Székelykapu állítására

Az előző bejegyzéshez talál ez a vers nagyon:

Kapuállító
Magyari Lajos

Vaskos zábénak, írásás keretnek
karjaim feszítem, lábam vetem meg
- úgy karolok, ahogy bírok.
A homlokomat fészeknek adtam:
lakjanak galambok abban,
Erőst két vállamról röptetem.
Orcáimra tulipánt írnak,
jó míves vésővel alakítanak
- búban is huncut szemekkel.
Én fa voltam, Nagyerdő fája,
Zöld csendben nesztelen várva
- kapu-sorsom rég sejdítem.
És egyszerre ős-nehéz ütemre
Fűrész ölelt meg, sírt a penge
- így tanultam meg beszélni…
Aki kiszemelt és kidöntött,
Szívvel faragja meg a rönköt
- százezer fésze csókol engem,
eléjük fekszem és hallgatok:
Nap gyúl ki rajtam, csillagok,
tündökölni, húnyni, szólni –
mert én marasztom az elmentőt,
vigyázom nagyon a megjövőt.
Nyárra ősz, tél hull az őszre…

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Comments

comments