Csiksomlyó legendája

A Jóisten Csíksomlyón osztotta szét világunkat a nemzetek között. Azért, hogy a nemzetek ne civakodjanak a kék bolygó területei fölött. Összehívta őket a csíksomlyói dombtetőre. Ott, ahol a kápolna most áll, az Úr megáldotta a földet. Ezért ott a föld mélyéből áradni fog örök időkig jóság energiája.

Tódultak a nemzetek minden felülről. Jöttek északról és délről, keletről és nyugatról.
Lóháton, elefántháton és teveháton, ökrök vontatta szekereken. Megteltek a közeli dombok népek sokaságával. Bármennyien is voltak, egyre csak jöttek és úgy látszott, nem fogynak el soha. A megérkezettek felsorakoztak egymás mellé. Mindenki beszélte mindenki nyelvét. Fegyver nem volt senkinél, mert maga az Úr hívta őket és az egész környéken jóság és békesség uralkodott.
A Sátán nem lépte át a Kárpátok gerincét, mert megtiltatott neki. Amikor mindenki egybegyűlt az Úristen felújította az emberekkel kötött szerződést. Ennek jeléül gyönyörű szivárvány jelent meg hegyek fölött. Emlékeztette a világ nemzeteit a tízparancsolatra. Majd igazságosan szétosztotta a földet népcsoportok között.

A következő intelemmel engedte útjukra:
“Szaporodjatok és sokasodjatok. Népesítsétek be a földet mely néktek adatott. Uralkodjatok a föld állatai és növényei fölött. Uralkodjatok igazságosan és céltudatosan jó gazda módjára!”
Aztán megáldotta az emberek sokaságát, és útjukra bocsátotta őket!
Figyelte, ahogy elvonulnak az égtájak irányába, mint a vándorhangyák. Amikor az utolsó népcsoportot is elnyelte a messzeség, az Úrra rászakadt a sűrű csend és a néma magány. Akkor abban a pillanatban másvalaki azt hitte volna, hogy azt a helyet, a megáldott szent helyet nem adta még oda senkinek. Mivel az Úr cselekedetei nem véletlenszerűek és céltalanok. Ezért az Úr kiült a csíksomlyói dombra és várt. Várt türelmesen, tudta, kikre kell várnia. Íme, egy elkésett furcsa népcsoport közeledett a domb felé. Mezítlábas kisfiú tarka tehenet vezetett kötélen. A tehén hátán egy kislány ült feje körül sokszínű virágkoszorú és ismeretlen nyelven dalolt. A dal beleolvadt a tájba és feloldotta a magányt. Mint az arany, ahogy felnemesíti az ötvözetet. Az Úrnak felvidult a lelke, mert bebizonyosodott, hogy minden a terv szerint megy és már tudta kié lesz a megáldott föld!

- Kik vagytok ti? – kérdezte a gyerekeket. A fiúcska lehajtotta fejét és hallgatott. Nem bírt szóhoz jutni a megilletődéstől. A kislány egy csokor virágot nyújtott az Úrnak.
- Üdvözölve légy mi Urunk Istenünk! Én Magyar vagyok a testvérem Székely.
Messzi földről jövünk és eltévedtünk az úton.
Az Úr elfogadta a virágot és újra örült az ő lelkében, mert soha nem kapott ajándékot embertől.
- Hol vannak szüleitek? Túl gyöngék vagytok még ahhoz, hogy egy nemzet sorsát cipeljétek!
- Nincsenek szüleink, nem is voltak! – Csilingelte a kislány.
- Honnan jöttetek? – faggatta tovább az Úr.
- Csillagösvényről. – szólalt meg a fiúcska is félénken.
- Országot akartok magatoknak?
- Azt akarunk Uram. De mivel mi még gyerekek vagyunk, adjál nekünk apát és
anyát is, aki védelmezzen bennünket!
- Apát adjak, meg anyát is? – kérdezte az Úr meglepetten.
- Igen, mert csak Te tudsz adni! Te vagy a mindenható, a jó és a könyörületes!
- Várjatok egy keveset, hadd gondolkodjak – mondta az Úr, és két tenyerébe hajtotta fejét.
Hosszasan gondolkodott. A két gyermek közben önfeledt játékba kezdett.
Nevetgélésük úgy hatott a dombon, mint ezernyi ezüst csengettyű.
- Mivel védtelenek vagytok, ártatlanok, és kedvemet lelem bennetek, ezért meghallgattam és teljesítem kéréseteket! Íme, itt van ez a föld, amit nemrég megáldottam. Ezt az áldott földet, Erdélyt és Pannóniát nektek adom örök időkre!
De mivel ellenségeitek megszaporodnak majd és sanyargatni fognak benneteket, tisztaságotok és jóságotok miatt, ezért erős hitet és reményt adok nektek, amit itt, ezen a szent helyen, Csíksomlyón minden évben megerősítetek.
Apát is adok nektek, én leszek az Atyátok, mert én vagyok mindenek Atyja, a világ teremtője! Anyát is adok, a Szűzanyát, Máriát, Jézus Krisztusnak, a világ Megváltójának és szeretett fiamnak anyját! Ő legyen a ti anyátok és bajaitokban mindig őhozzá, kiáltsatok!

