A Székely sorsa

1. rész
 
Öreg már a Székely, öreg lett a porta,
Hánya- vetett lett, már a szegény Székely sorsa…!
Magához öleli Sárát a Menyecskét,
Úgy csapja ki rétre, az éhező kecskét.
 
Mert a Székely szegény, de roppant becsületes,
Portája üres, de nem felületes…!
Van abban minden…, ami kell bús életéhez,
Csak hozzáértése nincs, az éhező kecskéhez…
 
Adna oda mindent, amit elől talál,
De üvölt a karámban, az éhező szamár.
Kesereg szegény nincstelen Góbéja,
Nincsen takarmánya, csak száraz kóréja!
 
Oda kéne adni, a tarka tehénnek,
Szegény ember tehenének, a girhes kecskének…,
De mit adhatna enni, a csóró szamárnak…?
Úgy dönt hát a Székely, ír a halálnak.
 
Kedves barátom, te megváltó halál!
Éhes nálam minden, a kecske és a szamár,
Te bölcsebb vagy mindennél, tudnál segíteni,
Kellene Énnékem egy kaszát keríteni,
 
Ha nem tudok annyi zöldet lekaszálni,
mennyit a két jószág meg tudna zabálni,
Suhints egyet magad árva fejem felett,
Mert sorsom így akarta, eképp rendelkezett…,
 
Vidd magaddal a két szegény párát,
Ne kínozzák folyton, szerelmetes Sárát,
Ha majd egyszer éhes lesz az én boldogságom,
Vidd magaddal őt is akkor már nem bánom!
 
Maradjon üresen, a pitvar, meg a porta,
Hadd tudja meg más is, mi a Székely sorsa!!!
 

2. Rész
 
Hallgatta a halál, Székely kívánságát,
oda is rendelte magához a Sárát
Hallja ő is ura miként rendelkezik,
Nehogy megriadjon, ha egyszer megérkezik!
 
Hangosan felnevet szerelmetes Sára..
Nincsen olyan éles a maga kaszája…,
amivel elbírna egy Székely fajtával,
Az is tud ám bánni jól a kaszával!
 
Bolond az én uram, nem tudja mit beszél,
kesereg- kesereg, de a jég hátán megél!
Tudja mit? Szól fennhangon a Sára!
Nincsen megélezve a maga kaszája!
 
Adja ide nekem, majd én megélezem,
ha szembe szál velünk, könnyebb dolga legyen!
Csodálja a halál Sára bátorságát,
oda is nyújtja élezni kaszáját,
 
Hallgatott a Székely, bajszát pödörgette,
kis híján asszonyán magát elnevette,
Pontosan tudta mire készül Sára,
mire kellett neki a halál kaszája
 
Behúzta a nyakát, hallgatott is bölcsen,
ilyen okos asszony a világon nincsen
Ráhagyta a döntést, bölcsen odébb állt,
a végkifejletre türelmesen várt!
 
Mondja maga halál, szólalt meg a Sára,
Mit tesz, ha éles lesz a maga kaszája?
Tudja maga hogy kell egy Székellyel elbánni?
Tud egyáltalán füvet kaszálni?
 
Jöjjön ide gyorsan, majd én megmutatom,
úgy is ma majd meg ölt engem az unalom.
Fogta hát az asszony a kiélezett kaszát,
s a megdöbbent halálnak odakiáltotta: Tartsa hát a nyakát!
 
Elrohant ebadta, az úgy meg rémült vala,
hogy észre sem vette, ott maradt a kasza!
Azóta a halál a Székelynek fogalom,
vele elbánni, nincs kellő hatalom!
 
Mert a Székelynek, míg dolga végezetlen,
addig vele szemben a halál tehetetlen.
Öreg már a Székely, öreg lett a porta,
De maga dönti el, hogy mi legyen a sorsa!
 
Bartalis Éva( Erdei)

 

Kik a székelyek?

Egyszerű kérdésnek tűnik, de mégis nagyon bonyolult: mi szerint próbáljuk meghatározni: az eredetük szerint, a cselekedeteik alapján, az anyanyelvük szerint?

Jókai Mór megpróbálkozott a kérdéssel, és azt írta:
““Van egy magyar népfaj, mely a legszélsőbb határszélt foglalja el keleten: a székely.
Kitűnő sajátságokkal elhalmozott egy nép.
Magyarabb valamennyinél, mert se vérébe, se nyelvébe, se szokásaiba nem vegyült soha semmi idegen. És amellett megvannak benne minden nemzetnek a jó tulajdonai. Honszerető, szabadságvágyó, mint a svájci; szavatartó, hidegvérű, mint az angol, okos, vállakozó, számító, mint a zsidó; jó katona, mint az arab; mértékletes, józan, szorgalmas, mint a porosz; magán segíteni tudó, idegentől irtózó, mint az olasz; találékony, mint a jenki; tiszta, mint a hollandi; demokrata, szabadelvű, mint a francia; és kitartó mint az orosz; és mindenek felett szapora, mint a zsidó és a szláv; vallási türelem dolgában pedig előtte van minden nemzetnek a világon.


