Idegenforgalmi világnap

Már 1980 óta ünneplik világ szerte ezt a napot. Bár sajnos nálunk (úgy Erdélyben, mint Magyarországon) nagyon kevés helyen “ünneplik” meg valójában. Pedig nagyon sok ötletes rendezvényt össze lehetne hozni egy ilyen nap alkalmával. Ugyan ilyen cipőben jár az idegenvezetők világnapja is. Ami késik nem múlik, remélem…

Így én csak egy személyben, illetve az olvasok társaságában ünneplem meg ezt a napot, és ehhez Márai Sándor segítségét kérem:

Márai Sándor: Füves könyv
Az utazásról

“Nem szabad egyedül utazni. A magányos utazó kényszermunkát végez. Csak bizalmas és tapintatos társaságban szabad utazni. Egy érzékeny és fogékony lelkű nő, egy figyelmes és türelmes barát társasága megsokszorozza az utazás élményeit, fokozza a látnivalók színességét, segít megérteni mindazt, amit az út és a világ mutat. Egyedül utazni kínos, feszengő érzés. Mintha kiszolgáltatnák az embert egy különös börtönnek, mely nagy, mint a világ. Az ember csak társaságban tudja látni, érzékelni a világot. A társaság ad az út komor varázslatának, a változásnak, emberi értelmet. A vándorévek idejében sokat utaztam egyedül, kevés poggyásszal, mindig lázasan, nyugtalanul, hajszolva valamit. Hiányzott egy okos társ, aki a világ veszélyes és nyugtalanító élményében mellettem áll, akit figyelmeztetek, s aki figyelmeztet, aki megosztja a fogadók zord magányát, a vasutak gonosz idegbaját. Megfelelő ember társaságában a Földet is körülutazhatod, s úgy tűnik majd, pillanat volt az egész. Egyedül csak vánszorogsz a világon át, expresszvonaton és repülőgépen is.”

Ha épp nincs akivel utazzon, akkor egy helyi idegenvezető is nagy segítség lehet, hogy megismertesse az adott terület érdekességeivel.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

 

Szerelmes vidékünk

Nyári táborokon és rendezvényeken, amelyeken részt veszek, többnyire szervező vagyok. Ez nagyon jó, mert nagyon sokat lehet tanulni, fejlődni, és más perspektívákból lehet nézni ezeket a rendezvényeket. Viszont van egy hátránya is: nagyon sok jó előadásról lemaradok. Viszont amikre eljutok, azokat nagyon szoktam élvezni, szeretni.

Emi táborban egy  felolvasásra jutottam el, ahol Gyergyó környéki fiatal “legények” és “leányok”, olvasták fel a saját műveiket.

Most ezek a művek közül, egy verset mutathatok meg:

 Szerelmes vidékünk

Kedves Sára, Sári, Sarolta!
Lajbim alól kivirít az üveg körte pálinka.
Sokszor gondol az szüvem te reád,
Mikor a bokrok megett megmutattad alsórokolyád.
Egy éve már nem csókoltam ajkidat,
Tavaly nyáron megállott a pesti busz a kertetek alatt.
Hej, de megfognám az hófehér kezedet,
Hagymát fonnék egész ősszel, teveled!
De félek, hogyha viszont látlak tégedet,
Névelővel látod el a nevemet.
Ha Te mondtad, szép szó volt a vinetta,
Aggódom, az Attila ezt nem tudja…
De el tellett az üdő, édes Sárikám,
Levelidben ritkábban szólsz énhozzám.

Ha néha-néha küldesz egy-két levelet…
Meglep, hogy le tudod írni még a nevedet.

Pár éve még kergetőztünk a bükkfői tanyán,
Most viszont az Atikával fetrengtek a Blahán

 

 

 

 

 

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Tamási Áron

Tamási Áron  1897. szeptember 20-án, vagyis ma 116 éve született Farkaslakán székely gazdálkodók gyermekeként.

Tamási Áron szülőháza

Áron volt a legnagyobbik fiú, az ősi törvény szerint neki kellett volna a föld mellett maradnia, gazdálkodnia, de egy baleset miatt megsérült a bal keze így, nem volt alkalmas a falusi munkára, a szülők úgy döntöttek, tovább taníttatják.
A székelyudvarhelyi gimnázium után Kolozsváron a kereskedelmi akadémián tanult.

Farkaslakán a “régi” iskola, ahol Tamási Áron is tanult

Első díjat nyert egy novellájával (Szász Tamás, a pogány) a Keleti Újság pályázatán, ez a siker végleg elkötelezte az irodalom mellett.
Rokoni meghívásra 1923-26 között az Amerikai Egyesült Államokban élt, főleg bankhivatalnokként dolgozott, de sok mindent kipróbált (akárcsak kedvenc hőse, Ábel). Hazája elhagyásakor ragaszkodása jeléül egy zacskó földet és egy tulipánt vitt magával. Nem egyszer küldött haza pénzt a szüleinek, testvéreinek.
Kötetnyi novellát küldött haza menyasszonyának, aki azt 1925-ben megjelentette Lélekindulás címen.

Tamási Áron

Sikeres íróként tért haza, és a továbbiakban sikert sikerre halmozott.
1929-ben, 30-ban, 31-ben a nem csak irodalmi szempontból, de pénzösszegben is jelentős Baumgarten-díjban részesült, 1942-ben megkapta a Baumgarten-alapítvány nagydíját is. Ezek segítették megőrizni írói függetlenségét, lehetővé tették, hogy arról írjon, ami hozza a legközelebb áll, szülőföldjéről, népe sorsáról.
Őt tartották a székelység legjelesebb író küldöttének.
1944-ig Kolozsváron élt, ekkor, a háború végén, jónak látta Magyarországra távozni. Megérezte, hogy olyan idők jönnek, amikor igazságtalan per áldozata lehetne.  Szülőföldjén politikai okokból nem kívánatos személy lett, Farkaslakára, szülőfalujába csak ritkán jöhetett haza. Így vált az otthonkeresés írójává.  Szinte minden írásának a cselekménye a vágyott szülőföldön, a székelyek közt játszódik.
Halálakor (1966. május 26.), utolsó kívánsága szerint, Farkaslakán helyezték örök nyugalomra, még nagyobb súlyt adva: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”.