Csodálatos szépségű asszony jelent meg, fehér ruhában, ragyogó fényben. Lehajolt megsimogatta a két árvát, majd felemelte és keblére ölelte őket!
Azóta hosszú idő eltelt sok minden megváltozott, de egy dolog változatlan: Minden pünkösdkor százezrek vonulnak ki a búcsú hegyére megerősödni hitben, és reményben közöttünk van valóban nemzetünk anyja, érezzük kezének simogatását és azt a földöntúli boldogságot, ahogy szerető anyaként keblére ölel bennünket.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


 

Március idusára

Már nagyon rég nem voltam március 15.-i megemlékezésen, pedig már olyan nagyon rég készülök rá. Természetesen magamban megemlékezem, és végig gondolkodom az eseményeket, csak épp a lehetőségek nem engedik, hogy egy szépen megrendezett megemlékezésen részt vegyek, ahol több százan ugyan azért gyűltünk össze.

 

 

 

 

 

Viszont megünnepelhetem munkával, mert az idén most van az első csoportom, aminek nagyon örvendek, így ha több száz emberrel nem is, de több tíz emberrel együtt ünnepelhetünk, sőt erről szólhat a közösen eltöltött három nap. Nézhetjük a jó oldalát: nem pár órás megemlékezésen veszek részt, hanem három naposon, amin biztos, hogy elhangzik, majd Juhász Gyula verse is:

Március idusára

Vannak napok, melyek nem szállnak el,
De az idők végéig megmaradnak,
Mint csillagok ragyognak boldogan
S fényt szórnak minden születő tavasznak.
Valamikor szép tüzes napok voltak,
Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak.
Ilyen nap volt az, melynek fordulója
Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.

Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai
És lángoló Petőfi szava zengett,
Kokárda lengett és zászló lobogott;
A költő kérdett és felelt a nemzet.
Ma nem tördel bilincset s börtönajtót
Lelkes tömeg, de munka dala harsog,
Szépség, igazság lassan megy előre,
Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe.

De azért lelkünk búsan visszanéz,
És emlékezve mámoros lesz tőled,
Tűnt március nagy napja, szép tavasz,
Mely fölráztad a szunnyadó erőket,
Mely új tavaszok napját égre hoztad,
Mely új remények ibolyáját fontad.
Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott,
Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot!

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


Erdélyország

 P. Jánossy Béla

Drága, csonka Erdélyország, 
Csókolom a könnyes orcád,
Hulló könnyed perzsel, éget,
Én is öntöm, ontva-ontom
Az enyémet…

Vigasztalom két szememet,
Sír az egyik, másik nevet.
Sir az egyik: csonka lettél,
Másik nevet: csonkán bár,
de Visszajöttél…!

Nagy Tejúton Csaba kémlel,
Drága tested hogy szelék fel,
S hervadt szemmel néz le rája:
Kárpátoknak nincsen immár
Karimája,..

