A Szent Anna-tó legendája

(Székelyföldi monda Benedek Elek feldolgozásában)

 

Mint egy nagy tál fenekén a víz, pihen Szent Anna tava égbenyúló hegyek aljában. Köröskörül fenyvesek koszorúzta hegyek. Járjatok be minden földet s szebb képet ennél nem találtok. Ugyan ki gondolná, hogy ennek a gyönyörűséges tónak a helyén egykor, réges-régen, szörnyű magas hegy volt s hogy tetején büszke vár, amely kevélyen nézett le a csíki meg a háromszéki falukra. De nem egymaga kevélykedett e vár Csík és Háromszék felett, átellenben, egy órányira, a ként lehelő, fojtós szagú Büdös barlang felett is vár állott. Jaj, de rég lehetett! Nyoma sincs most e várnak. No de az emléke megmaradt mindkettőnek.

Két testvér lakott a két várban, mindkettő kevély, gőgös szertelen. Szívükben nem lakozott szeretet senki iránt. A föld népét sanyargatták, fosztogatták s egymást sem szerették. Mindig vetélkedtek, dicsekedtek: kinek van többje. Mind a két vár pincéjében kádakban, élére verve állt a tenger arany, ezüst.

Egyszer aztán, honnét, honnét nem, messze földről egy nagy úr jött látogatóba a büdösi vár urához. Hatlovas hintón jött. No, ilyen hintót, ilyen hat lovat még nem látott. Színarany volt annak a hintónak a kereke, tengelye, rúdja; arannyal, ezüsttel, gyémánttal volt kiverve a lovak szerszáma s haj! a lovak tüzesebbek voltak a sárkánynál. Hiszen nem is volt többet nyugodalma a büdösi vár urának, amint meglátta ezt a hintót, ezt a hat lovat. Mindjárt rászegődött a vendégre, nem hagyta békében: adja el neki a hat lovat hintóstól, szerszámostól.

- Adok érette hat kád aranyat.
- Nem eladó, – mondotta a vendég.
- Ráadásul a torjai uradalmat.
- Nem eladó!
- Megállj, – gondolta magában – azért mégis az enyém lesz.

Nagy vendégséget csapott, folyt a bor, akár az Olt vize s mikor a vendég virágos kedvre derült, a büdösi vár ura elővette a kockajátékot. Arra számított, hogy majd a kockán elnyeri a lovakat hintóstól, szerszámostól. Hát jól számított, mert vele járt a szerencse. Elnyerte a vendégének mind a pénzét s tetejébe a hat szép lovat mindenestől. Ahogy aztán elbúcsúzott a vendég, első dolga volt, hogy meglátogassa testvérét. Csak úgy repesett a szíve az örömtől, mikor előállott a hatlovas hintó. Hej, de megirígyli majd ezt a testvére! Lehet aranya, ezüstje több mint ő neki, de ilyen hatlovas hintaja nincsen.

A testvére éppen ott ült a vár pitvarában, mikor bevágtatott a hatlovas hintón. Szeme-szája elállt a csudálkozástól.

- No, öcsém, van-e ilyen hat lovad? – kiáltott diadalmasan.
- Ilyen nincs, – mondta az öcs – de lesz különb.
- De már azt szeretném látni!
- Hát még huszonnégy óra sem telik belé, meglátod!
- Ennél különb! Én meg azt mondom, legyen a tied a váram s minden uradalmam, ha ennél különb hat lóval jössz hozzám.
- Nem is hattal, tizenkettővel!
A büdösi vár ura fel sem ment az öccséhez, csak meg akarta mutatni a lovait, hadd lepje el a sárga epe az öccsét, – megfordult s hazavágtatott, mint a sebes szél, még annál is sebesebben.

Egész nap tünődött az öcs, hogy honnét szerezzen különb tizenkét lovat. Hiába tünődött, hiába törte a fejét, nem tudta elgondolni, hogy hol találna nagyhirtelen olyan hat lovat, nem olyat, különbet s nem is hatot, tizenkettőt. Keservesen megbánta a hirtelenkedését. Hanem egyszerre csak mi jutott eszébe? Az jutott eszébe, hogy várába hozatja a vidék legszebb tizenkét leányát, azokat hintóba fogatja s úgy megy a bátyjához. Összeparancsolta a jobbágyait s küldte őket mindenfelé, ki hol a legszebb leányt tudja, hozza ide.

Egy fél nap sem telt belé, jöttek a jobbágyok s velük a leányok; voltak százan is, egyik szebb a másiknál, de a legszebb köztük egy Anna nevű volt. Ezt választotta először a vár ura. Aztán még tizenegyet melléje. S mikor ott állottak külön, szép sorjában, a szín alól előhúzatta aranyos hintaját s elébe fogatta a tizenkét leányt.
Szegény leányok! Reszketve állottak a hintó előtt. Szemükből szakadt a könny mint a záporeső, feltekintettek az égre, onnét sóhajtottak segedelmet. Aztán az úr felugrott a bakra, kieresztette bakos ostorát, nagyot rittyentett, csak úgy zengett-zúgott belé az erdő.

