Idegenforgalmi világnap

Már 1980 óta ünneplik világ szerte ezt a napot. Bár sajnos nálunk (úgy Erdélyben, mint Magyarországon) nagyon kevés helyen “ünneplik” meg valójában. Pedig nagyon sok ötletes rendezvényt össze lehetne hozni egy ilyen nap alkalmával. Ugyan ilyen cipőben jár az idegenvezetők világnapja is. Ami késik nem múlik, remélem…

Így én csak egy személyben, illetve az olvasok társaságában ünneplem meg ezt a napot, és ehhez Márai Sándor segítségét kérem:

Márai Sándor: Füves könyv
Az utazásról

“Nem szabad egyedül utazni. A magányos utazó kényszermunkát végez. Csak bizalmas és tapintatos társaságban szabad utazni. Egy érzékeny és fogékony lelkű nő, egy figyelmes és türelmes barát társasága megsokszorozza az utazás élményeit, fokozza a látnivalók színességét, segít megérteni mindazt, amit az út és a világ mutat. Egyedül utazni kínos, feszengő érzés. Mintha kiszolgáltatnák az embert egy különös börtönnek, mely nagy, mint a világ. Az ember csak társaságban tudja látni, érzékelni a világot. A társaság ad az út komor varázslatának, a változásnak, emberi értelmet. A vándorévek idejében sokat utaztam egyedül, kevés poggyásszal, mindig lázasan, nyugtalanul, hajszolva valamit. Hiányzott egy okos társ, aki a világ veszélyes és nyugtalanító élményében mellettem áll, akit figyelmeztetek, s aki figyelmeztet, aki megosztja a fogadók zord magányát, a vasutak gonosz idegbaját. Megfelelő ember társaságában a Földet is körülutazhatod, s úgy tűnik majd, pillanat volt az egész. Egyedül csak vánszorogsz a világon át, expresszvonaton és repülőgépen is.”

Ha épp nincs akivel utazzon, akkor egy helyi idegenvezető is nagy segítség lehet, hogy megismertesse az adott terület érdekességeivel.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...