Torockó és a kettes szám

A múlt hónapi Torockós bejegyzésemben, megígértem, hogy írok még Torockóról, és annak a kettes számmal való érdekes viszonyáról:
Hantz Lám Írén Torockó című könyvéből idézek egy kis érdekes részletet:

“A torockói nép Isten egységét vallja, és unitárius templomán az Egy az Isten felírás látható, de a környező természet és a történelmi múlt érdekes véletlnenek folytán sok mindent megduplázott itt. E furcsa kettőségre Horváth Zoltán, a nagyenyedi Betlheln Kollégium tanára figyelt fel először:

A medencét nagyjából két azonos magasságú és felépítésű hegytömb határolja: a Székelykő (1130 m) és az Ordaskő (1200 m)

A hegytömbök közötti lapályon két magyar és két román lakosú község van: Torockó és Torockószentgyörgy, Izvoarea (Bedellö) és Valisoara (Gyertyános);

Két megye osztozkodik a vidéken: hol Torda-Aranyos vármegyéhez, hol és Fehér megyéhez csatolták

Két szoroson át juthatunk a medencébe: a Borrévin és a Kőközin.

Két vízgyűjtő medence osztozkodik a vizein: az Aranyos és a Maros.

Torockó népe eredetileg két népből tevődött össze: székely magyarból és betelepült németekből;

Két vára volt: Székelykő-vár a 13. századi és Torockószentgyörgyön épült vár;

A nap is kétszer kel fel. Korán reggel megjelenik az égbolton, majd elbújik a Székelykő mögé, és csak később emelkedik oly magasra, hogy bevilágíthassa az egész falut. Ennek a sajátságos jelenségnek az oka az 1130 m-es észak-dél vonulatú Székelykő sajátos alakja.

Két festőművész örökítette meg a táj és a népviselet szépségeit: Wass Albert (1896-1969) és Dóczyné Berde Amal (1886-1976);

Az erdélyi művelődéstörténet két jeles személyisége származik a vidékről: Brassai Sámuel (1797-1897) – erdélyi polihisztor és Kriza János (1881-1875) – unitárius püspök.”

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Torockó

Egy kis falucska, csupán 600 fős. A hangulata olyan mintha megállt volna az idő.

Mégis olyan varázsa van, hogy azt mindenkinek át kell élni, éppen ezért szerepel a 2013-as kívánságlistámon.
Nem elég átutazni rajta,  ott kell aludni, legalább egy éjszakát.
Reggel a kakas kukorékolásra ébredni, és az ablakon kinézve megpillantani a hatalmas Székelykővet. Én csak próbálkozom leírni azt a hangulatot, amit nem is lehet szavakba foglalni.

Torockó története, szerintem nagyon tanulságos: gazdag kis falucska volt, köszönhetően a vasbányászatnak, illetve a vasfeldolgozásnak.  1870-ban egy tűzvészben több, mint 40 ház leégett. Majd közös erőből, egymást segítve egyforma stílusú házakat építettek, senki sem akart kitűnni, de elmaradni sem, ennek köszönhetően kialakult Torockó ma is látható különleges arca.
Ezt követően körülbelül 1880-ban a  vasbányászat leállt, és a gazdag településen megállt a fejlődés, nem volt pénz a legújabb technológiák kipróbálására, vagy a házak „modernebb” átalakítására.
Ahogy minden borúra derű jön, úgy mentette ki Torockót is a turizmus, ebből az állandó csendből. Annak köszönhetően, hogy nem fejlődött, Europa Nostra díjat kapott, így már nem akarják a régi kincseiket, a házaikat átalakítani, csak büszkén mutogatni az arra járóknak.

Miután már megismerkedtünk Torockó központjával, jellegzetes házaival, fel kell mászni a Székelykőre, ahonnan csodálatos kilátás tárul elénk. Kihagyhatatlan.

Torockónak van egy érdekes játéka a kettes számokkal, amit a következő hónapban olvashatnak egy új bejegyzésben.

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...