- Gyi előre, gyi!
A leányok támolyogva léptek előre, de meg sem tudták mozdítani a nehéz hintót. Hej, szörnyű haragra gerjedt a hatalmas úr! Elővágott a rézcsapós ostorral, éppen Annára, aki legelől állott. Patyolat fehér húsából kiserkedt a vér s jajszava felhatott a magas egekig.
- Gyi, Anna gyi! – ordított az úr s másodszor is rávágott.
- Verjen meg az egek Ura! – jajdult fel Anna. Süllyedj a föld alá, ártatlanok megölő gyilkosa!

S ím, abban a pillanatban elfeketedett az ég, villámlott, dörgött, ég, föld megindult, recsegtek-ropogtak a fák, a vár tornya ingadozni-hajladozni kezdett, aztán hirtelen összeomlott, utána az egész vár s a föld süllyedt mind alább, alább, mígnem egyszerre víz alá borult. És halljatok csudát, mikor lecsendesült az ég haragja, a vár helyén egy gyönyörűséges tó pihent s a tóban tizenkét hattyú úszkált. Távol tőlük egy sárkány vergődött a tó forgatagában, erőlködött, hogy megfogja a tizenkét hattyút, de nem tudott kikerülni a forgatagból.

A tizenkét hattyú meg csak úszott, úszott szép csendesen, kiszállottak a tó partjára, ottan megrázkódtak s leánnyá változtak ismét. Siettek haza mind a falujukba, csak Anna maradt ott. Kápolnát építtetett a tó partjára s ebben a kápolnában töltötte az életét csendes imádkozással. És jöttek, zarándokoltak a népek mindenfelől a kis kápolnához, együtt imádkoztak a szentéletű leánnyal, kit még életében szentnek nevezének, halála után pedig róla nevezték el a tavat Szent Anna tavának.

Ha szeretne többet olvasni a Szent Anna tóról akkor itt megteheti.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

 

Legendárium

A 2013-as kívánságlistán a Legendárium is szerepel. A bejegyzés megírása előtt sokat gondolkodtam: hogyan írjam meg röviden, mert erről a kezdeményezésről órákat lehetne beszélni, vagy oldalakon keresztül lehetne ecsetelni a tevékenységeiket.
Végül arra jutottam, hogy a saját bemutatkozójukat használom fel, mivel ez a leghitelesebb  forrás:

“Két éve a kezembe került egy jópofa EU-s gyerektérkép, amely minden országot és az ott létező kultúrákat hivatott népszerűsíteni, vidám gyerekrajzok segítségével. Természetesen ezen a térképen sem szerepelt egyetlen székelyföldi monda és legenda sem, a Drakula története viszont igen…

Beindult a gondolkodás, megalapítottuk a Legendárium csapatát és megszületett a térkép ötlete, melyen kezdetben Hargita megyei legendákat jelenítettünk meg.

Tulajdonképpen azt a sok értékes munkát, amelyet Orbán Balázs, Benedek Elek (és még sorolhatnám) összegyűjtöttek, leírtak, mi összesítettük és előkészítettünk egy tudatos, több éves marketing munkát azzal a céllal, hogy a mondáinkat és legendáinkat fedezzék fel újra a székelyek (tisztelet a kivételnek), és a világ is ismerjen meg minket a meséinken keresztül.

Nekem ma már a Legendárium nemcsak egy kihívás, hanem egy életforma, egy hobby. Aki belekóstól, az nem tudja abbahagyni, ezek a mondák-legendák nemcsak egy helyszínt regélnek el, itt tündérek, sárkányok, vitézek, ördögök a főhősök, a székely furfang, a dráma, a szerelem pedig egymás megbecsülésére tanítanak.

Ez a folyamat közben olyan lett, mint egy jó film: jó ezekben a sikeres képsorokban ott lenni, hiszen létrehoztunk valamit, ami nem egyéni érdekeket szolgál, hanem egy közösséget megmozgató civil kezdeményezés, úgy vágjuk a filmet, hogy „happy end” legyen a vége…”    Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium alapítója.

E rövid ízelítő után, pár szóban ismertetem, hogy milyen csodálatos dolgok került ki a Legendárium csapat kezei közül: a térkép, amelyet említenek, de ennek is több változata van: Székelyföld legendák térképe, melyet akár megszemélyesítve is lehet rendelni, és a Székelyföld és Szászföld turisztikai értéktérképe.
Újabban pedig már megtalálható a „Kalandozzunk Székelyföldön” társasjáték.
Amivel még csigázzák az érdeklődök figyelmét, az aktuális munkájuk: a 3D-s rajzfilm, amit kíváncsian várok én is.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...