Csiksomlyó legendája

A Jóisten Csíksomlyón osztotta szét világunkat a nemzetek között. Azért, hogy a nemzetek ne civakodjanak a kék bolygó területei fölött. Összehívta őket a csíksomlyói dombtetőre. Ott, ahol a kápolna most áll, az Úr megáldotta a földet. Ezért ott a föld mélyéből áradni fog örök időkig jóság energiája.

Tódultak a nemzetek minden felülről. Jöttek északról és délről, keletről és nyugatról.
Lóháton, elefántháton és teveháton, ökrök vontatta szekereken. Megteltek a közeli dombok népek sokaságával. Bármennyien is voltak, egyre csak jöttek és úgy látszott, nem fogynak el soha. A megérkezettek felsorakoztak egymás mellé. Mindenki beszélte mindenki nyelvét. Fegyver nem volt senkinél, mert maga az Úr hívta őket és az egész környéken jóság és békesség uralkodott.
A Sátán nem lépte át a Kárpátok gerincét, mert megtiltatott neki. Amikor mindenki egybegyűlt az Úristen felújította az emberekkel kötött szerződést. Ennek jeléül gyönyörű szivárvány jelent meg hegyek fölött. Emlékeztette a világ nemzeteit a tízparancsolatra. Majd igazságosan szétosztotta a földet népcsoportok között.

A következő intelemmel engedte útjukra:
“Szaporodjatok és sokasodjatok. Népesítsétek be a földet mely néktek adatott. Uralkodjatok a föld állatai és növényei fölött. Uralkodjatok igazságosan és céltudatosan jó gazda módjára!”
Aztán megáldotta az emberek sokaságát, és útjukra bocsátotta őket!
Figyelte, ahogy elvonulnak az égtájak irányába, mint a vándorhangyák. Amikor az utolsó népcsoportot is elnyelte a messzeség, az Úrra rászakadt a sűrű csend és a néma magány. Akkor abban a pillanatban másvalaki azt hitte volna, hogy azt a helyet, a megáldott szent helyet nem adta még oda senkinek. Mivel az Úr cselekedetei nem véletlenszerűek és céltalanok. Ezért az Úr kiült a csíksomlyói dombra és várt. Várt türelmesen, tudta, kikre kell várnia. Íme, egy elkésett furcsa népcsoport közeledett a domb felé. Mezítlábas kisfiú tarka tehenet vezetett kötélen. A tehén hátán egy kislány ült feje körül sokszínű virágkoszorú és ismeretlen nyelven dalolt. A dal beleolvadt a tájba és feloldotta a magányt. Mint az arany, ahogy felnemesíti az ötvözetet. Az Úrnak felvidult a lelke, mert bebizonyosodott, hogy minden a terv szerint megy és már tudta kié lesz a megáldott föld!

- Kik vagytok ti? – kérdezte a gyerekeket. A fiúcska lehajtotta fejét és hallgatott. Nem bírt szóhoz jutni a megilletődéstől. A kislány egy csokor virágot nyújtott az Úrnak.
- Üdvözölve légy mi Urunk Istenünk! Én Magyar vagyok a testvérem Székely.
Messzi földről jövünk és eltévedtünk az úton.
Az Úr elfogadta a virágot és újra örült az ő lelkében, mert soha nem kapott ajándékot embertől.
- Hol vannak szüleitek? Túl gyöngék vagytok még ahhoz, hogy egy nemzet sorsát cipeljétek!
- Nincsenek szüleink, nem is voltak! – Csilingelte a kislány.
- Honnan jöttetek? – faggatta tovább az Úr.
- Csillagösvényről. – szólalt meg a fiúcska is félénken.
- Országot akartok magatoknak?
- Azt akarunk Uram. De mivel mi még gyerekek vagyunk, adjál nekünk apát és
anyát is, aki védelmezzen bennünket!
- Apát adjak, meg anyát is? – kérdezte az Úr meglepetten.
- Igen, mert csak Te tudsz adni! Te vagy a mindenható, a jó és a könyörületes!
- Várjatok egy keveset, hadd gondolkodjak – mondta az Úr, és két tenyerébe hajtotta fejét.
Hosszasan gondolkodott. A két gyermek közben önfeledt játékba kezdett.
Nevetgélésük úgy hatott a dombon, mint ezernyi ezüst csengettyű.
- Mivel védtelenek vagytok, ártatlanok, és kedvemet lelem bennetek, ezért meghallgattam és teljesítem kéréseteket! Íme, itt van ez a föld, amit nemrég megáldottam. Ezt az áldott földet, Erdélyt és Pannóniát nektek adom örök időkre!
De mivel ellenségeitek megszaporodnak majd és sanyargatni fognak benneteket, tisztaságotok és jóságotok miatt, ezért erős hitet és reményt adok nektek, amit itt, ezen a szent helyen, Csíksomlyón minden évben megerősítetek.
Apát is adok nektek, én leszek az Atyátok, mert én vagyok mindenek Atyja, a világ teremtője! Anyát is adok, a Szűzanyát, Máriát, Jézus Krisztusnak, a világ Megváltójának és szeretett fiamnak anyját! Ő legyen a ti anyátok és bajaitokban mindig őhozzá, kiáltsatok!

