Csiksomlyó legendája

A Jóisten Csíksomlyón osztotta szét világunkat a nemzetek között. Azért, hogy a nemzetek ne civakodjanak a kék bolygó területei fölött. Összehívta őket a csíksomlyói dombtetőre. Ott, ahol a kápolna most áll, az Úr megáldotta a földet. Ezért ott a föld mélyéből áradni fog örök időkig jóság energiája.

Tódultak a nemzetek minden felülről. Jöttek északról és délről, keletről és nyugatról.
Lóháton, elefántháton és teveháton, ökrök vontatta szekereken. Megteltek a közeli dombok népek sokaságával. Bármennyien is voltak, egyre csak jöttek és úgy látszott, nem fogynak el soha. A megérkezettek felsorakoztak egymás mellé. Mindenki beszélte mindenki nyelvét. Fegyver nem volt senkinél, mert maga az Úr hívta őket és az egész környéken jóság és békesség uralkodott.
A Sátán nem lépte át a Kárpátok gerincét, mert megtiltatott neki. Amikor mindenki egybegyűlt az Úristen felújította az emberekkel kötött szerződést. Ennek jeléül gyönyörű szivárvány jelent meg hegyek fölött. Emlékeztette a világ nemzeteit a tízparancsolatra. Majd igazságosan szétosztotta a földet népcsoportok között.

A következő intelemmel engedte útjukra:
“Szaporodjatok és sokasodjatok. Népesítsétek be a földet mely néktek adatott. Uralkodjatok a föld állatai és növényei fölött. Uralkodjatok igazságosan és céltudatosan jó gazda módjára!”
Aztán megáldotta az emberek sokaságát, és útjukra bocsátotta őket!
Figyelte, ahogy elvonulnak az égtájak irányába, mint a vándorhangyák. Amikor az utolsó népcsoportot is elnyelte a messzeség, az Úrra rászakadt a sűrű csend és a néma magány. Akkor abban a pillanatban másvalaki azt hitte volna, hogy azt a helyet, a megáldott szent helyet nem adta még oda senkinek. Mivel az Úr cselekedetei nem véletlenszerűek és céltalanok. Ezért az Úr kiült a csíksomlyói dombra és várt. Várt türelmesen, tudta, kikre kell várnia. Íme, egy elkésett furcsa népcsoport közeledett a domb felé. Mezítlábas kisfiú tarka tehenet vezetett kötélen. A tehén hátán egy kislány ült feje körül sokszínű virágkoszorú és ismeretlen nyelven dalolt. A dal beleolvadt a tájba és feloldotta a magányt. Mint az arany, ahogy felnemesíti az ötvözetet. Az Úrnak felvidult a lelke, mert bebizonyosodott, hogy minden a terv szerint megy és már tudta kié lesz a megáldott föld!

- Kik vagytok ti? – kérdezte a gyerekeket. A fiúcska lehajtotta fejét és hallgatott. Nem bírt szóhoz jutni a megilletődéstől. A kislány egy csokor virágot nyújtott az Úrnak.
- Üdvözölve légy mi Urunk Istenünk! Én Magyar vagyok a testvérem Székely.
Messzi földről jövünk és eltévedtünk az úton.
Az Úr elfogadta a virágot és újra örült az ő lelkében, mert soha nem kapott ajándékot embertől.
- Hol vannak szüleitek? Túl gyöngék vagytok még ahhoz, hogy egy nemzet sorsát cipeljétek!
- Nincsenek szüleink, nem is voltak! – Csilingelte a kislány.
- Honnan jöttetek? – faggatta tovább az Úr.
- Csillagösvényről. – szólalt meg a fiúcska is félénken.
- Országot akartok magatoknak?
- Azt akarunk Uram. De mivel mi még gyerekek vagyunk, adjál nekünk apát és
anyát is, aki védelmezzen bennünket!
- Apát adjak, meg anyát is? – kérdezte az Úr meglepetten.
- Igen, mert csak Te tudsz adni! Te vagy a mindenható, a jó és a könyörületes!
- Várjatok egy keveset, hadd gondolkodjak – mondta az Úr, és két tenyerébe hajtotta fejét.
Hosszasan gondolkodott. A két gyermek közben önfeledt játékba kezdett.
Nevetgélésük úgy hatott a dombon, mint ezernyi ezüst csengettyű.
- Mivel védtelenek vagytok, ártatlanok, és kedvemet lelem bennetek, ezért meghallgattam és teljesítem kéréseteket! Íme, itt van ez a föld, amit nemrég megáldottam. Ezt az áldott földet, Erdélyt és Pannóniát nektek adom örök időkre!
De mivel ellenségeitek megszaporodnak majd és sanyargatni fognak benneteket, tisztaságotok és jóságotok miatt, ezért erős hitet és reményt adok nektek, amit itt, ezen a szent helyen, Csíksomlyón minden évben megerősítetek.
Apát is adok nektek, én leszek az Atyátok, mert én vagyok mindenek Atyja, a világ teremtője! Anyát is adok, a Szűzanyát, Máriát, Jézus Krisztusnak, a világ Megváltójának és szeretett fiamnak anyját! Ő legyen a ti anyátok és bajaitokban mindig őhozzá, kiáltsatok!