Földét a székely el nem pazarolja, kopár hegyoldalait a bánáti kanahán-iszapért be nem cseréli; rablót, zsiványbandát a székely nép maga közt meg nem tűr soha; becsületszava erősebb, mint a pecsétes írás; a nyegle szavára nem hallgat; mindenét, amire szükség van, maga állítja elő, öltönyének (pedig szép viselete van) minden darabját otthon készíti el: idegenre nem szorul. Azzal, amije van, maga kereskedik, messze földre elmegy becsületes nyereségért, s még a királyon is tud nyerni; zsidó, görög közötte meg nem él; minden férfi katonának volt nevelve egykor úgy, hogy a nők mívelték a földet. És minő földmívelés volt az!


Akkora darab földön, amekkorán Magyarország akármiféle népfajából nem tudna megélni több kétszázezernél, a székely fajnak félmilliónyi ivadéka él. És tisztességesen él. A székelyt nem látod, hogy koldulni jöjjön Magyarországra, székely koldust éppen úgy nem látsz idegen ajtó előtt, mint zsidó koldust. A székelyt nem látod se rongyosan, se mezítláb. Pedig egyik falu kapuja a másikéhoz egy hajításnyira van. Minden falu be van kerítve, s kapun kell bemenni. S azok nem szétszórt rongyos házikókból állnak, hanem tisztán tartott fasoros utcákból, minők a németek lakhelyei. A XX. században már a székely nép száma a nyolcszázezer lelket meghaladta. Ha a székely faj itt volna Magyarország közepén, azóta benépesítette volna az egész országot; ha a főváros közelében volna, kezében volna az egész magyar ipar és kereskedelem.


És minő szép faj! Annyi szép, szabályos, jellemzetes arcot nem látni sehol a kerek földön, mint a székelyeknél. Minő változatosság a női szépség típusaiban! “

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


 

Május

A tiszta örvendezés dícsérete

Bús alkimista, mit nekem a kincsek!
Kihúnyt a tűz már és kihűlt a lombik,
Vídám, vídám szeretnék lenni holtig,
hogy fénnyel minden élőt szembe hintsek.

Itt künn zenél a friss májusi lomb, víg
nyikordulással nyílnak a kilincsek
s a fülledt kamrákból kibújva, nincs seb:
akár a fák, a lélek is kibomlik.

Eszembe jut sok kapzsi vágy, mi kár volt,
és jönnek nők is, karcsúk, vagy molettek,
és egy-egy emlék is, mely szép, habár holt.

Szívemet, melyből ádáz harcok ettek,
most elringatják hűs, körülhatárolt,
együgyű tocsák: langyos kis szonettek.

Dsida Jenő

 

 

 

 

 

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


Április

A húsvét dícsérete

Ezerkilencszázharminc éve: szent
zsidók földjére nagy próféta támadt.
Emlékének, mely bágyadt, égi bánat,
szenteljük ezt a sárga pergament.

Rágondolok, míg járom Golgotámat.
Mivelhogy nincs igazság idelent,
Pilátus alatt a keresztre ment,
de harmadnapra új életre támadt.

Alleluja! – nagy bástyákat ledöntőn
rivalg s csodára váró tűzben ég
falu és város, ház, tébolyda, börtön,

minden üszkös, az arcok feketék!…
Feltámad-é a bús erdélyi földön,
ki meghala és eltemetteték?

 

 

 

 

 

 

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


Az én hazám

Nemrég találtam meg ezt a verset, és úgy gondolom, hogy a tegnapi bejegyzés után mindenképp érdemes megosztani, a címe
Az én hazám, a szerzője ismeretlen.

Havas takaró borítja az öreg Hargitát,
Ránézek, szívem súgja, mindig hazavár,
Ott ahol a havasi madár dalol a fán,
Ahol a Vargyas vize lassan csordogál,
Ott az én hazám.
Halljátok hatalmas hegyek, folyok, patakok,
ha távol vagyok, akkor is rátok gondolok,
Ott, hol balta csattogása süvít a szélben,
Ahol szalonnát, túrót eszik a Székely,
ott nyugszik meg a lelkem.
Messze megyek, talán sokat maradok,
Erőt meríteni, Hegyek, hozzátok fordulok,
Ott hol édes szüleim háza áll,
ott, szívem mindig otthonra talál

 

 

 

 

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


Március idusára

Már nagyon rég nem voltam március 15.-i megemlékezésen, pedig már olyan nagyon rég készülök rá. Természetesen magamban megemlékezem, és végig gondolkodom az eseményeket, csak épp a lehetőségek nem engedik, hogy egy szépen megrendezett megemlékezésen részt vegyek, ahol több százan ugyan azért gyűltünk össze.