Csodálatos szépségű asszony jelent meg, fehér ruhában, ragyogó fényben. Lehajolt megsimogatta a két árvát, majd felemelte és keblére ölelte őket!
Azóta hosszú idő eltelt sok minden megváltozott, de egy dolog változatlan: Minden pünkösdkor százezrek vonulnak ki a búcsú hegyére megerősödni hitben, és reményben közöttünk van valóban nemzetünk anyja, érezzük kezének simogatását és azt a földöntúli boldogságot, ahogy szerető anyaként keblére ölel bennünket.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


 

Erdély 2010

Az egyik székelyföldi kalendáriumban találtam ez a szép verset, ami arról szól, hogy milyen érzem az, amikor valaki Magyarországról elindul Csíksomlyóra a búcsúra.

A szerzője Juhászné Bérces Anikó, de sajnos az életéről, és munkásságáról nem tudtam meg többet, csak azt hogy ezen a versén kívül van még egy pár nagyon szép alkotása.

Fogadják sok szeretettel ezt a verset, akik már készülnek a  hétvégén levő búcsúra, azoknak biztos segíteni fog kicsit ráhangolódni. Akik az idén nem jutottnak el, a vers segítségével megtehetik ezt gondolatban.

Erdély 2010

Virágbontó május újra itt van végre,
Félreteszem gondom, s indulok Erdélybe.
Hívogat Csíksomlyó lassan már egy éve,
Több százezer magyart Pünkösd ünnepére.

Száguldó az idő, az út futószalag,
Gödrös hátán kocsink zötykölődve halad.
Lenyűgöz a látvány a látóhatáron,
Amikor a hegyek vonulatát látom.

Csodás Királyhágó fenséges magasa,
megfáradt lelkemet emeli magasra.
Sas szeretnék lenni, szárnyalni végtelen,
Hogy a messzeséget felülről kémleljem.

Távolból integet Torda hasadéka,
Látogass meg, nemzet kicsi maradéka.
Zúgó Maros vize messzire elkísér,
Kanyargó medrében velünk versenyre kél.

Zöld remény vetések minden árnyalata
A viruló tájat csíkosra szabdalta.
Székelyföld kenyerét a föld itt neveli,
A Csíki-medencét Hargita öleli.

Fekete földjének szorgos munkálója
Keze nyomán kikel és nő a pityóka.
Mosolyog már a Nap, s a virágzó rétek
Százszínű pompával üdvözölnek téged.

Ezer jázmin csillag, bódító orgonák
Juttatják eszembe édesapám dalát.
Kárpátok gyöngyszeme a mesés Hargita
Fenyvese suttogja, ami e föld titka.

Büszke székely népét nem töri meg semmi,
S mert a hite erős, nem győzi le senki.
Feltűnik Somlyó-hegy, megkondul a harang,
Nincs senki szívében ilyenkor már harag.

Bár nemzetünk fáját vad vihar szétvágta,
Gyökere ép maradt, és nő új hajtása.