Tamási Áron síremléke

Itt elolvashatják, hogyan is lett ő író. 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Iskolakezdésre

Nagyon sok diáknak most jár le a nyári vakáció, és kezdődik meg az iskola. Van aki várja, de a többség valószínűleg nem.

Én sem vártam sosem…de azért most jól esik rágondolni…

Egy Reményik Sándor verssel szeretném lelkesíteni azokat, akiket most valamilyen szinten érint az iskolakezdés:

Öröktűz

Egy lángot adok, ápold, add tovább;
Csillaggal álmodik az éjszaka,
És lidércfénnyel álmodik a láp
És öröktűzzel álmodik a szívem.
Egy lángot adok, ápold, add tovább,
És gondozd híven.

Egy lángot adok, — én is kaptam azt
Messziről, mint egy mennyei vigaszt,
Egy lángot, amely forraszt s összefűz,
Én jártam Vesta ledőlt templomában,
Az örök-égő lángot ott találtam,
S a lelkem lett a fehér Vesta-szűz.

Földindulás volt, megindult a hegy,
És eltemette a kis templomot,
De a lángot nem bírta eltemetni,
Én égve leltem ott;
És hozzá imádkoztam s benne hittem
S mint a lovag a Szent Sírról a gyertyát.
Én égve hazavittem.
Azóta szívem mélyén ég, ragyog
A viharfújta, széllengette láng,
És el nem oltják semmi viharok.

Egy lángot adok, ápold, add tovább;
Csillaggal álmodik az éjszaka,
És lidércfénnyel álmodik a láp,
És öröktűzzel álmodik a szívem.
Egy lángot adok, ápold, add tovább
És gondozd híven..

Marton Áron Gimnázium – Csíkszereda

Salamon Ernő Gimnázium – Gyergyószentmiklós

 

Tamási Áron Gimnázium – Székelyudvarhely

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Az még zöld

Ősz közeledtével lassan beérnek a gyümölcsök és kezdődhet a betakarítás ideje.
Nézzük, hát honnan is tudjuk, hogy mikor van megérve az a bizonyos gyümölcs?

Az apa kézen fogva vezetgette kisfiát, kisétált vele a gyümölcsöskertbe:
- Látod, kisfiam, ezen a fán már piroslik az alma. Azon a másik fán sárga színű alma terem. Itt ezen a fán meg sárga szilva, azon a másikon meg kék szilva…-
Így magyarázva elértek a gyümölcsös végéhez, s ott megálltak egy szilvafa mellett, amelyen a szilvák már pirosodni kezdtek. A gyermek lenyelte a szájában meggyűlt nyálat, és csak azután szólt az apjának:
- Édesapám!
- Mi az, fiam?
- Az a kék szilva ott miért olyan veres?
- Azért, fiam – válaszolta oktató hangon az apa -, mert még zöld.

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

A sárkányölő Szent György legendája

Ezerhétszáz évvel ezelőtt élt egy katona, akinek valódi élettörténetét rég elmosta az idő, de legendája kitörölhetetlenül él az utódok emlékezetében.

A legenda szerint Silena város közelében lévő tóban lakott egy mérges sárkány, amely az ellene vonuló fegyveres népet többször megfutamította.
A polgárok elhatározták, hogy napi két juhot feláldozva távol tartják a várostól.
Ám a juhok elfogytak, és a szörnycsapás elkerülésére immár naponta egy embert küldenek áldozatul a sárkánynak.
Sorsot vetettek egymásra, és senki sem vonhatta ki magát alóla.
Amikor már majdnem kihalt a város, a király leányára esett a választás.
Sorsába beletörődve ment a tóhoz, amikor György katona épp arra lovagolt. A leány elküldte a lovast, de ő nem tágított, részleteiben akarta megtudni, hogy mi zajlik a tónál. A leány mindent elmesélt, és György ezt mondta: “Ne félj, segítek rajtad Krisztus nevében”.

A sárkány a szokott időben kijött a tóból, és el akarta ragadni a királylányt, ám György lovára fölpattanva szembe került vele, és zászlós lándzsájával olyan súlyos csapást mért a sárkányra, hogy az a földre zuhant. Akkor derékövét a lánnyal ráköttette a sárkány nyakára, és a sárkány, mint egy szelíd kutya, úgy követte pórázon Györgyöt és a királylányt a városba. A város népe rettenetesen megijedt, ám György ezt mondta nekik: “Ne féljetek, az Úr küldött hozzátok, hogy megszabadítsalak titeket ettől a sárkánytól. Ezért higgyetek Krisztusban, és keresztelkedjetek meg, akkor megölöm ezt a sárkányt.”
Ettől a lelkesítő szózattól megindulva a király és népe megkeresztelkedett, György pedig kihúzta kardját és megölte a sárkányt.
Ugyanott, ahol ez az eset történt, templomot építettek, az oltárnál élő forrás fakadt, amely meggyógyított minden beteget, aki csak ivott a forrás vizéből.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Szeptember

Radnóti Miklós

Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!
a fák alatt sok csilla, barna ékszer:
vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,
a perzselőt! a hűs esők előtt.
Felhőn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.

1940. július 15.

Szeptember

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...