Kalendárium szonettekben – Finis

Januártól kezdve, minden hónap első napját Dsida Jenő versével kezdtük, elérkeztünk az utolsó vers szakához is, amelyben elbúcsúzik tőlünk, mint ahogy mi is kezdünk elbúcsúzni a 2014-es évtől.

A barát nyugalomra tér

A képeket megírtam. Tagjaimban
az álomvágy zsibbadtan elterül.
A munkát elvégeztem emberül,
átadtam, íme, mindent már, amim van.

Az ablakon túl rőt hajnal derül,
a cellamécs kilobban méla kínban.
És én pihennék immár holtomiglan,
tisztes csuhámhoz ifjabb test kerül.

Magában rejti alkotás a bért.
Átszínezése széppé ennyi jónak
akár egy püspökséggel is felért.

Ha majd kiköt velem a karcsú csónak,
imádkozzatok bűnös lelkemért!
Békesség vélem, üdv az olvasónak!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

December

A Gyermek dícsérete

Ti már nem hozhattok jóhírt nekem.
Ami jó van, magamtól megtaláltam
az erdőkben, hol sok-sok este háltam
- s keresztelő Jánosként hírdetem.

Most járok hóban és halálra váltan,
ám ez számomra boldog kínt terem;
a hófuvásban gyakran hirtelen
csak térdre hullok: Gyermeket találtam!

Goromba ágak az arcomba vernek,
de én megyek tovább, egy kis haranggal
viszem a drága hírt az embereknek:

Bennem van, íme, csengő és harangdal
és bennem van a legnagyobb, a Gyermek -
a fényes jászol s valamennyi angyal.

Dsida Jenő

 

 

 

 

 

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

November

A holtak dícsérete

Meghaltunk, testvér, valamennyien.
Csak ők élnek még, ők, a régi holtak.
A néma ablakok sora kiholt, vak:
Láttál temetőt? Ugy-e mind ilyen?

A holtak este csillagot csiholtak
fölénk, a kegyelet rajtunk pihen:
egy csillag ég minden fájó sziven
s világít minden zártredőnyű boltnak.

A koszorúk felülről egyre hullnak,
az őszi szélben száz virág forog
s kéményeken, tetőkön tornyosulnak.

Éjjel peregnek csöndes záporok:
bús, bölcs sírással érettünk búsulnak
a Bólyaiak s Bethlen Gáborok.

Dsida Jenő

 

 

 

 

 

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


Október

Az erdélyi szüret dicsérete

A sors galád napok közé sodort.
Nincs semmi, semmi víg szüreti hang itt,
a szőlősgazda szomszédjára sandít
s a pinceszájra követ kőre hord.

Zárt ajtók mögött sír a lezuhant hit.
Unott, bús arccal szürcsölik a bort,
mely dohos pincék mélyében kiforrt
és gyűlöletet száz repedt harang szít.

Mikor majd égi ígék zengenek
s közös szüret nagy, boldog mámorával
együtt mulatnak három nemzetek

s egymást hintik a könnyek harmatával -
Úristen, akkor én már hol leszek
s kiből fakad majd harsogó, vidám dal?

Dsida Jenő

 

 

 

 

 

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


Szeptember

Egy angyal dícsérete

E ködvilágban képe csöndben, árván
csüng kis szobámban, a szívembe fészkelt
sápadt falon és néha néma vészjelt
küldöz szemével, két kezét kitárván.

Csak gyönge nő. Ruhája oly szegény. Szelt
kenyere száraz. Életem határán
halkan legel: kis gyapjas, tiszta bárány.
Az ágya deszka: durva és fűrészelt.

Ám egy napon kitárul majd a porta,
elhagyja őt a földi, kerge kín,
áldja a percet, mely idesodorta.

S való világunk pompás berkein
áldja a percet, mely idesodorta.
Mellén: selyemhab. Vállán: hermelin.

Dsida Jenő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


Augusztus

Az élet dícsérete

Lám, most e délben, mint a renyhe, holt só
terül szét ringó tengerek vizében,
úgy oszlom én is szét e versben éppen
és gonddal mondom: tán ez az utolsó.

Nagy ideje, hogy csupa könnyű, olcsó
ígéim vannak, árnak ellenében
nem úszom már és néha-néha szépen
mondom magamban: várhatsz még koporsó!

Csak hallgatom a lomb meleg neszét
s az árnyas fákat bölcsen megmosolygom:
a tölgyet, hársat, bükköt, gesztenyét -

a forró nap vídáman vagy borongón
nagy, tiszta békét csurgat szerteszét…
Mégis csak jó e vénhedt, lomha bolygón!

Dsida Jenő

 

 

 

 

 

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


Július

A magányosság dícsérete

A júliusi csillagok alatt
vággyal koszáltam, mint kobor diák.
De voltak nálam bátrabb daliák
s az idő lassan, tétlen elhaladt.

Az ablakokban csönd volt és virág,
s a fülledt este szívemre szaladt
s júliusi csillagok alatt,
míg bent mullattak boldog daliák.