2010. május 22.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


Riszeg tetői majális

A Bánffyhunyadi medence keleti végződésénél emelkedik a 774 m magas Ríszegtető, a kalotaszegiek szent hegye. Idősebb körösfőiektől hallani lehet, hogy már a múlt század ötvenes éveiben, május elején, a Körösfő és Sárvásár felett hosszasan elnyújtózó Riszeg-tetőn virágzik a már növénytani ritkaságként nyilvántartott riszegvirág, közismertebb nevén a henye boroszlán, szokás volt, hogy a környező kalotaszegi falvakból feljöttek a fiatalok a tetőre.
Énekeltek, táncoltak, s ha tiszta idõ volt, gyönyörködtek a csodálatos kilátásban.


Kós Károly írta, hogy fél Kalotaszeget láthatja innen úgy, hogy megismeri a falvakat és a határokat, és láthatja innen fél Erdélyország hegyláncait, gerinceit és csúcsait a Meszesi -hegyektől a Láposi és Besztercei-hegyekig és a Kelemen-havasig.
A hagyományt igyekeztek ápolni akkor, amikor 1956-tól szervezett formát adtak e találkozónak, amolyan kalotaszegi majálist hoztak össze a Riszeg-tetőre minden esztendőben május első szombatjára.

Dallal, játékkal, ügyességi vetélkedőkkel, nemcsak magukban vendégeket is hívtak. Ezeken a találkozókon vettek írók, költők, képzőművészek és más hagyományápolók.

Azóta is évente megrendezik korosztályonként az egyéni és csoportos népdaléneklési versenyt, ahol kötelező módon kalotaszegi népdalokkal szerepelnek a versenyzők. Lelkes helyi és kolozsvári szakemberek értékelik a teljesítményeket.

A rendszerváltás után feltámadt bánffyhunyadi Kalotaszeg című lap, lett az állandó szervezője, népszerűsítője a Riszeg-tetői találkozóknak.

A ,,Körösfői Riszeg alatt, / Három kislány zabot arat…” tovább száll mindennapi munkához.

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Kolozsvári történetek

A Kincses Város Kalendáriuma 2012-es számában vannak nagyon jó történetek, amik főleg a régi kolozsvári mindennapokról, illetve Kolozsvári érdekes történetekről szól. Ezekből szeretnék megosztani most egyet, ami az Avram Iancu szobor felállítása (1993. december 1.) után történt:

A reformátusok Magyar utca 1. szám alatti bérházában a múlt század végén, a sok egyházi tisztviselő mellett szép számmal voltak román bérlők is. Ilyen volt az öreg  képkeretező bácsi, akinek nemcsak a kora, de a dereka is hajlott volt már a 90-es évek elején. Nehézkes járásáért, meggörbült testtartásáért talán évek óta nem mozdult ki a házból, vagy legalábbis nem szívesen. Képet még keretezett, de már csak az udvarbelieknek, jó ismerősöknek.

Aztán hírét vette, hogy kinn a Malinovszkij téren – ő még így nevezte az egykori Bocskai teret, bár azóta kétszer is átkeresztelték: előbb Győzelem térre, majd Avram Iancu térre – szép, nagy szobrot állítottak Avram Iancunak, az ő nemzeti hősüknek.
Igaz, ahány ember, annyifélét mond róla, de azért mégiscsak mindenki ,,a” szoborról beszél, már hetek óta.

Végül is hazafias lelkesedése rávette, hogy görbe botja segítségével felkerekedjék, megnézni a szobrot. Ne mondja rá senki, hogy ő nem jó román. Lassan, és kínlódva – a nagy autóforgalom miatt félve és vigyázattal is – elé került a tér színház felőli végéig.
Ott állt már, a templom bejáratával szemközt, de a szobrot még nem látta. Bokrot, fát, parkot, szökőkutat látott ugyan, s az mind igen szép is volt, hisz rég nem járt kinn, de szobrot nem.
Tovább ment, a tisztek háza felől, majd a Szentegyház utca felől is váltig tekergette a nyakát, ahogy derékszögben megtört teste engedte, de a szobor nem volt sehol. Elment a magyar teológia elé is, hátha a „tank” helyére tettték, de Avram Iancu ott sem volt.
Csüggedten, és csalódottan vánszorgott haza, s aztán mindenkinek elpanaszolta, hogy őt átverték. Mindenki Avram Iancu szobráról beszélt, márpedig az nincs sehol. Ő csak tudja, mert az egész teret körbejárta.