Ahogy isten fényes, boldog
Tenyerén megrajzolódott
Képed és ránk hagya István:
Ügy Jöttél vón vissza hozzánk
Épen, tisztán…

Huszonkét év szenvedése
Nem elég volt vezeklésre.
Meggyötörve testünk-lelkünk.
Hogy egészben téged meg nem
Érdemeltünk…?!

Nemzet voltunk, hűek, hősök,
Nagy világnak ismerősök,
Becsületnek sava-borsa.
Szétvagdaltak, s úgy maradtunk,
Mint a torzsa,.

Árva sorsunk Krisztusé volt,
Ránk is omlott ólmos égbolt
És a legszebb földi eszmény,
Kinhalált halt áldozatunk
Vérkeresztjén,

Drága, csonka Erdélyország,
Elfogadjuk, mit a sorsod,
S vasparancsként mit elénk hagy,
De csonkán is, tépetten is
A miénk vagy!

Erdőd, meződ, hegyed, völgyed.
Zord fenyvesed, zúgó tölgyed,
Ezeréves történelmed,
Jelen, s jövőd, – miénk maradt
Egész lelked…

Egy test vagy te, oszthatatlan,
Mint a szent frigy, bonthatatlan,
Széttörhetnek száz darabra:
Szívünk, lelkünk mindnek egyként
Lesz a rabja…

A nagy alföld feléd int,
Hívja hegybe ékelt fiát,
S nemcsak egy-két törött részed,
Hívja, várja, sóvárogja
Az egészet…

Drága, csonka Erdélyország,
Csókoljuk a könnyes orcád,
Hittel vagyunk teles-tele:
Eggyé forraszt téged még az
Isten keze l!

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Forrás:

Térképet itt találtam.


Bethlen Gábor emlékezete

 

„Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.”   Bethlen Gábor

400 éve, 1613. október 23-án,  kolozsvári országgyűlés erdélyi fejedelemmé választotta Bethlen Gábort, Erdély legjelentősebb fejedelmét.

Ennek alkalmából  Bethlen Gábor Alapítvány Emlékévet hirdetett meg, aminek a fővédnökei: Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, Kató Béla Erdély református püspöke és Böjte Csaba ferences szerzetes.

Az emlékév alkalmával több programot is szervezetek, amik közül a Bethlen Gábor egész alakos bronz szobor elkészítését emelném ki, az avatására a mai nap folyamán kerül sor, Kolozsvárt - az Alsóvárosi (kétágú) Református Templom kertjében.
A szobor alkotója: Péterfy László Székelyföldről származó szobrászművész.
A nagyszerű, egész alakos szobrot közadakozásból és pályázati támogatásból készítették el.

Péterfy László: Bethlen Gábor kisplasztikája, amelynek újraalkotásával készül a kolozsvári szobor gipszmakettje

Amint említettem a Bethlen Gábor Emlékév fővédnökei között Böjte Atya is szerepel, aki megmentette az enyészettől a fejedelem szülőházát. A gyermekmentő ferences szerzetes az árva gyermekek mellett belefogott Erdély árva épületeinek megmentésébe is. Ennek első lépése volt, amikor megvásárolta és felújította Marosillyén Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szülőházát, és így vélekedik a fejedelemről:

„…azért tisztelem, mert képes volt a magyarokat, székelyeket, szászokat, románokat, mindazokat, kik e térségben éltek egymással kiengesztelni, egy asztalhoz ültetni, és az így felszabadult erőket az országépítésre bölcsen befogni. Bármerre járunk szülőföldünkön, sokfelé még ma is láthatjuk a nagy fejedelem idejében épített kastélyokat, épületeket, megálmodott intézményeket. Úgy érzem, hogy nekünk nagy- nagy alázattal az Ő útján kell járnunk”

Marosillye – Bethlen Gábor szülőháza

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


Aradi vértanúk

1849. október 6 -án kivégzett vértanúkról, egy verssel szeretnék megemlékezni, ami megpróbálja vissza adni, hogy milyen bátor, és nemes lélek kellett ahhoz, hogy a honvédek, és parancsnokok elfogadják a sorsukat.

