúkat.

Jelentősebb építészeti munkái:

Egykori sztánai otthona, a „Varjúvár”

Varjú vár

Óbudai református parókia, Budapest (1908–1909)

Óbudai Református parókia

Emléktábla az Óbudai református parókia falán

Állatkerti pavilonok (például Madárház), Budapest (1909–1910) – Zrumeczky Dezsővel

Budapesti állatkert – Majomház

Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy (1911–1912)

Székely Nemzeti Múzeum régen

Székely Nemzeti Múzeum napjainkban

Református templom (“Kakasos templom”), Kolozsvár, Monostori út (1912–1913)

Kakasos templom

Mátyás király szülőházának részbeni restaurálása, Kolozsvár (1944)

Mátyás király szülőháza

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Nagyjaink a Házsongárdi temetőben

 

Sajnos úgy alakult, hogy nem tudtam haza utazni, hogy az én szeretteimről a sírjaik felett emlékezzek meg. Viszont, így volt lehetőségem elmenni a Házsongárdi temetőbe, és a nagyjain sírjainál gyújtottam 1-1 kis mécsest.

Most egy kis ízelítő következik, a látványról, ami tegnap este a Házsongárdi temetőben fogadott:

Reményik Sándor sírja, nem a könnyen járható út mellett található. Be kell menni a sáros-vizes, szűk ösvényen. Először gondoltam kihagyom, de valahogy mégis arra fele vitt valami… magas sarkú csizmába csúszkáltam ide-oda… nem is azon az úton közelítettem meg, ahol én ismertem, és már teljesen sötétség volt, még az eső is nekikeseredett…jaj gondoltam sosem találom meg… Aztán egyszer csak ott volt, szinte teljes sötétségben, alig volt egy pár mécses, gyertya a sírjánál. Ekkor jöttem rá, hogy ezért kellett eljöjjek, hogy egy ilyen nagy költőnek eggyel több gyertyája égjen a sírján, mert ez a legkevesebb amit megérdemel.

Majd Kós Károlynál tisztelegtem:

A következő sír, az 1800-as évek polihisztora, aki nagyon sokat tett a kolozsvári oktatásért. Ő volt, aki bevezette az oktatásba a magyar nyelvet. Kolozsvár, úgy tiszteleg előtte, hogy az egyik magyar középiskolája az ő nevét viseli.

Berde Mózes a teljes vagyonát az unitárius egyházra hagyta, és az egyik földbirtokának teljes jövedelméből naponta 200 diáknak naponta 1-1 cipót kellett sütni és adni. Feltétele jó tanulmányi eredmény és gyenge anyagi háttér volt, felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül.

Kriza János, a néprajzkutató:

Akire Kolozsvár annyira büszke, hogy az egyik magyar iskola a nevét viseli:

“Fáj a földnek és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!”
Dsida Jenő

Egyszerű szépség:

Hangulat, mely soha vissza nem tér:

A Házsongárongárdi temetőben (sajnos) nem csak magyar sírok vannak, és a “szomszédokra” jellemző a túldíszítettség, ami nekem már sok:

Ezek az egyforma sírok a világháborúban elesettetek emlékére vannak állítva:

A temető egy részlete:

Háttérben Kolozsvár fényei:

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...