Honnan tudhatta a szegény öreg képkeretező, hogy a  szobrász „művész” irdatlanul magas, keskeny oszlopra emelte Avram Iancu bronzalakját, hogy legalább magasságban vetekedhessék Mátyás király szobrával. Olyan magasra, ahova az ő meggörnyedt szemhatára nem terjedhetett ki.

Az idén újra kezdeményezések indultak meg arra, a román képzőművészek között, hogy ezt a szobrot eltávolíttassák, mert szerintük a kommunista hangulatot áraszat és nem művészien kivitelezett alkotás.

Kolozsi Tibor kolozsvári szobrászművész, a Mátyás-szoborcsoport restaurátora szerint nem új keletű a képzőművészek kezdeményezése, az Avram Iancu-szobrot Gheorghe Funar egykori polgármester ugyanis önkényesen, a szakma megkérdezése nélkül készíttette el. A szakértők szemét már régóta szúrja a szobor, azonban politikai súlya is van a dolognak, ezért nem hiszi, hogy érdemben bármi is történne ez ügyben.

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Szent György napi népszokások

Április 24,  Sárkányölő Szent György ünnepe.

A néphagyomány ettől a naptól számítja az igazi tavasz kezdetét.

Április hónapot a néphagyomány Szent György havának nevezi.

Szent György napján hajtják ki először a legelőre az állatokat.

 A pásztorok kiseperték az istallókat, meg hintették vízbe mártott ágakkal, a szalmnatűz füstjével megfüstölték magukat és a jószágukat is. Áthajtották a tűzön a nyájat, majd maguk is átugrottak rajta háromszor, hogy megvédjék a boszorkányos rontásoktól állataikat és saját magukat is. Nagy jelentőséget tulajdonítottak annak a vesszőnek, zöld ágnak, mellyel az állatokat először hajtották ki a legelőre. Ez általában nyírfa vagy rózsafaág volt.

Szent György napját a magyar néphit rontásra, varázslásra alkalmas időpontnak tartotta. Jellegzetes megnyilvánulása a harmat szedése. A pásztorok miután bemutatták áldozati rituáléjukat, kezet mostak a harmatban. A harmatcseppek magas energiát hordoznak, mágikus hatással bírnak. Ha harmat cseppes kézzel átmossuk arcunkat megvédjük magunkat a rontástól.

Ez a nap volt a tavaszi gonosz járó nap is, amikor a boszorkányok szabadon garázdálkodhattak. Ilyenkor tüskés ágakat tűztek a kerítésre, ajtóra, hogy a gonoszt távol tartsák.

Addig amíg régebben a fenti babonák, és néphiedelmek töltötték ki az április végi időszakot, manapság Erdélyben, főleg Székelyföldön a Szent György napokra járnak az emberek. Itt egy kis ízelítő a tavalyi programról, az idei felhozatal pedig itt található.

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Vajdahunyad vára

Már rég szeretnék erről a csodaszép várról írni bejegyzést, de eddig mindig megtorpantam előtte: mert messzire visszanyúl a története, amit jó lenne leírni, de így túl hosszú lesz a bejegyzés, ha részletesen leírom a vár különböző részeit, akkor unalmas, mert aki nem járt még ott, nem tudja elképzelni. Viszont a bejegyzést mindenképp szerettem volna megírni, mivel a Vajdahunyad vára szerepel a 2014-es Kívánság listán. Amíg így mérlegeltem magamban, egyszer csak jött a tökéletes megoldás:

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


Karácsonyi fények Kolozsváron

Már nagyon – nagyon vártam, hogy Kolozsváron megjelenjenek a karácsonyi fények. Nagyon szép hangulata van, és jó úgy sétálni a városban, hogy bárhova nézünk a karácsony kacsint vissza ránk. A későn érkező hó miatt a fényekre is tovább kellett várni a szokásosnál.