Az aradi nap
Lévay József

Jaj, de búsan süt az őszi Nap sugára
az aradi vártömlöcnek ablakára.
Szánja ezt a tizenhárom magyar vitéz,
ki a tömlöc fenekén a halálra kész.

A magyarnál volt mindegyik generális,
diadalmas, győzelmes, száz csatán is.
Bátran néztek szeme közé a halálnak,
hiszen véle szemközt nem csak egyszer álltak.

Uramfia, az ítélet akasztófa,
mintha gyáva útonállók lettek volna.
Mintha nem volnának méltók egy lövésre,
katonához, férfiúhoz méltó végre.

Jaj, de boldog, kit először nevezének,
hogy a halált legelőször ő lelné meg.
Jaj, de bezzeg kit végsőnek hagynak hátra,
bajtársai szenvedését végig várja.

Damjanicsot hagyták végső vértanúnak,
hogy érezze terhét, kínját a bosszúnak.
Kegyetlenül haragszik rá minden német,
számtalanszor földig verte őkelméket.

Ott állt köztük mankójára támaszkodva,
mint egy dűlőfélben lévő templom tornya.
Mint vad tigris, mely vas közé vagyon zárva,
ingerkedő gyermeksereg játékára.

És megállt az akasztófa közelében,
megöleli, megcsókolja keservében;
Isten hozzád, szabadságunk keresztfája,
rajtad halok meg hazámért, nem hiába.

Sürög-forog már a hóhér a kötéllel,
számolni egy magyar vitéz életével.
Damjanich meg így kiált fel nyugalmában:
“Vigyázz fattyú, fel ne borzold a szakállam!”

Aradi vár, aradi vár, halál völgye,
híres-neves magyar hősök temetője.
Viruljanak fejük felett zöld koszorúk,
felejthetetlen legyen az ő haláluk!

Szabadság szobor – Arad

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

 

 

Egyekből lett Kispereg

Kispereg egy kis település Arad megyében, alig 900 lakossal, aminek a 90% magyar ajkú.

Kispereg református temploma

A településnek nagyon érdekes története van. A legtöbb erdélyi településnek, ha a múltját kezdjük kutatni, akkor vissza kell nyúlnunk az XI. század környékére. Viszont Kispereg esetében más a helyzet, csupán a 18. századig kell visszamenjünk.

Pontosabban az 1780-as években Egyekről (Magyarország) elmenekült református családok telepedtek le ide, a számuk összesen 300-ra volt tehető.

De nézzük csak miért is menekültek el? Az egyeki református vallású lakosok ősi lakhelyüket elhagyták vallásukhoz ragaszkodva, Szentiványi Sámuel lelkésszel együtt, aki később megírta a hányattatásuk történetét.

Református templomban az Egyek-i és a Kispereg-i diákok

Az egyeki reformátusok,  több mint 12 éven át bujdostak, különböző helyeken kaptak ideiglenes letelepedési engedélyeket (ohati pusztán, később Árkusnak nevezett csatorna partján)

Végül gróf Teleki Sámuel közbenjárására, megkapták a királytól a végleges letelepedési engedélyt az Arad megye Kispereg nevű pusztáján.

1787. október 18-án Szentiványi Sámuel lelkész vezetésével a pusztára érkezett a volt egyeki reformátusok zöme. Az ideérkezés után harmadnap istentiszteletet tartottak, s ezzel megalakult az új református egyház. Hoztak magukkal az úrasztalához való ruhákat, két kelyhet, 5 db cinkannát, 2 db anyakönyvet, 2 db gondnoki naplót és egy 95 fontos harangot.

Egyekről elhozott kegytárgyak

2013. április 17-19 között a Határtalanul program keretében az Egyek-i gyerekek meglátogatták a Kisperegieket, és én is elkísérhettem őket.

Találkozásom az egyeki gyerekekkel – Nagyvárad

Nagyon jó volt látni, hogy a több százados kötődés a mai napig is milyen erősen érezhető.

Elméletileg már rég idegen emberek, nincs semmilyen vérbeli kötődés közöttük, de mégis mintha édes testvérük kereste volna fel, olyan szeretettel, és lelkesedéssel fogadták a Kisperegiek az Egyekieket.

