Aradi vértanúk

1849. október 6 -án kivégzett vértanúkról, egy verssel szeretnék megemlékezni, ami megpróbálja vissza adni, hogy milyen bátor, és nemes lélek kellett ahhoz, hogy a honvédek, és parancsnokok elfogadják a sorsukat.

Az aradi nap
Lévay József

Jaj, de búsan süt az őszi Nap sugára
az aradi vártömlöcnek ablakára.
Szánja ezt a tizenhárom magyar vitéz,
ki a tömlöc fenekén a halálra kész.

A magyarnál volt mindegyik generális,
diadalmas, győzelmes, száz csatán is.
Bátran néztek szeme közé a halálnak,
hiszen véle szemközt nem csak egyszer álltak.

Uramfia, az ítélet akasztófa,
mintha gyáva útonállók lettek volna.
Mintha nem volnának méltók egy lövésre,
katonához, férfiúhoz méltó végre.

Jaj, de boldog, kit először nevezének,
hogy a halált legelőször ő lelné meg.
Jaj, de bezzeg kit végsőnek hagynak hátra,
bajtársai szenvedését végig várja.

Damjanicsot hagyták végső vértanúnak,
hogy érezze terhét, kínját a bosszúnak.
Kegyetlenül haragszik rá minden német,
számtalanszor földig verte őkelméket.

Ott állt köztük mankójára támaszkodva,
mint egy dűlőfélben lévő templom tornya.
Mint vad tigris, mely vas közé vagyon zárva,
ingerkedő gyermeksereg játékára.

És megállt az akasztófa közelében,
megöleli, megcsókolja keservében;
Isten hozzád, szabadságunk keresztfája,
rajtad halok meg hazámért, nem hiába.

Sürög-forog már a hóhér a kötéllel,
számolni egy magyar vitéz életével.
Damjanich meg így kiált fel nyugalmában:
“Vigyázz fattyú, fel ne borzold a szakállam!”

Aradi vár, aradi vár, halál völgye,
híres-neves magyar hősök temetője.
Viruljanak fejük felett zöld koszorúk,
felejthetetlen legyen az ő haláluk!

Szabadság szobor – Arad

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

 

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Comments

comments