Már rosszul kezdődött, amikor december 1. előtt több mint egy héttel megjelentek mindenhol (a szó szórós értelemben mindenhol) a román zászlók. Gondoltam, hogy csak a “nagy ünnepre készülnek” (1918. december 1-én van Románia nagy nemzeti ünnepe: Gyulafehérváron akkor jelentették be Románia Királyság és Erdély egyesülését) nagyon reménykedtem, hogy utána gyorsan le is szedik a zászlókat (én kis naiv).

Elsején a “nagy ünnep” alkalmával megrendezett tűzijáték után a karácsonyi fényeket is felkapcsolták. Gondoltam minden rosszban van valami jó, “nagy ünnep” ide vagy oda, legalább megjött a karácsony az utcákra, így nekünk is van amiért ünnepeljünk. Sajnos csak addig tartott az örömem, amíg el nem jutottam a központba, a Mátyás térre (szép magyarul, piata Unirii) és meg nem láttam az fényeket, és főleg köztük a temérdek román zászlót. Sajnos az utóbbi években ritkán lehetett rámondani a Mátyás tér karácsonyi díszítésére, hogy szép, de az idei meg sem közelíti a szép fogalmát. Addig amíg más nyugati városokban designerek, és kreatív csoportok foglalkoznak az egységes karácsonyi hangulat kialakításával, nálunk olyan mintha egy csak úgy, véletlenszerűen egymás mellé helyeznék a díszeket, egy – két helyen román zászlóval tűzdelve.

Nézzük hát a fényképeket:

Az Egyetem utcából közelítve már egy kék karácsonyfa látványa fogad:

A Karácsonyfához érve: jobbra a kék fasor fogad:

Balra pedig egy kis Betlehem, élő állatokkal:

Majd egy villany oszlop modern díszvilágítása:

És sajnos innen jön, számomra, az igazán sokkoló látvány, sok kis árus bódé tele román zászlóval:

Szegény Mátyás király, van amin szomorkodjon:

A főtér két bejáratán elhelyeztek modern kaput (?), alagutat (?). Talán ez is szép lenne, ha a körülötte lévő díszekkel egységet képezne, de csak ott állnak, mint akik eltévedtek:

Nagy bánatomban felkerestem a központban található kedvenc üzletem, és annak a kirakatát fényképeztem le, hogy valami szépet is tudjak mutatni:

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


Kalotaszeg

Kalotaszegről nehéz egy bejegyzésben beszélni, de megpróbálok egy kis ízelítőt összeállítani, így viszont nem tudok a jellemzőkről részletesen írni. Kezdésnek egy általános leírást készítek, és majd lassacskán a jellemzőkre is kitérek majd mert nagyon sok gyönyörűség található azon a területen.

Kalotaszeg, Erdély második legjelentősebb magyarlakta vidéke, Kolozsvár és Bánffyhunyad között, mintegy 50 km hosszúságban és körülbelül 40 falut foglal magába, két falu kivételével, református magyar lakossággal. Öt kisebb tájegységre osztható: Felszeg, Alszeg, Nádasmente vagy Cifra Kalotaszeg, Kapus vidéke, Átmeneti vagy peremvidék.

Olyan jellegzetes tájegység, ahol a népművészet sajátos hagyományokkal és stílusokkal bír. A kalotaszegi népviselet, a fazekasság és a népköltészet mellett az építészet az, amelyre határozottan rányomta a bélyegét a hely és az itt élő nép határozott szellemi értéke. Kós Károly nagy ismerője írta: „Ezt a művészetet nem lehet szavakkal leírni, jellemezni és magyarázni. A kalotaszegi művészet színes, de nem tarka, virít, de nem rikít. Mint a virágos hegyoldali kaszáló.”

A középkorban kialakult sajátos népies építészeti stílus főleg a templomokon látszik ma is. Kalotaszeg népe, a története során, sokat szenvedett a háboruktól. Az 1241-es tatárjárás, 1437-ben a Budai Nagy Antal vezette felkelés, ennek megtorlásai, a Rákoczi vezette szabadságharc háborúi tizedelték a lakosságát. Templmainak döntő többsége késő román kori stílusban épült, melyeket utóbb gótikus stílusban átépítettek vagy kiegészítettek. A XVII. században a falusi templomokat fallal kezdik körülkeríteni, és ez védelmi jellegű építkezés alakítja ki a templomvárakat. Ide menekül az Isten háza köré az ellenséges hordák elől. A körülkerített falon belül van a temető, ahová bástyával megerősített kapun lehet bejutni. A bástyákon és a tornyon tornác fut végig az őrség számára. A torony fából készült, karcsúra alakított tetőszerkezete általában zsidellyel fedett.