Csoport foró: itteniek, és ottaniak. De akkor most ki itteni, és ki ottani?

Minden jóval elláttak, mindenüket megosztották velünk, és még marasztalak. Bemutatták a kis településüket, a református templomukat, és a kegytárgyakat, amiket 1787-ben hoztak magukkal, és a templomkertben található kopjafát, amit 2012-ben állítottak, világháborúkban elesett honvédek tiszteletére.

Kopjafa az elesettek emlékére

A két iskola gyerekei nagyon hamar összebarátkoztak, és nagyon gyorsan elrepült az az egy nap, amit ott tölthettünk.

Nagyon szerencsésnek érezem magam, hogy az ilyen találkozásoknak egy kicsit én is a része lehetek.

Kolozsvár városnézés…

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

48 március 15.

Ó régi szép est… tündöklő siker,
Mikor jön egyszer hozzád fogható,
Dicsőséged az egekig ivel,
A deszkáidon tetté vált a szó.

Igen, az Ige testté lett, derék
És lelkes nézők tapsoltak neked,
Színházi est, melyen – ó büszkeség! -
A gondolatszabadság született.

Aktoraid: Petőfi, Jókai,
Vasvári, Táncsics és a korai
Tavaszi mámor sok nagy ifja még,

Színésznőd Laborfalvy Róza volt,
Ki Jókainak szívére hajolt…
Ó régi szép est: jössz-e vissza még?

                                Juhász Gyula

 

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Székely zászló

Tele van a magyar és az erdélyi média a székely zászlóval, és az azt körül vevő botránnyal. Nem akarok, és nem is fogok politizálni, vagy a kérdések jogosságát vitatni, viszont nagy örömmel boncolgatom a székely zászló történetét.

Mielőtt a zászlóval foglalkoznánk, kicsit a címerekkel is meg kell ismerkedjünk.
A székelységnek már az XIV- XV. században volt saját címere, hiszen az Erdély címerében már használták a szimbólumokat.

Pontosabban két címert tart számon a szakirodalom:  az úgynevezett régi székely címert: a pajzson egy páncélos kar egy egyenes kardot tart, a kardba húzott koronával, közepe táján egy szív és felette medvefej. (Ehhez a felépítéshez hasonló a székelyudvarhelyi és marosvásárhelyi címer)

A második pedig, az úgynevezett új székely címer: kék mezejű pajzson aranynap és megújuló ezüsthold.
Így már el is jutottunk a mai használatban lévő székely zászlóhoz ami égszínkék mezőben arany csíkot tartalmaz, ezen kívül pedig egy arany napot és egy arany holdat.

A nyolcágú Nap-csillag nyolc székely szék (Marosszék, Udvarhelyszék, Gyergyószék, Csíkszék, Miklósvár-Bardócszék, Sepsiszék, Kézdiszék, Orbaiszék) egységének a jelképe, a telőben levő Hold pedig a székelyek hitének és reményének, bizakodásának szimbóluma.

Említést kell tennünk a vörös és fekete kétsávos zászlóról is melyben ugyan úgy megtalálható a csillag, és a hold. Ez a változata markánsabb, mivel a népviselet és a székelyhímzések színe is ez, de igazi eredete még nem tisztázott.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Erdély címere

Magyarország erdőn túli része a mohácsi vész előtt nem volt önálló, tehát külön címere sem lehetett. Viszont a mohácsi vész után Erdély lépésről lépésre halad az önállóság felé.

Az Erdélyi Fejedelemség államjogi alapját három nemzet: a vármegyei magyar nemesség, a szabad-rendű székelyek és szászok, képezte. Erre vonatkozó szövetséget 1437-ben kötötték, melyet többször megújítottak, és amely 1848-ig állott fenn.

A három egyenjogú nemzetének – a magyarnak, székelynek és szásznak – külön nemzeti és politikai területe volt, az uralkodók által biztosított önkormányzattal. Erdély kormányzását a vajdák, majd fejedelmek látták el, kik okleveleikben saját nemzetségi címerüket használták.