 

 

 

 

 

Viszont megünnepelhetem munkával, mert az idén most van az első csoportom, aminek nagyon örvendek, így ha több száz emberrel nem is, de több tíz emberrel együtt ünnepelhetünk, sőt erről szólhat a közösen eltöltött három nap. Nézhetjük a jó oldalát: nem pár órás megemlékezésen veszek részt, hanem három naposon, amin biztos, hogy elhangzik, majd Juhász Gyula verse is:

Március idusára

Vannak napok, melyek nem szállnak el,
De az idők végéig megmaradnak,
Mint csillagok ragyognak boldogan
S fényt szórnak minden születő tavasznak.
Valamikor szép tüzes napok voltak,
Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak.
Ilyen nap volt az, melynek fordulója
Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.

Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai
És lángoló Petőfi szava zengett,
Kokárda lengett és zászló lobogott;
A költő kérdett és felelt a nemzet.
Ma nem tördel bilincset s börtönajtót
Lelkes tömeg, de munka dala harsog,
Szépség, igazság lassan megy előre,
Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe.

De azért lelkünk búsan visszanéz,
És emlékezve mámoros lesz tőled,
Tűnt március nagy napja, szép tavasz,
Mely fölráztad a szunnyadó erőket,
Mely új tavaszok napját égre hoztad,
Mely új remények ibolyáját fontad.
Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott,
Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot!

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


Március

Egy halott királylány dícsérete

Ereszszélen már jégcsapok csepegnek,
a hólé zöngve, csobbanón csurog,
A föld hátárol pattan a burok,
sok odon ablak tárul a szeleknek.

A nap egy rozzant ablakon benéz.
Sugarat önt be, langyosan zuhogva,
dohos, homályos és hideg zugokba.
Meleg nyalábja sárga, mint a méz.

Bent holt királylány fekszik. Arca: bájos,
halk emlék, régi, sápadt, méla vád…
Bomló szívének illata halálos.

Míg ajkaszélén fénysáv surran át,
a friss tavaszi szél körötte szálldos
s lengeti hosszú, szőke, dús haját.

Dsida Jenő

 

 

 

 

 

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Erdélyi könyvtárak

Nem rég láttam egy nagyon szép összeállítást a világ legszebb könyvtárairól, és innen jött az ötlet, hogy készítsek én is ilyet Erdélyre. Kapásból tudtam 3-4 szép könyvtárat, amit érdemes megmutatni, gondoltam a honlapjukon biztos kapok fényképeket és hamar kész is a bejegyzés. De természetesen semmi sem olyan egyszerű, mint ahogy első ránézésre gondoljuk: nagyon kevés könyvtárnak van saját honlapja, és még kevesebbnek van a saját honlapján fénykép, de nem adtam fel, és lassan összejött egy bejegyzésre való anyag.

Nem szeretnék én most rangsorolni, mint ahogy az említett cikkben olvasható, hanem csak bemutatni:

 

Kolozsvári Egyetemi Könyvtár

Kolozsvári Tudományegyetem részeként alapították 1872-ben, amikor több mint 11 000 kötetet számlált. Ehhez kapcsolódott az Erdélyi Múzeum-Egyesület mintegy 40 000 kötetből álló könyvtára, melyet az újonnan alakult intézmény rendelkezésére bocsátott.1920 után új, főleg román gyűjteményekkel bővült tovább a könyvtár állománya. Jelenleg a mintegy 4 millió körüli összállomány a tudományok valamennyi területét felöleli.


 

Arad megyei könyvtár, más néven: A. D. Xenopol könyvtár

Aradon 1881-ben, a Kölcsey kulturális társáság hozta létre az első könyvtárat, 1523 kötettel, csupán a társaság tagjai számára. Városi könyvtárról 1913 óta beszélhetünk, amikor a Művelődési Palotában nyitja meg kapuit. 1984-ben költözött a jelenlegi, épületében ahol jelenleg több mint 500.000 kötete van.

