Mindennapi hitvallás

Az idén a csoportjaimnak köszönhetően többször is megfordulhattam Déván a Szent Ferenc alapítványnál. Szerettem oda menni: mindenki kedves, mindenki mosolyog, és a legjobb: jó látni az ottani gyerekeket, hogy mennyi szeretet van bennük.

Minden ott jártamkor kíváncsian lapoztam be Böjte atya legújabb könyvébe a “Mindennapi hitvallás”-ba. Megfordult a fejemben a könyv vásárlás, ami össze is jött, de nem saját célra, hanem ismerősöknek szülinapi ajándékba.

Gondoltam legközelebb majd veszek magamnak is, de ez sem jött össze, mivel a  kedves csoportom (a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium 7 a és b tanulói és tanárai) megvásárolták nekem ajándékba. Így minden napra jut egy gondolat.

A mai napi gondolatot szeretném megosztani itt:

“A búcsú a felebaráti szeretet formája. Minél több jót teszek, annál inkább nagylelkűvé válok, közelebb kerülök Istenhez már itt a földön és majd a mennyben is.
Sokszor előfordult, hogy éreztem, rám nehezül egy veszekedés, egy rosszul megoldott probléma, és ha ekkor próbáltam egy szent “kezét megfogni”, közbenjárását kérni, azt éreztem, most nyugodtan állhatnék az Isten elé, mert a számvetésem tiszta és egyenes. Áthúzta Isten az elmúlt életem számadását; hibáimat, rossz döntéseimet lenullázta. A morális megtisztulás terhet vett le rólam, az erőm, az önbizalmam visszatért, tudtam, hogy bármi is történt, folytathatom utamat.
Életemben többször nagyon határozottan megéltem a megtisztult újrakezdés kegyelmét, ez csodálatos szép, katartikus állapot, amikor az ember érzi a maga végtelen kicsiségét, hogy egy marék porból teremtett, behatárolt lény, másfelől érzi azt, hogy Isten a jóságával, Krisztus a keresztáldozatával eltörölte a bűnét, és gyengesége ellenére méltó a Jóisten kebelén lenni, álmodni arról, hogy a Szentháromságos Egyisten közösségében élheti le az örök életét.
Adná Isten, hogy minél gyakrabban és minél többen megtapasztaljuk a lelki újjászületés, újrakezdés nagy kegyelmét és ajándékát. Olyan jó tudni azt, hogy Isten nem egy sértődött, duzzogó öregúr, aki félrevonul, ha megbántottuk, olyan jó tudni azt, hogy Isten megbocsát és lehetőséget ad arra, hogy újrakezdjük, ha látja rajtunk az erőfeszítést, a  tiszta szándékot, hogy vissza akarunk hozzá térni.”

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Tordai sóbánya

Ha a látogató repülő csészealjakat látna a Sós-völgyben a bánya csillogó kapuja előtt sorakozni, meg sem lepődne…” így kezdődik a Sóbányában található információs fűzet, mely az 2010-ben „felújított” sóbányát mutatja be.

Valóban ilyen hangulata van, nemcsak a bánya bejáratának, hanem a bánya belsejének is, ezért került fel a 2013-as kívánságlistára.

Teréz bánya felül nézetből

Tordán a só kitermelése felszíni kamrák formájában már a rómaiak idején megkezdődött, a bányászatot igazoló dokumentumok 1271-re vezethetők vissza, amikor hivatalosan is létrehozták a sókamarát.
A ma is létező sóbányát 1690-ben nyitották meg.

A sót legelőször  a harang formájú nagytermekben termelték ki majd 1850 után a trapéz alakú aknákban folytatták.
A sót mindvégig szakképzett bányászok termelték ki, a függőleges kiemelés pedig lovak által húzott csigaszerkezettel történt. Az aknákban faggyúviaszos gyertyákkal,  fáklyákkal világítottak.
A só kitermeléséhez soha nem használtak robbanóanyagot, csak kizárólag emberi erőt.

A Galéria, ami majdnem 1 km-es folyosó

A bánya 1840-ben kritikus gazdasági helyzetbe került, mivel a marosújvári sóbánya egyre nagyobbá vált, de az 1850-es években a trapéz alakú tárnák megnyitásával a kitermelés újabb lendületet kapott.
A sóbányában 1932-ben állt le a munka, ma már csak turisztikai látnivaló és gyógyhely.
A bánya összes termének kivételes akusztikája van.