Fiat fogantak pozsgás asszonyok;
zöld és dúsnedvű, mérges nagy növény
volt az élet: beteljesült, konok.

Éreztem már, hogy – messziről jövén -
elesem, ha tovább barangolok
s ledőltem egy zord, vén klastrom tövén.

Dsida Jenő

 

 

 

 

 

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


Erdély 2010

Az egyik székelyföldi kalendáriumban találtam ez a szép verset, ami arról szól, hogy milyen érzem az, amikor valaki Magyarországról elindul Csíksomlyóra a búcsúra.

A szerzője Juhászné Bérces Anikó, de sajnos az életéről, és munkásságáról nem tudtam meg többet, csak azt hogy ezen a versén kívül van még egy pár nagyon szép alkotása.

Fogadják sok szeretettel ezt a verset, akik már készülnek a  hétvégén levő búcsúra, azoknak biztos segíteni fog kicsit ráhangolódni. Akik az idén nem jutottnak el, a vers segítségével megtehetik ezt gondolatban.

Erdély 2010

Virágbontó május újra itt van végre,
Félreteszem gondom, s indulok Erdélybe.
Hívogat Csíksomlyó lassan már egy éve,
Több százezer magyart Pünkösd ünnepére.

Száguldó az idő, az út futószalag,
Gödrös hátán kocsink zötykölődve halad.
Lenyűgöz a látvány a látóhatáron,
Amikor a hegyek vonulatát látom.

Csodás Királyhágó fenséges magasa,
megfáradt lelkemet emeli magasra.
Sas szeretnék lenni, szárnyalni végtelen,
Hogy a messzeséget felülről kémleljem.

Távolból integet Torda hasadéka,
Látogass meg, nemzet kicsi maradéka.
Zúgó Maros vize messzire elkísér,
Kanyargó medrében velünk versenyre kél.

Zöld remény vetések minden árnyalata
A viruló tájat csíkosra szabdalta.
Székelyföld kenyerét a föld itt neveli,
A Csíki-medencét Hargita öleli.

Fekete földjének szorgos munkálója
Keze nyomán kikel és nő a pityóka.
Mosolyog már a Nap, s a virágzó rétek
Százszínű pompával üdvözölnek téged.

Ezer jázmin csillag, bódító orgonák
Juttatják eszembe édesapám dalát.
Kárpátok gyöngyszeme a mesés Hargita
Fenyvese suttogja, ami e föld titka.

Büszke székely népét nem töri meg semmi,
S mert a hite erős, nem győzi le senki.
Feltűnik Somlyó-hegy, megkondul a harang,
Nincs senki szívében ilyenkor már harag.

Bár nemzetünk fáját vad vihar szétvágta,
Gyökere ép maradt, és nő új hajtása.

2010. május 22.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


Június

Az érés dícsérete

Helyét gyümölcsnek adja a szirom.
A déli égen elterül a hőség.
A termő kor jön: érés, felelősség
és nem lehetek virág egy siron.

Csók-szirmom nem lesz, hogy csokorba kössék
a lányuk. Vinnem kell, amíg birom
a terheket és ha nevem leirom:
komoly szó kell elé, nem cifra bőség.

Csak néha jön, hogy szívem elbecéz
egy-egy derengő, árva, gyermeteg
emléket (mely úgy csillog, mint a réz

egy ó-kapun). Gyors nyári fergeteg
jön messziről. Szemem távolba néz
s tavaszt sirat s egy régi gyermeket.

Dsida Jenő

 

 

 

 

 

 

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


T. Á. sírjára

Ezelőtt 48 évvel, 1966 május 26.-án halt meg Tamási Áron, Farkaslaka nagy írója.

Nekem, mint farkaslakainak olyan Tamási Áron mintha nagybácsikám lett volna, az iskolában is, és utána is mindig megemlékeztünk a születéséről, illetve a haláláról. Nekünk kicsit olyan, mintha a napjainkban is ott lenne velünk, nézne minket, velünk együtt élni, annak ellenére, hogy az élete nagy részét nem Farkaslakán töltötte.

A temetésére, nagyon sok barátja eljött, hogy az utolsó tiszteletet megadják neki. Többek között Kányádi Sándor is ott volt, aki egy verset írt az emlékére, ezzel emlékezzünk meg ma a nagy íróról:

T. Á. sírjára

Négy szép holló talpig gyászba
rászállt a két cserefára.

Tövig égtek a villámok,
ragyog újra a magasság,
leng a fény a lomb közt, mint a
kaszák, mikor fölakasztják.

Ősszel aztán a két vén fa
bronzba önti lenn a hantot;
jönnek majd és megcsodálják,
mint egy ledöndült harangot.

Farkas üvölt, öltözködnek
a hollók majd patyolatba;
csillagot tart ölelőleg
karjaiban a két nagy fa.

Kívánhat-é ember többet:
derékaljnak szülőföldet
s két cserefa tömött árnyát
szemfedőnek.

Kányádi Sándor
1966

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...