Húsvétra készülődve

Sajnos én soha nem tudtam megszeretni a Húsvétot, nem tudom miért… sokat gondolkodtam rajta… talán majd amikor én kell megadjam a családban a hangulatot, az előkészületek majd segítenek az ünnep megkedvelésében. Viszont az idén  nagyon kedvemre való húsvéti program alakult ki: egy kirándulás Lengyelországba, amihez igazán nagy kedvem van :)

Annak ellenére, hogy nem kell készüljek a Húsvétra mégis nagyon sok szép kézzel készített gyönyörűségekre bukkanok az interneten (főleg a facebookon), és most ezekből szeretnék párat megmutatni:

Ezt a strucc tojást Salamon Éva készítette, Kilyénfalván

A papírból készült tojásokat Kis Anna Ibolya készítette

Váradi Antal Anna Judit a tojásokat kézzel festette ki

Érdekes ötlet: tojástartó mézeskalácsból
Szalczer Izabella munkája

Tavasz hangulatú fülbevaló
Ottis Handmade

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


Pista bá

Egy keményfejű, de annál szerethetőbb figura, akivel a facebook oldalamon már találkozhattak, de most szeretném jobban bemutatni.

Pista bá’ nem pusztán egy apró emléktárgy, hanem a székely öntudat 11 centiméterben kifejeződő megnyilvánulása. A sepsiszentgyörgyi formatervező, Vrabie Zsolt –  Csuri bácsi -, egyéves tervezgetés után alkotta meg a nemzetközi babérokra törő kabalafigurát.

Először a karácsonyi vásárban tűnt fel a lajbiba öltöztetett, hosszú bajszú figura, azaz Pista bá, akit vittek mint a cukrot – népszerűsége a Facebook közösségi oldalon is megnőtt. Minden darab egyedi és különbözik a többitől, még ha ez elsőre nem is tűnik fel. A munka az anyag kiválasztásával kezdődik, minden darabot felrajzolnak a juharfára, majd elkezdődik a teremtés folyamata.

A székely kabalafigura nem sokáig marad egyedül, hiszen Csuri családot is farag mellé: készül már az Asszon névre hallgató női figura, és őszre már gyerekkel is bővül a család.

Pista bá nagy “tekergő”, már körbe járta a fél világot (enyhe túlzással), íme itt a bizonyíték:

Pita bá Bernben

Pista bá Budapesten

Szentpétervár

Tirol

Toronto és Pista bá

Welset is megnézte Pista bá

Sajnos még interneten nem lehet megvásárolni, csak kézműves vásárokban, de alig várom, hogy Erdélyt bemutathassam Pista bának.

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


Korondi séta

Az átutazók többségének Korond, egy kirakodó vásár, ahol mindenfélét lehet kapni, tökéletes hely, hogy az otthoniak ajándékai megvásárolására:  különböző hűtőmágnesek, a környék fonott kosarai, népművészeti ruhák, fafaragások, taplóból készül érdekességek,  és nem utolsó sorban korondi kerámia.

De ki tudja, hogy ezek hogyan készülnek?
Vagy milyen Korond igazi arca a kirakodó „bódésor” mögött?

Az ilyen, és hasonló kérdések megválaszolására, és főleg a megmutatására szánta rá magát a Babeș – Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának a tanára, Pál Zoltán, akihez lelkesedéssel, és nagy segítő kedvel társult jó néhány diák is.

Közösen létrehozták a Parajd-Korond Természetvédelmi Gondnokságot, melynek fő célja a természeti értékek védelme, és környezeti állapotuk javítását.

Ennek érdekében több olyan programot hoztak létre, melyek keretében az oda utazóknak megmutatják a helyi természeti és kulturális látnivalókat.

Ezek közül, én most a Korondi sétát emelem, ki, mivel az szerepelt a 2013-as kívánság listán, amelyet mindenkinek ajánlott végig járni az év végére.

A séta valójában lovas szekéren történik:

Több kézműves műhelyt keresnek fel:

Élményműhely, ahol a látogató kipróbálhatja, tanulhatja a korongolás művészetét:

Taplász műhely, ahol a mesterek kezei alól ilyen gyönyörűségek kerülnek ki:

Elszekereznek a Csiga-domb földtani rezervátumba, ami Románia legnagyobb aragonit-előfordulási helye

Árcsón a borvízforrásnál a kóstolás is program része:

És még sok minden más, amit nem sorolok fel, hogy a helyszínen is legyen egy kis meglepetés. Remélem sikerült egy fokozni a kedvet, és az idén ellátogatnak Korondra.