2008-ban, 6 millió EUR Phare  programnak köszönhetően a sóbánya egy bőséges modernizáló folyamaton ment keresztül, 2010 januárjában pedig teljesen új formában a turisztikai forgalomba kerül.

Óriáskerék a Rudolf tárnában

A felújítási munkálatok a következő helyeken történtek:

A Rudolf tárnában a következők épültek: egy panoráma lift, mini-golf és mini-bowling pályák, egy sportpálya, egy 180 férőhelyes amfiteátrum, egy óriáskerék és játszótér a gyerekek számára.

A Mária Terézia tárna is megnyílt a turisták számára, amit lépcső vagy lift által lentről is megcsodálhatnak. A tárnában 112 m mélységen egy földalatti sós vizű tó található, melyen egy romantikus csónakázáson vehetnek részt a turisták.

Teréz bányában a csónakázó tó

A Gizella tárnát vagy más néven a kezelő termet is felújították annak érdekében, hogy légúti kezelést biztosítson a látogatok számára.

A főbejárat az újítás során épült és a második bejárata lett a Tordai Sóbányának a Dörgő-Sósvölgy felöl.

A Tordai fürdő 15 sós tava a régi sóbánya vájatainak beomlása során keletkezett. A tavak vizét pedig sokféle betegség kezelésére ajánlják, így a mozgásszervi, idegrendszeri, nőgyógyászati és reumás panaszokkal küszködőknek.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Csukás-tó

Kányádi Sándor

Egyszer régen, amikor még
több volt a hal, mint a horgász,
és nem volt a folyók mentén
ekkora nagy sürgés-forgás,
élt a kicsi csíki Oltban
élt egy csuka, hasonlót még
én sem tudnék kitalálni,
hogyha horgászember volnék.
Nem is élt, de uralkodott.
Ő volt a halak királya:
se hálónak, se horognak
nem volt hozzá bátorsága.
Nemcsak félték, tisztelték is,
mert nagylelkű és kegyes volt:
szúnyogon meg moszaton élt,
testvérhúsba sose kóstolt.
Úszta, járta birodalmát
Domokostól le Bükszádig.
Védelmezte népét s annak
porontyait és ikráit.

De leginkább Tusnád táján
szeretett elidőzgetni,
hol a szikla a kis Oltot
majdnem-majdnem megrekeszti.
Ha elfáradt, ott pihent meg,
ott a víz is, mint a kristály,
s a vízből is tisztán látta
a fenyőket fönn a sziklán.
Ahogy telt az idő, s ő is
lassacskán mind öregebb lett,
s az úszkálás föl-le, föl-le
lassacskán mind nehezebb lett,
hovatovább mind gyakrabban
bámulta a fenyőfákat.
Gondolt egyet, és fővárost
alapított ott magának.
“Jó is lesz így, öregedő
uszonyaim mit fárasszam,
mikor úgyis itt folyik át
egész hosszú birodalmam.
Igen ám, de épp az a baj:
folyton folyik az országom,

és nekem, hogy itt székeljek,
folyton-folyvást kell úszkálnom.”
Szerencsére jött a tavasz,
és a kis Olt úgy megáradt,
hogy nem fért át a szoroson,
s majd ellepte a fűzfákat.
Jött aztán az apasztó nyár
nagy meleggel, de hiába,
ott maradt, a fűzfák között,
az Olt egy kis darabkája.
Csillogott, akár egy kastély,
ez kellett a mi csukánknak!
Átevickélt a szép tóba,
s lefoglalta palotának.
És azóta Csukástónak
hívja minden vízi s földi,
hetedhét országból szoktak
odajárni gyönyörködni.
Mondják, hogy az öreg csuka
lemondott a királyságról,
s mai napig ott éldegél
szerényen a nyugdíjából.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Egy szerény építész remekművei

A cím Kós Károlyról szól, mivel az ő életét és munkásságát szeretném röviden bemutatni.

Temesváron született, majd a kolozsvári Református Kollégiumban folytatta tanulmányait. Azt befejezve, a budapesti József Műegyetem mérnöki szakára jelentkezik, majd két év múlva átiratkozik az építész szakra, és itt szerez diplomát.

 

Kezdő építészként különböző építészeti irodákban dolgozik, majd Székelyföld építészetét tanulmányozza.

1918-ban az Iparművészeti Főiskola tanárának nevezik ki, de nem foglalja el a katedrát, erről így nyilatkozik: „A döntés nehéz volt…hiszem, hogy Erdélyben nagyobb szükség lesz rám mint Budapesten, és itthon maradtam.”