Csodálatos szépségű asszony jelent meg, fehér ruhában, ragyogó fényben. Lehajolt megsimogatta a két árvát, majd felemelte és keblére ölelte őket!
Azóta hosszú idő eltelt sok minden megváltozott, de egy dolog változatlan: Minden pünkösdkor százezrek vonulnak ki a búcsú hegyére megerősödni hitben, és reményben közöttünk van valóban nemzetünk anyja, érezzük kezének simogatását és azt a földöntúli boldogságot, ahogy szerető anyaként keblére ölel bennünket.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


 

Erdély 2010

Az egyik székelyföldi kalendáriumban találtam ez a szép verset, ami arról szól, hogy milyen érzem az, amikor valaki Magyarországról elindul Csíksomlyóra a búcsúra.

A szerzője Juhászné Bérces Anikó, de sajnos az életéről, és munkásságáról nem tudtam meg többet, csak azt hogy ezen a versén kívül van még egy pár nagyon szép alkotása.

Fogadják sok szeretettel ezt a verset, akik már készülnek a  hétvégén levő búcsúra, azoknak biztos segíteni fog kicsit ráhangolódni. Akik az idén nem jutottnak el, a vers segítségével megtehetik ezt gondolatban.

Erdély 2010

Virágbontó május újra itt van végre,
Félreteszem gondom, s indulok Erdélybe.
Hívogat Csíksomlyó lassan már egy éve,
Több százezer magyart Pünkösd ünnepére.

Száguldó az idő, az út futószalag,
Gödrös hátán kocsink zötykölődve halad.
Lenyűgöz a látvány a látóhatáron,
Amikor a hegyek vonulatát látom.

Csodás Királyhágó fenséges magasa,
megfáradt lelkemet emeli magasra.
Sas szeretnék lenni, szárnyalni végtelen,
Hogy a messzeséget felülről kémleljem.

Távolból integet Torda hasadéka,
Látogass meg, nemzet kicsi maradéka.
Zúgó Maros vize messzire elkísér,
Kanyargó medrében velünk versenyre kél.

Zöld remény vetések minden árnyalata
A viruló tájat csíkosra szabdalta.
Székelyföld kenyerét a föld itt neveli,
A Csíki-medencét Hargita öleli.

Fekete földjének szorgos munkálója
Keze nyomán kikel és nő a pityóka.
Mosolyog már a Nap, s a virágzó rétek
Százszínű pompával üdvözölnek téged.

Ezer jázmin csillag, bódító orgonák
Juttatják eszembe édesapám dalát.
Kárpátok gyöngyszeme a mesés Hargita
Fenyvese suttogja, ami e föld titka.

Büszke székely népét nem töri meg semmi,
S mert a hite erős, nem győzi le senki.
Feltűnik Somlyó-hegy, megkondul a harang,
Nincs senki szívében ilyenkor már harag.

Bár nemzetünk fáját vad vihar szétvágta,
Gyökere ép maradt, és nő új hajtása.

2010. május 22.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


Június

Az érés dícsérete

Helyét gyümölcsnek adja a szirom.
A déli égen elterül a hőség.
A termő kor jön: érés, felelősség
és nem lehetek virág egy siron.

Csók-szirmom nem lesz, hogy csokorba kössék
a lányuk. Vinnem kell, amíg birom
a terheket és ha nevem leirom:
komoly szó kell elé, nem cifra bőség.

Csak néha jön, hogy szívem elbecéz
egy-egy derengő, árva, gyermeteg
emléket (mely úgy csillog, mint a réz

egy ó-kapun). Gyors nyári fergeteg
jön messziről. Szemem távolba néz
s tavaszt sirat s egy régi gyermeket.

Dsida Jenő

 

 

 

 

 

 

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...