Házsongárd szavai

Tavaly a hallottak napja alkalmából a kolozsvári Házsondárdi temető nevesebb sírjait kerestem fel.

Az idén is Házsongárdi temetőről szeretnék írni, de olyan sírok, illetve sírfeliratokról, amelyek nem annyira ismertek, de mégis Kolozsvár életében fontos szerepet töltöttek be.

„A Házsongárdi temető neve ma már fogalom nemcsak Kolozsvár, hanem mindenütt, ahol a magyarok élnek. Az erdélyi magyarság talán legrégebbi, hatalmas kiterjedésű, ma is működő sírkertje. Egy város, országrész többszázados művelődés- és művészettörténetének a tükre.” – olvasható a Tört kövön és porladó kereszten című könyvben, amelyet Gaal György írt, és aminek a segítségével összeállítom e bejegyzést.

A város köztemetők félszázados késéssel tükrözik a város lakosságának összetételét, ízlését, anyagi helyzetét. Ezért tartom érdekesnek megnézni, hogy régebb, milyen sírfeliratot használtak, mit tartottak érdemesnek az útokorra hátrahagyni.

Jósika Miklós

Báró Jósika Miklós Abafi című regényével korszakot nyitott irodalmunkban. 48-as szabadságharcban való részvétele miatt menekülni kellett. Drezdában élt feleségével, aki csipkekészítéssel biztosította megélhetésüket. Mindketten Drezdában haltak meg, és az  író unokája hozatta haza a hamvait, 1894-ben, és a síremlékükön Gedüs István sírverse olvasható:

KÉT SZíVENEK PORLAD ITTEN DRÁGA HAMVA
KÉT SZÍVNEK ÁLMA ÍME TELYESÜL:
SZABAD HAZÁBAN BOLDOGAN NYUGHATVA
E DRÁGA FÖLDDEL PORUK ELVEGYÜL.
KÖLTŐ, ÖRÜLHET LELKED FEN AZ ÉGBEN,
NEM RAB HONOD, MI OTT IS FÁJNA MÉG,
MIT FESTÉL ANNYI TÜNDÉR BÁJOS KÉPBEN,
MEGADTA NEMZETEDNEK A NAGY ÉG.
S HŰ NŐ ITT IS EGYESÜL VELED,
MEGADTA NEKED A HŰ KEGYELET.

Pop Luissa, főúri családok nevelőnője lehetett, nagyon szép sírfelirata:

KI NYUGSZIK ITT SENKI
CSAK HAMVADD FÖLD RÉSZ,
MERT AMI ÉLTETTE,
A LÉLEK ÉS AZ ÉSZ
HATVAN KILÉNCZ ÉVET
E PORBAN ELTÖLTVÉN
ÉGBE VÁGYOTT VISSZA.
MINT NEM FÖLDI NÖVÉNY
FRANKHONBA TETSZETT FEL
ÉLETÉNEK HAJNALA,
KOLOZSVÁRT HANGZOTT EL
VÉGSŐ HATTYÚDALA,
ESZÉT, LELKÉT, SZÍVÉT,
CSAK AZON JÁRTATÁ,
HOGY A KISDEDEKNEK
VÁLNÉK ŐRANGYALLÁ,
KI VOLT HÁT KI EZEN
PORHÁZAT ÉLTETTE
POP LOUISA
BÉKE VIRRASSZON FELETTE
OCTOBER 6. 1867

Dr. Török Zoltán geológos professzor sírján ez áll:

TEHERRÉ VÁLT SZENVEDÉSED,
LEVETETTED,
ÉS MAGASABBRA VITT A LÉPTED,
CSAK MENTÉL HEGYRŐL HEGYRE.
CSÁKÁNYODDAL
UTAT TÖRVE A VÉGTELENBE.

Kéler Ilona (1860 – 1880), csupán húsz évet élt, viszont rövid pályája során nagy sikereket ért el mind drámai, mind népszínmű szerepekben. Síremlékét Pákey Lajos tervezte, aminek a hátoldalán E. Kovács Gyula sírverse olvasható:

Eszményi szép álom megcsillant szívében.
Tolmácsoló ajka megcsendüle szépen.
Dicső alakokról álom-mez lemállva,
Való testet öltve mindenik leszálla…
S jött a halál lopva, elnémula hangja,
Enyészet hatalma zengeni nem hagyta.
Dicsőség temploma föltárult előtte.
Pitvara a sír lett, éjjele befödte.