1919 után alkalmi munkákból él, műszaki rajzoló, nyomdagrafikus, illusztrátor, újságíró, plakátrajzoló, valamint tervez: bútorokat, emléktáblákat, síremlékeket.

Kedvenc tartózkodási helye egy kalotaszegi falucska, Sztána volt, itt építette fel házát is, az úgynevezett Varjúvárat a kalotaszegiek által használt építőanyagból, de saját stílusa szerint.

Magas süvegével, kis tornyocskájával, fehér falaival úgy kandikál ki a környezetéből, mint egy mesebeli váracska.

Élete és munkássága ezután szorosan összefonódik Kalotaszeggel, megismeri és megszereti ezt a tájat, büszke az itt lakó emberekre, akik a mostoha körülmények ellenére is megállták a helyüket. Eredeti vártemplomokat, és szép lakóházakat építettek, és megőrizték népviseletüket, amely egykoron az egész Erdély népviselete volt: „Mindehhez hit, fanatikus és rettenetesen sok munka kellett”- írta Kós Károly a kalotaszegiekről.

Kós építészetének egyéni stílusára rányomja a bélyegét a tájegység népművészete. A népi építészet felé forduló mozgalom híve, stílusát már egyetemista korában kialakította: egyszerűség és hasznosság jellemi. Szerinte az épületnek funkciója van, tehát célirányos kell legyen, és alkalmazkodni kell környezete éghajlati viszonyaihoz.

1977. augusztus 24-én halt meg Kolozsváron. A Farkas utcai református templomból elinduló utolsó útján népviseletbe öltözött kalotaszegi férfiak vitték a koporsóját a Házsongárdi temetőkertbe, és kalotaszegi lányok, a pártájuk fölé emelve, a koszorúkat.

Jelentősebb építészeti munkái:

Egykori sztánai otthona, a „Varjúvár”

Varjú vár

Óbudai református parókia, Budapest (1908–1909)

Óbudai Református parókia

Emléktábla az Óbudai református parókia falán

Állatkerti pavilonok (például Madárház), Budapest (1909–1910) – Zrumeczky Dezsővel

Budapesti állatkert – Majomház

Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy (1911–1912)

Székely Nemzeti Múzeum régen

Székely Nemzeti Múzeum napjainkban

Református templom (“Kakasos templom”), Kolozsvár, Monostori út (1912–1913)

Kakasos templom

Mátyás király szülőházának részbeni restaurálása, Kolozsvár (1944)

Mátyás király szülőháza

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

A Szent Anna-tó legendája

(Székelyföldi monda Benedek Elek feldolgozásában)

 

Mint egy nagy tál fenekén a víz, pihen Szent Anna tava égbenyúló hegyek aljában. Köröskörül fenyvesek koszorúzta hegyek. Járjatok be minden földet s szebb képet ennél nem találtok. Ugyan ki gondolná, hogy ennek a gyönyörűséges tónak a helyén egykor, réges-régen, szörnyű magas hegy volt s hogy tetején büszke vár, amely kevélyen nézett le a csíki meg a háromszéki falukra. De nem egymaga kevélykedett e vár Csík és Háromszék felett, átellenben, egy órányira, a ként lehelő, fojtós szagú Büdös barlang felett is vár állott. Jaj, de rég lehetett! Nyoma sincs most e várnak. No de az emléke megmaradt mindkettőnek.

Két testvér lakott a két várban, mindkettő kevély, gőgös szertelen. Szívükben nem lakozott szeretet senki iránt. A föld népét sanyargatták, fosztogatták s egymást sem szerették. Mindig vetélkedtek, dicsekedtek: kinek van többje. Mind a két vár pincéjében kádakban, élére verve állt a tenger arany, ezüst.

Egyszer aztán, honnét, honnét nem, messze földről egy nagy úr jött látogatóba a büdösi vár urához. Hatlovas hintón jött. No, ilyen hintót, ilyen hat lovat még nem látott. Színarany volt annak a hintónak a kereke, tengelye, rúdja; arannyal, ezüsttel, gyémánttal volt kiverve a lovak szerszáma s haj! a lovak tüzesebbek voltak a sárkánynál. Hiszen nem is volt többet nyugodalma a büdösi vár urának, amint meglátta ezt a hintót, ezt a hat lovat. Mindjárt rászegődött a vendégre, nem hagyta békében: adja el neki a hat lovat hintóstól, szerszámostól.