A templomokhoz jellemzően négy fiatornyos torony tartozik. A templomok belsejét igen gazdagon díszített. Jellemző a festett fakazettás mennyezet. A templombelsők népies festészete a 17-18. században virágzott, a kalotaszegi festőasztalosok munkásságának köszönhetően. A templomokban gyakran találunk díszesen faragott festett szószéket. A templommennyezet közepéről függő lámpát gallyakkal, virágfüzérekkel díszítik. A templomok kincsei közé tartoznak a régi kalotaszegi varrottasok.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Házsongárd szavai

Tavaly a hallottak napja alkalmából a kolozsvári Házsondárdi temető nevesebb sírjait kerestem fel.

Az idén is Házsongárdi temetőről szeretnék írni, de olyan sírok, illetve sírfeliratokról, amelyek nem annyira ismertek, de mégis Kolozsvár életében fontos szerepet töltöttek be.

„A Házsongárdi temető neve ma már fogalom nemcsak Kolozsvár, hanem mindenütt, ahol a magyarok élnek. Az erdélyi magyarság talán legrégebbi, hatalmas kiterjedésű, ma is működő sírkertje. Egy város, országrész többszázados művelődés- és művészettörténetének a tükre.” – olvasható a Tört kövön és porladó kereszten című könyvben, amelyet Gaal György írt, és aminek a segítségével összeállítom e bejegyzést.

A város köztemetők félszázados késéssel tükrözik a város lakosságának összetételét, ízlését, anyagi helyzetét. Ezért tartom érdekesnek megnézni, hogy régebb, milyen sírfeliratot használtak, mit tartottak érdemesnek az útokorra hátrahagyni.

Jósika Miklós

Báró Jósika Miklós Abafi című regényével korszakot nyitott irodalmunkban. 48-as szabadságharcban való részvétele miatt menekülni kellett. Drezdában élt feleségével, aki csipkekészítéssel biztosította megélhetésüket. Mindketten Drezdában haltak meg, és az  író unokája hozatta haza a hamvait, 1894-ben, és a síremlékükön Gedüs István sírverse olvasható:

KÉT SZíVENEK PORLAD ITTEN DRÁGA HAMVA
KÉT SZÍVNEK ÁLMA ÍME TELYESÜL:
SZABAD HAZÁBAN BOLDOGAN NYUGHATVA
E DRÁGA FÖLDDEL PORUK ELVEGYÜL.
KÖLTŐ, ÖRÜLHET LELKED FEN AZ ÉGBEN,
NEM RAB HONOD, MI OTT IS FÁJNA MÉG,
MIT FESTÉL ANNYI TÜNDÉR BÁJOS KÉPBEN,
MEGADTA NEMZETEDNEK A NAGY ÉG.
S HŰ NŐ ITT IS EGYESÜL VELED,
MEGADTA NEKED A HŰ KEGYELET.

Pop Luissa, főúri családok nevelőnője lehetett, nagyon szép sírfelirata:

KI NYUGSZIK ITT SENKI
CSAK HAMVADD FÖLD RÉSZ,
MERT AMI ÉLTETTE,
A LÉLEK ÉS AZ ÉSZ
HATVAN KILÉNCZ ÉVET
E PORBAN ELTÖLTVÉN
ÉGBE VÁGYOTT VISSZA.
MINT NEM FÖLDI NÖVÉNY
FRANKHONBA TETSZETT FEL
ÉLETÉNEK HAJNALA,
KOLOZSVÁRT HANGZOTT EL
VÉGSŐ HATTYÚDALA,
ESZÉT, LELKÉT, SZÍVÉT,
CSAK AZON JÁRTATÁ,
HOGY A KISDEDEKNEK
VÁLNÉK ŐRANGYALLÁ,
KI VOLT HÁT KI EZEN
PORHÁZAT ÉLTETTE
POP LOUISA
BÉKE VIRRASSZON FELETTE
OCTOBER 6. 1867

Dr. Török Zoltán geológos professzor sírján ez áll:

TEHERRÉ VÁLT SZENVEDÉSED,
LEVETETTED,
ÉS MAGASABBRA VITT A LÉPTED,
CSAK MENTÉL HEGYRŐL HEGYRE.
CSÁKÁNYODDAL
UTAT TÖRVE A VÉGTELENBE.