 

Jancsó Pál, kolozsvári színész, akit az első magyar komikusként tartanak számon. A sírján el olvasható:

JANCSÓ PÁL JELES SZÍNÉSZ NYUGSZIK ITT
ÚTTÖRŐ VOLT S ÉLTE TAPSOK KÖZT FOLYT,
S HABÁR KÜLÖNC, S KEDÉLYE MOGORVA VOLT,
A SZÍNPADON BOHÓZATOKAT VITT.
A BÚS MAGYART GYAKRAN FELDERÍTETTE
CSAK EGYSZER SZOMORÍTOTTA MEG HAZÁJÁT,
MIDŐN ELHAGYTA SZÍNPADI PÁLYÁJÁT,
S KÜZDELEMTELJES ÉLETÉT BEVÉGEZTE.
MOST E SZEGÉNY KŐ SÍRJÁT HADD JELÖLJE
EMELTE AZT EGY ÖREG TISZTELŐJE.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Dr. Török Zoltán

Egy szerény építész remekművei

A cím Kós Károlyról szól, mivel az ő életét és munkásságát szeretném röviden bemutatni.

Temesváron született, majd a kolozsvári Református Kollégiumban folytatta tanulmányait. Azt befejezve, a budapesti József Műegyetem mérnöki szakára jelentkezik, majd két év múlva átiratkozik az építész szakra, és itt szerez diplomát.

 

Kezdő építészként különböző építészeti irodákban dolgozik, majd Székelyföld építészetét tanulmányozza.

1918-ban az Iparművészeti Főiskola tanárának nevezik ki, de nem foglalja el a katedrát, erről így nyilatkozik: „A döntés nehéz volt…hiszem, hogy Erdélyben nagyobb szükség lesz rám mint Budapesten, és itthon maradtam.”

1919 után alkalmi munkákból él, műszaki rajzoló, nyomdagrafikus, illusztrátor, újságíró, plakátrajzoló, valamint tervez: bútorokat, emléktáblákat, síremlékeket.

Kedvenc tartózkodási helye egy kalotaszegi falucska, Sztána volt, itt építette fel házát is, az úgynevezett Varjúvárat a kalotaszegiek által használt építőanyagból, de saját stílusa szerint.

Magas süvegével, kis tornyocskájával, fehér falaival úgy kandikál ki a környezetéből, mint egy mesebeli váracska.

Élete és munkássága ezután szorosan összefonódik Kalotaszeggel, megismeri és megszereti ezt a tájat, büszke az itt lakó emberekre, akik a mostoha körülmények ellenére is megállták a helyüket. Eredeti vártemplomokat, és szép lakóházakat építettek, és megőrizték népviseletüket, amely egykoron az egész Erdély népviselete volt: „Mindehhez hit, fanatikus és rettenetesen sok munka kellett”- írta Kós Károly a kalotaszegiekről.

Kós építészetének egyéni stílusára rányomja a bélyegét a tájegység népművészete. A népi építészet felé forduló mozgalom híve, stílusát már egyetemista korában kialakította: egyszerűség és hasznosság jellemi. Szerinte az épületnek funkciója van, tehát célirányos kell legyen, és alkalmazkodni kell környezete éghajlati viszonyaihoz.

1977. augusztus 24-én halt meg Kolozsváron. A Farkas utcai református templomból elinduló utolsó útján népviseletbe öltözött kalotaszegi férfiak vitték a koporsóját a Házsongárdi temetőkertbe, és kalotaszegi lányok, a pártájuk fölé emelve, a koszorúkat.