- Adok érette hat kád aranyat.
- Nem eladó, – mondotta a vendég.
- Ráadásul a torjai uradalmat.
- Nem eladó!
- Megállj, – gondolta magában – azért mégis az enyém lesz.

Nagy vendégséget csapott, folyt a bor, akár az Olt vize s mikor a vendég virágos kedvre derült, a büdösi vár ura elővette a kockajátékot. Arra számított, hogy majd a kockán elnyeri a lovakat hintóstól, szerszámostól. Hát jól számított, mert vele járt a szerencse. Elnyerte a vendégének mind a pénzét s tetejébe a hat szép lovat mindenestől. Ahogy aztán elbúcsúzott a vendég, első dolga volt, hogy meglátogassa testvérét. Csak úgy repesett a szíve az örömtől, mikor előállott a hatlovas hintó. Hej, de megirígyli majd ezt a testvére! Lehet aranya, ezüstje több mint ő neki, de ilyen hatlovas hintaja nincsen.

A testvére éppen ott ült a vár pitvarában, mikor bevágtatott a hatlovas hintón. Szeme-szája elállt a csudálkozástól.

- No, öcsém, van-e ilyen hat lovad? – kiáltott diadalmasan.
- Ilyen nincs, – mondta az öcs – de lesz különb.
- De már azt szeretném látni!
- Hát még huszonnégy óra sem telik belé, meglátod!
- Ennél különb! Én meg azt mondom, legyen a tied a váram s minden uradalmam, ha ennél különb hat lóval jössz hozzám.
- Nem is hattal, tizenkettővel!
A büdösi vár ura fel sem ment az öccséhez, csak meg akarta mutatni a lovait, hadd lepje el a sárga epe az öccsét, – megfordult s hazavágtatott, mint a sebes szél, még annál is sebesebben.

Egész nap tünődött az öcs, hogy honnét szerezzen különb tizenkét lovat. Hiába tünődött, hiába törte a fejét, nem tudta elgondolni, hogy hol találna nagyhirtelen olyan hat lovat, nem olyat, különbet s nem is hatot, tizenkettőt. Keservesen megbánta a hirtelenkedését. Hanem egyszerre csak mi jutott eszébe? Az jutott eszébe, hogy várába hozatja a vidék legszebb tizenkét leányát, azokat hintóba fogatja s úgy megy a bátyjához. Összeparancsolta a jobbágyait s küldte őket mindenfelé, ki hol a legszebb leányt tudja, hozza ide.

Egy fél nap sem telt belé, jöttek a jobbágyok s velük a leányok; voltak százan is, egyik szebb a másiknál, de a legszebb köztük egy Anna nevű volt. Ezt választotta először a vár ura. Aztán még tizenegyet melléje. S mikor ott állottak külön, szép sorjában, a szín alól előhúzatta aranyos hintaját s elébe fogatta a tizenkét leányt.
Szegény leányok! Reszketve állottak a hintó előtt. Szemükből szakadt a könny mint a záporeső, feltekintettek az égre, onnét sóhajtottak segedelmet. Aztán az úr felugrott a bakra, kieresztette bakos ostorát, nagyot rittyentett, csak úgy zengett-zúgott belé az erdő.

- Gyi előre, gyi!
A leányok támolyogva léptek előre, de meg sem tudták mozdítani a nehéz hintót. Hej, szörnyű haragra gerjedt a hatalmas úr! Elővágott a rézcsapós ostorral, éppen Annára, aki legelől állott. Patyolat fehér húsából kiserkedt a vér s jajszava felhatott a magas egekig.
- Gyi, Anna gyi! – ordított az úr s másodszor is rávágott.
- Verjen meg az egek Ura! – jajdult fel Anna. Süllyedj a föld alá, ártatlanok megölő gyilkosa!

S ím, abban a pillanatban elfeketedett az ég, villámlott, dörgött, ég, föld megindult, recsegtek-ropogtak a fák, a vár tornya ingadozni-hajladozni kezdett, aztán hirtelen összeomlott, utána az egész vár s a föld süllyedt mind alább, alább, mígnem egyszerre víz alá borult. És halljatok csudát, mikor lecsendesült az ég haragja, a vár helyén egy gyönyörűséges tó pihent s a tóban tizenkét hattyú úszkált. Távol tőlük egy sárkány vergődött a tó forgatagában, erőlködött, hogy megfogja a tizenkét hattyút, de nem tudott kikerülni a forgatagból.