Erdély címere a magyar, a szász és a székely jelképeket egyesítve jött létre Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem uralkodása alatt 1590-ben.

Hogy az erdélyi három nemzetnek 1500 előtt volt-e külön-külön címere, azt homály födi.

A fekete turulmadár a magyarokat, a nap és a hold a székelyeket, a hét vörös bástya a szászokat jelképezi, ezek: Kőhalom, Medgyes, Nagysink, Sebes, Szeben, Szászváros és Szerdahely.

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Madéfalvi veszedelem

1761-ben Mária Terézia székely határőrség megszervezésének javaslatával fordult Erdély katonai főparancsnokához, Adolf Nicholaus Buccow báróhoz, aki válaszként kidolgozta a határőrezredek felállításának tervezetét. Ez alapján az idegen tisztek vezetése alatt álló székely határőrezredeknek elsősorban Erdély déli illetve keleti határát kellett megvédeniük, de esetenként külföldi hadjáratokba is bevethették őket, ugyanakkor – amit szintén nehezményeztek a székelyek – a határőrezredekbe való szolgálat nem jelentette régi szabadságaik -pl. adómentességük – visszanyerését.

Mivel az önkéntes jelentkezéshez kötött sorozás ilyen körülmények között nem vezetett a várt eredményre, a határőrség megszervezését lebonyolító bizottság egyre erőszakosabb módszerekhez folyamodott a szabad székelyek felesketése érdekében.

Az 1763. október 8-án kihirdetett új királynői rendelet értelmében a határőrségbe állás már nem önkéntes jelentkezés függvénye volt, hanem kötelezővé vált minden szabad székely számára.

A csíkiak, Beke István csíkdelnei és Zöld Péter csíkszentléleki plébánosok vezetésével megtagadták a jelentkezést és az összeíró bizottság elől az erdőbe menekültek.

1764 elején a háromszékiek is csatlakoztak hozzájuk.

Az ellenállást január 5-ig bírták, amikor azonban a nagy hideg, az élelemhiány és a német katonaság fenyegetései miatt bevonulni kényszerültek Madéfalvára.

Két nap múlva, megtorlásként a székelyek engedetlensége miatt, a feleskető bizottság rajtaütésszerű támadást rendelt el a falu ellen.

1764. január 7-én hajnalban mintegy 1300 katona vette körül Madéfalvát. Hajnali három órakor megszólaltak az ágyúk és elkezdődött a vérengzés. A menekülők pánikba estek, fegyveres ellenállásra senki sem gondolt. A falu az ágyútűztől kigyulladt, a lezárt utak miatt szinte lehetetlen volt a menekülés. Voltak, akik a befagyott Olton át próbálták menteni életüket, de a jég beszakadt és a folyóba fulladtak. A Madéfalván talált háromszékiekkel különös kegyetlenséggel jártak el. A mészárlás befejezése után a feldúlt falu a katonaság szabad prédájává vált.

A székely mészárlás a madéfalvi veszedelem, másképp siculicidium (székely tömeggyilkosság) néven íródott be a történelembe. Áldozatainak pontos száma ismeretlen

Az eseményhez méltó emlékmű állításának a gondolata már az 1860-as évek elején megfogalmazódott, de mégis több évtizedig elhúzódott. 1891-ben bizottság alakult az emlékmű állítás érdekében. A szükséges pénz közadakozásokból gyűlt össze.

1898. május 10-én tették le az emlékmű alapkövét és az év végére már a turulmadár is felkerült a csúcsára. Tamás József terveit Szász István építész vitelezte ki, a turulmadarat pedig Köllő Miklós (1861-1900) gyergyócsomafalvi születésű szobrász mintázta meg.

 

Nyirő József nagyon részletesen írja le a székelyek harcát a Madéfalvi veszedelem című könyvében. Már rég megakartam szerezni ezt a könyvet, és végül sikerül is, most már az utolsó oldalaknál tartok. Mindenkinek szívből ajánlom. Ha nincs meg nyomtatott formában, akkor innen letölthető az elektronikus változata:

http://mek.oszk.hu/01700/01767/01767.pdf

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...