 

Csíksomlyói kolostor könyvtára

Az századok alatt a ferences barátok, nagy gonddal, sok fáradsággal, Csíksomlyón több ezer kötetes könyvtárat hoztak létre. Története a XV. századra megy vissza. A mostani csíksomlyói ferences könyvtár Erdély egyik legértékesebb és leggazdagabb egyházi gyűjteménye. 1951-ben, az akkori államrendszer elvette a ferencesektől a kolostort. Az el nem rejtett könyveket, a rendszerváltás után beszállították a csíkszeredai múzeumba, ahonnan az ország különböző laboratóriumaiban szakszerűen restaurálták és most ugyanott, a Csíki Székely Múzeumban, gondosan őrzik.

 

Batthyaneum könyvtár Gyulafehérvár

A Batthyány Ignác erdélyi római katolikus püspök által 1798-ban alapított könyvtár 1700 kéziratot, több mint 600 ősnyomtatványt, megközelítőleg 19.000 történelmi dokumentumot és több tízezer XVI., XVII. és XVIII. századi nyomtatott könyvet tartalmaz. Batthyány a feloszlatott trinitárius rend, barokk stílusban épült templomát és kolostorát, alakította át az intézmény céljaira.

 

Teleki Téka, Marosvásárhely

A könyvtárat 1802-ben létesítette gróf Teleki Sámuel, Erdély kancellárja, aki vagyona nagy részét a több mint 40 000 kötet megvásárlására fordította. A könyvtár  több  ősnyomtatványt, sok régi könyvet, kéziratot és könyvritkaságot őriz.
1955-ben a Téka épületébe költözött a marosvásárhelyi Református Kollégium Nagykönyvtára (Bolyai Könyvtár),  így Teleki–Bolyai Könyvtár néven a két gyűjteményt egyesítették.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


 

 

 

Erdélyország

 P. Jánossy Béla

Drága, csonka Erdélyország, 
Csókolom a könnyes orcád,
Hulló könnyed perzsel, éget,
Én is öntöm, ontva-ontom
Az enyémet…

Vigasztalom két szememet,
Sír az egyik, másik nevet.
Sir az egyik: csonka lettél,
Másik nevet: csonkán bár,
de Visszajöttél…!

Nagy Tejúton Csaba kémlel,
Drága tested hogy szelék fel,
S hervadt szemmel néz le rája:
Kárpátoknak nincsen immár
Karimája,..

Ahogy isten fényes, boldog
Tenyerén megrajzolódott
Képed és ránk hagya István:
Ügy Jöttél vón vissza hozzánk
Épen, tisztán…

Huszonkét év szenvedése
Nem elég volt vezeklésre.
Meggyötörve testünk-lelkünk.
Hogy egészben téged meg nem
Érdemeltünk…?!

Nemzet voltunk, hűek, hősök,
Nagy világnak ismerősök,
Becsületnek sava-borsa.
Szétvagdaltak, s úgy maradtunk,
Mint a torzsa,.

Árva sorsunk Krisztusé volt,
Ránk is omlott ólmos égbolt
És a legszebb földi eszmény,
Kinhalált halt áldozatunk
Vérkeresztjén,

Drága, csonka Erdélyország,
Elfogadjuk, mit a sorsod,
S vasparancsként mit elénk hagy,
De csonkán is, tépetten is
A miénk vagy!

Erdőd, meződ, hegyed, völgyed.
Zord fenyvesed, zúgó tölgyed,
Ezeréves történelmed,
Jelen, s jövőd, – miénk maradt
Egész lelked…

Egy test vagy te, oszthatatlan,
Mint a szent frigy, bonthatatlan,
Széttörhetnek száz darabra:
Szívünk, lelkünk mindnek egyként
Lesz a rabja…

A nagy alföld feléd int,
Hívja hegybe ékelt fiát,
S nemcsak egy-két törött részed,
Hívja, várja, sóvárogja
Az egészet…

Drága, csonka Erdélyország,
Csókoljuk a könnyes orcád,
Hittel vagyunk teles-tele:
Eggyé forraszt téged még az
Isten keze l!

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Forrás:

Térképet itt találtam.


Február

A farsang dícsérete

Egy sarkon, hol a lámpa fénye halvány,
egymásra torlik két fura menet,
megállnak és hosszú farkasszemet
néznek, zászlójukat kissé lehajtván.

Az egyik bűnt sirat és bűnt temet,
gyertyásan, zsolozsmával mind az ajkán,
a másik csapat maskarába varrt fán
ördögfejet visz, táncol és nevet.

Vezérük, kit már lángos kárhozat nyal,
bűnbánon látja angyalok karát
s szemét lehúnyja méla áhitattal;

míg a zarándokfő, egy véri barát,
szíve mélyén, mely zárva hét lakattal,
idézi antik istenek nyarát.

Dsida Jenő

 

 

 

 

 

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...