A tizenkét hattyú meg csak úszott, úszott szép csendesen, kiszállottak a tó partjára, ottan megrázkódtak s leánnyá változtak ismét. Siettek haza mind a falujukba, csak Anna maradt ott. Kápolnát építtetett a tó partjára s ebben a kápolnában töltötte az életét csendes imádkozással. És jöttek, zarándokoltak a népek mindenfelől a kis kápolnához, együtt imádkoztak a szentéletű leánnyal, kit még életében szentnek nevezének, halála után pedig róla nevezték el a tavat Szent Anna tavának.

Ha szeretne többet olvasni a Szent Anna tóról akkor itt megteheti.

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

 

Program ajánló!

Július, a nyár közepe, vagyis a fesztiválok, rendezvények ideje.
Éppen ezért egy kis ízelítőt szeretnék itt felsorakoztatni, a teljesség igénye nélkül.
Pár olyan rendezvény mutatnék be, amiért érdemes szabadságok kivenni, és Erdélybe utazni.

 

Ezer Székely Leány Napja – 2013. július 6.

Ezer székely leány napjaEnnek a rendezvénynek a múltja egészen 1931-ig nyúlik vissza, ugyanis akkor szervezte meg először Domokos Pál Péter, néprajz kutató. Sajnos a második világháború után nem volt lehetőség folytatni ezt a szép hagyományt, viszont már a kommunista időben 1990-ben sikerült újra éleszteni a rendezvényt, és azóta minden évben itt gyűlnek össze a székely leányok és legények.   rendezvény sajátossága, hogy minden évben más-más tájegység mutatja be táncait és hagyományait, majd a különböző néptánc csoportok szórakoztatják a nagyszámú nézőközönséget.

 

 

Míves Emberek Sokadalma, 2013. július 19 – 21.

A székelyudvarhelyi Artera Alapítvány idén már 14. alkalommal szervezi meg a népművészet és a mesterségek hagyományainak megőrzését és ápolását szolgáló rendezvényét, a Míves Emberek Sokadalmát, amelyre július 19-21. között kerül sor Székelyudvarhelyen.

Murányi Tóni dalszerzőt idézve: „Évről évre a MES gyűjti össze azokat az embereket, akik a saját népi hagyományaink mezején keresik aktuális szórakozásukat. … A MES talán ezzel emelkedik ki a vidék nyári fesztiválkínálatából: jó alkalom ez mindannyiunk számára, hogy pár napig »vegytisztán« kapjuk kézhez a saját kultúránkat.”

 

 Félsziget fesztivál, 2013. július 18 – 21.

A Félsziget Fesztivált 2002-ben szervezték meg először Marosvásárhelyen. Nevét onnan kapta, hogy Marosvásárhely Weekend-telep nevű részében egy, a Marosba nyúló félszigeten rendezték meg. Mára már Erdély, legnagyobb fesztiváljává nőtte ki magát. Évről – évre  neves magyar, román és külföldi együttesek lépnek fel. Tavaly például Ákost hallgathatta meg az oda látogató, amin én is részt vettem.

 

Székelyföldi Tánctábor, 2013. július 21-28

Idén 19. alkalommal szervezik meg Felsősófalván a Székelyföldi Tánctábort, ahol kicsiktől kezdve egészen a nagyokig, a kezdőktől a haladókig mindenki megtalálja az ő tudásának megfelelő táncot. Az idén megtanulhatják a  Marossárpataki, Sóvidéki, Parajdi és Kisküküllő-menti táncokat. A talpalávalót a Erdély különböző pontjáról érkező muzsikások húzzák.

 

Tusványos,  2013. július 23 – 28

Az idén 24. alkalommal megszervezésre kerülő Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, gyakoribb nevén Tusványos története egy 1989 decemberi kézdivásárhelyi házibuliig nyúlik vissza. Ekkor döntötték el magyarországi és erdélyi fiatal politikusok, hogy szerveznek egy olyan rendezvényt, ahol lehetőség nyílik a párbeszédre egymás között, illetve románok és magyarok között is. Az évek folyamán a rendezvény egyre inkább bővült, a tartalmas előadások mellett nőtt a fesztiváljelleg és a résztvevők száma is, így aztán a szabadegyetem néhány évvel később átköltözött Bálványosról a közeli Tusnádfürdőre. Innen ered a Tusványos becenév is.

Ha Tusványost választja valaki, akkor engem ott megtalál. ;)

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Július

Radnóti Miklós

Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
meztélábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.
Tisztatestü hőség ül a
fényesarcu fák felett.

1940. június 12.

Július

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...