Mindennapi hitvallás

Az idén a csoportjaimnak köszönhetően többször is megfordulhattam Déván a Szent Ferenc alapítványnál. Szerettem oda menni: mindenki kedves, mindenki mosolyog, és a legjobb: jó látni az ottani gyerekeket, hogy mennyi szeretet van bennük.

Minden ott jártamkor kíváncsian lapoztam be Böjte atya legújabb könyvébe a “Mindennapi hitvallás”-ba. Megfordult a fejemben a könyv vásárlás, ami össze is jött, de nem saját célra, hanem ismerősöknek szülinapi ajándékba.

Gondoltam legközelebb majd veszek magamnak is, de ez sem jött össze, mivel a  kedves csoportom (a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium 7 a és b tanulói és tanárai) megvásárolták nekem ajándékba. Így minden napra jut egy gondolat.

A mai napi gondolatot szeretném megosztani itt:

“A búcsú a felebaráti szeretet formája. Minél több jót teszek, annál inkább nagylelkűvé válok, közelebb kerülök Istenhez már itt a földön és majd a mennyben is.
Sokszor előfordult, hogy éreztem, rám nehezül egy veszekedés, egy rosszul megoldott probléma, és ha ekkor próbáltam egy szent “kezét megfogni”, közbenjárását kérni, azt éreztem, most nyugodtan állhatnék az Isten elé, mert a számvetésem tiszta és egyenes. Áthúzta Isten az elmúlt életem számadását; hibáimat, rossz döntéseimet lenullázta. A morális megtisztulás terhet vett le rólam, az erőm, az önbizalmam visszatért, tudtam, hogy bármi is történt, folytathatom utamat.
Életemben többször nagyon határozottan megéltem a megtisztult újrakezdés kegyelmét, ez csodálatos szép, katartikus állapot, amikor az ember érzi a maga végtelen kicsiségét, hogy egy marék porból teremtett, behatárolt lény, másfelől érzi azt, hogy Isten a jóságával, Krisztus a keresztáldozatával eltörölte a bűnét, és gyengesége ellenére méltó a Jóisten kebelén lenni, álmodni arról, hogy a Szentháromságos Egyisten közösségében élheti le az örök életét.
Adná Isten, hogy minél gyakrabban és minél többen megtapasztaljuk a lelki újjászületés, újrakezdés nagy kegyelmét és ajándékát. Olyan jó tudni azt, hogy Isten nem egy sértődött, duzzogó öregúr, aki félrevonul, ha megbántottuk, olyan jó tudni azt, hogy Isten megbocsát és lehetőséget ad arra, hogy újrakezdjük, ha látja rajtunk az erőfeszítést, a  tiszta szándékot, hogy vissza akarunk hozzá térni.”

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Comments

comments