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Székely zászló

Tele van a magyar és az erdélyi média a székely zászlóval, és az azt körül vevő botránnyal. Nem akarok, és nem is fogok politizálni, vagy a kérdések jogosságát vitatni, viszont nagy örömmel boncolgatom a székely zászló történetét.

Mielőtt a zászlóval foglalkoznánk, kicsit a címerekkel is meg kell ismerkedjünk.
A székelységnek már az XIV- XV. században volt saját címere, hiszen az Erdély címerében már használták a szimbólumokat.

Pontosabban két címert tart számon a szakirodalom:  az úgynevezett régi székely címert: a pajzson egy páncélos kar egy egyenes kardot tart, a kardba húzott koronával, közepe táján egy szív és felette medvefej. (Ehhez a felépítéshez hasonló a székelyudvarhelyi és marosvásárhelyi címer)

A második pedig, az úgynevezett új székely címer: kék mezejű pajzson aranynap és megújuló ezüsthold.
Így már el is jutottunk a mai használatban lévő székely zászlóhoz ami égszínkék mezőben arany csíkot tartalmaz, ezen kívül pedig egy arany napot és egy arany holdat.

A nyolcágú Nap-csillag nyolc székely szék (Marosszék, Udvarhelyszék, Gyergyószék, Csíkszék, Miklósvár-Bardócszék, Sepsiszék, Kézdiszék, Orbaiszék) egységének a jelképe, a telőben levő Hold pedig a székelyek hitének és reményének, bizakodásának szimbóluma.

Említést kell tennünk a vörös és fekete kétsávos zászlóról is melyben ugyan úgy megtalálható a csillag, és a hold. Ez a változata markánsabb, mivel a népviselet és a székelyhímzések színe is ez, de igazi eredete még nem tisztázott.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Erdély címere

Magyarország erdőn túli része a mohácsi vész előtt nem volt önálló, tehát külön címere sem lehetett. Viszont a mohácsi vész után Erdély lépésről lépésre halad az önállóság felé.

Az Erdélyi Fejedelemség államjogi alapját három nemzet: a vármegyei magyar nemesség, a szabad-rendű székelyek és szászok, képezte. Erre vonatkozó szövetséget 1437-ben kötötték, melyet többször megújítottak, és amely 1848-ig állott fenn.

A három egyenjogú nemzetének – a magyarnak, székelynek és szásznak – külön nemzeti és politikai területe volt, az uralkodók által biztosított önkormányzattal. Erdély kormányzását a vajdák, majd fejedelmek látták el, kik okleveleikben saját nemzetségi címerüket használták.

Erdély címere a magyar, a szász és a székely jelképeket egyesítve jött létre Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem uralkodása alatt 1590-ben.

Hogy az erdélyi három nemzetnek 1500 előtt volt-e külön-külön címere, azt homály födi.

A fekete turulmadár a magyarokat, a nap és a hold a székelyeket, a hét vörös bástya a szászokat jelképezi, ezek: Kőhalom, Medgyes, Nagysink, Sebes, Szeben, Szászváros és Szerdahely.

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Jön a Mikulás…..

Kedves Látogató!

Nagyon ügyes volt az idén, ami azzal is bizonyítható, hogy ezt a bejegyzést is olvassa.

Aki pedig ügyes volt, az ajándékot érdemel.

Az én Mikuláson, az ismerőseimnek muffint ajándékozott, azért az olvasok is azt kapnak:

(sajnos az enyémek nem lettek ennyire szépek, de finomak :)  Mivel az olvasó nem kóstolhatja meg, így neki a  szebb muffint választottam).

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Kosárfonás Siménfalván

Az etnológusok szerint a fonás az egyik legősibb kézművesség.

Siménfalván a kosárfonásnak körülbelül 100 éves múltja van, mivel 1910-es évvel elején népiskolában tanították a technikát. Akkor a tanítványok saját használatra készítettek, különböző funkciójú kosarakat.

A két világháború közti időszakban a vesszőfonás lassan kiszorult a magyar parasztok foglalkozási köréből és önálló mesterségként tovább folytatódott, de már nem a magyarok, hanem a romák körében.