Jelentősebb építészeti munkái:

Egykori sztánai otthona, a „Varjúvár”

Varjú vár

Óbudai református parókia, Budapest (1908–1909)

Óbudai Református parókia

Emléktábla az Óbudai református parókia falán

Állatkerti pavilonok (például Madárház), Budapest (1909–1910) – Zrumeczky Dezsővel

Budapesti állatkert – Majomház

Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy (1911–1912)

Székely Nemzeti Múzeum régen

Székely Nemzeti Múzeum napjainkban

Református templom (“Kakasos templom”), Kolozsvár, Monostori út (1912–1913)

Kakasos templom

Mátyás király szülőházának részbeni restaurálása, Kolozsvár (1944)

Mátyás király szülőháza

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Brassai Sámuel

„Tíz évtizedet élt, tíz tudományt művelt, tíz nyelvet beszélt”.

Röviden így lehet jellemezni Brassai Sámuelnek az életét, akire már kortársai is annyira feltekintettek, hogy még életében az „utolsó erdélyi polihisztornak” nevezték.
Torockón, vagy Torockószentgyörgyön született, és a születési dátuma is vitatott, bár inkább  1797. június 15. –én emlékeznek meg róla, ez szerint  216 éve született.
Első tanítója édesapja volt, aki fiát sajátos módszereivel vezette be a műveltség világába. Olvastatta, ha hibázott, kikerestette a szótárból, könyvből a helyes megoldást. Vagyis megtanította tanulni, rávezette a tanulás örömére. Ezek után íratta csak be torockószentgyörgyi iskolába, majd a kolozsvári Unitárius Kollégiumba, amelynek történetével sorsa ezután összefonódik.

Tanulmányai befejezése után Erdély legelőkelőbb főúri családjainál volt leánynevelő. Közben nemcsak nevelőként kezdett ismertté válni, hanem tehetséges fiatal tudósként is. Ennek köszönhette, hogy őt kérik fel a kolozsvári kaszinó tagjai a tervbe vett néplap szerkesztésére. A Vasárnapi Újság 1834. április 6-án megindul, s 1848-as megszűnéséig Brassai szerkeszti (s többnyire írja is).
Munkásságára felfigyelve 1837-ban az Unitárius Kollégium tanárának választják, bár ez több szempontból is rendhagyó volt
A diákság nagy örömmel fogadta a kinevezést, és fáklyás menettel köszöntötte az újdonsült oktatót.

Brassai mint tanár, könyvtárnok majd igazgató új szellemet hoz a kollégium falai közé, s utóbb megreformálja az egész unitárius tanügyet.
Elveti az addigi merev, tekintélyen alapuló, szónokias oktatást.

1861-ben igazgatónak választják, ekkor kezdi átalakítani a Mikó-kertet botanikus kertté.
Munkája elismeréséül 1865-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választja, majd a Kolozsvári Magyar Királyi Tudományegyetem matematika professzorának is kinevezik, a későbbiekben pedig rektornak, majd dékánnak is megválasztják.
1897-ben országos szinten ünneplik születésének 100. évfordulóját, maga a császár is üdvözlő üzenetet küld neki. Csupán pár nappal éli túl évfordulóját, június 24-én átadja lelkét a Mindenhatónak. Végrendeletében egész vagyonát az Unitárius Kollégiumnak adományozza, az újonnan felépült kollégiumi épület így részben az ő hagyatéka, Berde Mózes mellett. A Házsongárdi temetőbe helyezik örök nyugalomra, ahol a Pákey Lajos tervezte síremléket 1910-ben avatták fel.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Dsida Jenő

Jobbra a régi tükörben magamat látom
merészen és fiatalon.
Szemben az ablakon át a világot,
mely szép és kedves és nekem való.
Dsida Jenő

 

 

 

Dsida Jenő 1907 május 17.-én született Szatmárnémetiben, pontosan ma 106 éve. Gyermekkorát beárnyékolta az első világháború, majd a román megszállás. Tanulmányait Budapesten, Beregszászon, Szatmárnémetiben, Kolozsváron végezte
Kora ifjúságától kezdve költőnek készült. Benedek Elek fedezte föl és indította el költői pályáján.

1923 augusztusától 1927 márciusáig – tizenhattól húszéves koráig – a Cimbora című folyóiratban jelent meg a legtöbb verse és műfordítása. „Elek nagyapó” unokáknak kijáró szeretettel és felelősségtudattal segítette a pályakezdő költőt az önmagára találásban, tehetsége kibontakoztatásában.