Kéler Ilona (1860 – 1880), csupán húsz évet élt, viszont rövid pályája során nagy sikereket ért el mind drámai, mind népszínmű szerepekben. Síremlékét Pákey Lajos tervezte, aminek a hátoldalán E. Kovács Gyula sírverse olvasható:

Eszményi szép álom megcsillant szívében.
Tolmácsoló ajka megcsendüle szépen.
Dicső alakokról álom-mez lemállva,
Való testet öltve mindenik leszálla…
S jött a halál lopva, elnémula hangja,
Enyészet hatalma zengeni nem hagyta.
Dicsőség temploma föltárult előtte.
Pitvara a sír lett, éjjele befödte.

 

Jancsó Pál, kolozsvári színész, akit az első magyar komikusként tartanak számon. A sírján el olvasható:

JANCSÓ PÁL JELES SZÍNÉSZ NYUGSZIK ITT
ÚTTÖRŐ VOLT S ÉLTE TAPSOK KÖZT FOLYT,
S HABÁR KÜLÖNC, S KEDÉLYE MOGORVA VOLT,
A SZÍNPADON BOHÓZATOKAT VITT.
A BÚS MAGYART GYAKRAN FELDERÍTETTE
CSAK EGYSZER SZOMORÍTOTTA MEG HAZÁJÁT,
MIDŐN ELHAGYTA SZÍNPADI PÁLYÁJÁT,
S KÜZDELEMTELJES ÉLETÉT BEVÉGEZTE.
MOST E SZEGÉNY KŐ SÍRJÁT HADD JELÖLJE
EMELTE AZT EGY ÖREG TISZTELŐJE.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Dr. Török Zoltán

A gyergyóditrói Jézus Szent Szíve-templom

Ditró a Gyergyói-medencében, Gyergyószentmiklósról 12 km-re található nagyközség, amelynek  6000 lakosa van. Lakossága zömében római katolikus. Már 1500-ban önálló plébánia.

A Szent Katalin templom a település első temploma, gótikus kori. Eredetileg vártemplom jellegű volt, védelmi falrészletei ma is láthatók. Ez a templom a XX. század második felére már szűknek bizonyult az 5–600 hívő befogadására, így  a község képviselő-testülete 1891-ben úgy döntött, hogy új templomot építenek.

Takó János 27 éves Ditrói plébánossága szorosan összefügg a nagytemplom építésével, hisz ő az, aki ismét a község elöljáróság elé viszi az ügyet, amely ezúttal egy jelentősebb erdőterület, ajánlja fel a templomépítés céljára.

Az első terveket az építendő templomról 1893-ban Margitay Gábor főmérnök készítette, neobarokk stílusban. 1893-ban a felügyeleti bizottság elutasította a tervet, mert túlságosan nagy költségeket igényelt volna.

A hosszas előkészítés után, 1909-ben elkezdődött az építés Kiss István műépítész által elkészített tervek alapján. 1913-ra, a megkezdés után négy évre kész is a templom, amit , ünnepélyes körülmények között Erdély püspöke, Gróf Majláth Gusztáv Károly szenteli fel július 13-án, Jézus Szent Szívének tiszteletére.

A templom: 56 méter hosszú, 23 méter széles, toronymagassága 75 méter , 1000 ülő és 2000 állóhellyel rendelkező kéttornyú templom azóta a ditróiak büszkesége és Székelyföld messze híres temploma. Ez a templom neogótikus stílusban épült.

Idén százéves a gyergyóditrói nagytemplom, ezt egész évre kiterjedő programsorozattal ünnepli a település: vallási, kulturális, sport és szórakoztató jellegű programokkal.

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...