Az 1920-as években Déváról hat román ember jött Siménfalvára, akik a nagy üvegkorsókat fontak be, amit medgyesi üveggyárból szereztek,  vesszőt pedig Moldvából hozták. A kész terméket pedig az ország különböző területén értékesítették.

1960 után (a kommunizmus idejében), a termelőszövetkezet vásárolta fel a kosarakat a Bukarestben való értékesítésük céljából. 1989-ben ez a szövetkezet megbukott.

Ma a vesszőfonók háziiparosokként, családi vállalkozásokban dolgoznak és dolgoztatnak. Két csoportot tudunk ezek között megkülönböztetni: az egyik csoportot a vállalkozók és az igazi vesszőfonó mesterek alkotják, a másikat pedig akik hántják, gyalulják, a durvább fonást végzik.

A kosárfonás, vesszőkötés technikáját és a hozzá szükséges szerszámokat generációk hagyományozzák egymásra a családokon belül. Régen a vesszőkötés férfimunka volt, az asszonyok csak az előmunkálatokban segítettek. Ma már mindenki egyformán dolgozik kortól, nemtől függetlenül. Olyan család is van, ahol négy generáció: dédapa, nagyapa, apa és fia fonja a kosarat.

Ma már nem csak kosarat, hanem szinte bármilyen terméket elkészítenek vesszőből: állatformákat, hóembert, kerékpárt, autót, különböző virágkosarakat, foteleket, kerítéseket, térelválasztó elemeket is terveznek.

Termékeik nagy részét Korondon adják el, de hazai és külföldi megrendelők is felvásárolják a mutatós árut.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Szalmakalap múzeum – Kőrispatak

A Szalmakalap Múzeum 2001. július 21-én nyitotta meg kapuit Kőrispatakon. A létrehozásának ötlete már pár évvel az előtt megszületett.

Szőcs Lajos kőrispataki lakos akinek családja is szalmakalap-készítéssel foglalkozott, saját költségén vásárolt meg és újított fel egy hagyományos kőrispataki parasztházat, mely jelenleg a múzeumnak ad otthont.

Mint minden hagyományos mesterség, akár a szalmakalap-készítés, az elmúlt években hanyatlani kezdett, elsősorban ez volt az első indíték, hogy létrejöjjön ez az intézmény.

A múzeum első szobájában az országban készült és viselt kalaptípusok kerülnek bemutatásra, a kalapkészítéshez szükséges munkagépekkel egy időben, ugyanakkor különféle szalmadíszek és használati tárgyak is várják az érdeklődőket.

A múzeumban nem csak szalmakalapokkal ismerkedhetünk meg, hanem egy csodálatos kőgyűjteménnyel is, mely a múzeum udvarán van kiállítva. A kövek eredeti állapotukban vannak, melyeket a természet sok évtizeden keresztül csiszolt és faragott olyanokká amilyenek. Felfedezhetők állatformák, portré, és még Lenin sapkája is megtekinthető kőből.

A múzeum udvarán egy másik érdekesség is fogadja a látogatókat, hiszen a múzeum fennállásától kezdve kis irányjelző táblák mutatják azon települések neveit, ahonnan meglátogatták a múzeumot, pontosabban azok a települések kerültek fel, amelyeket a látogatók megrendeltek.

Az elején alig néhány tábla mutatta az irányt és a távolságot néhány fontosabb várost megcélozva. De ahogy jöttek a látogatók, úgy szaporodtak a kérések, az óhajok új táblák, új települések bevonására. A táblácskákat tartó oszlopok is sokasodni kezdtek, évenként más-más színű táblák kerültek helyükre – számuk ma már a 800-at is meghaladja. A legtöbb, 500-nál is több magyarországi települések felé mutat, a többi 300 pedig a világ minden irányába, olyan távoli országok felé, mint Kanada, Ausztrália, USA, vagy olyan világvárosok felé is, mint amilyen Sanghaj.

Idén is, mint az elmúlt 10 évben, megrendezésre kerül a Szalmakalap – fesztivál július 23-24 között. Színes program kínálat között lesz: főzőverseny és kipakoló vásár, itt főleg a helyi termelők és kézművesek fognak részt venni, traktor felvonulás és ügyességi verseny.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...