1925-ben, szülei akaratát követve a kolozsvári egyetem jogi karára iratkozott be, tanulmányait nem fejezte be. 1936-ban jegyezte el nagy szerelmét Imbery Melindát, 1937-ben összeházasodtak. Nemcsak versei, hanem levelezésük is méltó emléke kapcsolatuknak.

Dsida Jenő szívbetegségben szenvedett. 1938-ban meghűlt, hónapokig feküdt a kolozsvári kórházban, de nem sikerült megmenteni. 1938. június 7-én csendben meghalt, 31 évesen. Sírja a Házsongárdi temetőben található.

Közéleti szerepe kapcsán megemlíthető, hogy a Pásztortűz című irodalmi folyóirat szerkesztője lett, majd az Erdélyi Helikon belső munkatársa,rész vállalt az Erdélyi Fiatalok című folyóirat alapításában.

Költészetéről Pomogáts Béla így írt:
„Dsida Jenő egyénisége elütött a történelemmel viaskodó hitvallókétól, ő nem a végzettel kívánt pereskedni, egyszerűen énekelni akart: a természetről, a szerelemről, az ifjúságról, akár a késő romantikusok. Úgy érkezett az irodalomba, akár egy kamasz angyal, mámoros ifjúsággal, lobogó szőkén, telve lelkesedéssel és önbizalommal.”

Dsida Jenő, saját magáról:
“Hiszek a hitben, a bátorságban, az élet minden körülmények között megmaradó szépségében. Hiszek a mindenható mosolygásban”.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Nagyjaink a Házsongárdi temetőben

 

Sajnos úgy alakult, hogy nem tudtam haza utazni, hogy az én szeretteimről a sírjaik felett emlékezzek meg. Viszont, így volt lehetőségem elmenni a Házsongárdi temetőbe, és a nagyjain sírjainál gyújtottam 1-1 kis mécsest.

Most egy kis ízelítő következik, a látványról, ami tegnap este a Házsongárdi temetőben fogadott:

Reményik Sándor sírja, nem a könnyen járható út mellett található. Be kell menni a sáros-vizes, szűk ösvényen. Először gondoltam kihagyom, de valahogy mégis arra fele vitt valami… magas sarkú csizmába csúszkáltam ide-oda… nem is azon az úton közelítettem meg, ahol én ismertem, és már teljesen sötétség volt, még az eső is nekikeseredett…jaj gondoltam sosem találom meg… Aztán egyszer csak ott volt, szinte teljes sötétségben, alig volt egy pár mécses, gyertya a sírjánál. Ekkor jöttem rá, hogy ezért kellett eljöjjek, hogy egy ilyen nagy költőnek eggyel több gyertyája égjen a sírján, mert ez a legkevesebb amit megérdemel.

Majd Kós Károlynál tisztelegtem:

A következő sír, az 1800-as évek polihisztora, aki nagyon sokat tett a kolozsvári oktatásért. Ő volt, aki bevezette az oktatásba a magyar nyelvet. Kolozsvár, úgy tiszteleg előtte, hogy az egyik magyar középiskolája az ő nevét viseli.

Berde Mózes a teljes vagyonát az unitárius egyházra hagyta, és az egyik földbirtokának teljes jövedelméből naponta 200 diáknak naponta 1-1 cipót kellett sütni és adni. Feltétele jó tanulmányi eredmény és gyenge anyagi háttér volt, felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül.

Kriza János, a néprajzkutató:

Akire Kolozsvár annyira büszke, hogy az egyik magyar iskola a nevét viseli:

“Fáj a földnek és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!”
Dsida Jenő

Egyszerű szépség:

Hangulat, mely soha vissza nem tér:

A Házsongárongárdi temetőben (sajnos) nem csak magyar sírok vannak, és a “szomszédokra” jellemző a túldíszítettség, ami nekem már sok:

Ezek az egyforma sírok a világháborúban elesettetek emlékére vannak állítva:

A temető egy részlete:

Háttérben Kolozsvár fényei:

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...