Locsoló versek

Ezzel a bejegyzésemmel a férfi olvasóimnak kedveskedem, (bár ilyentájt a férfiak kedveskednek a hölgyeknek, de lassan megszokássá válik ez a blogon, hogy nem épp a megszokott dolgok szerint történnek az ilyenek).
Néhány székely locsolóverset gyűjtöttem össze, hogy ezzel is könnyítsem a férfi olvasóim dolgát, így csak megtanulni kell a versikéket, és természetesen holnap meglocsolni a lányokat.

 

Piros hajnal sütött házunk ablakára,
Ragyogó verőfény omlik udvarára.
Feltámadt Jézus, örömtüzek égnek,
Örömünnepe van a földnek s a népnek!
Ez öröm ünnepén rózsavíz hullással,
Szálljon ezer s ezer áldás
Minden székely lányra!

Ünnep köszönteni szólnak a harangok,
Melyek azt hirdetik, Jézus feltámadott!
Nem fekszik a sírban, új életet kapott,
Támadj fel én népem, ne légy többé halott!
Van a székely népnek sok-sok hagyománya
De még annál is több régi jó szokása.
Húsvét másodnapján locsolódni járunk,
Ezzel is egy régi hagyományt ápolunk.

Az éjjel oly szép álmot láttam,
Álmomban fent a Hargitán jártam.
Onnan láttam az egész világot
Közepiben szép Erdélyországot.
Erdélyország, édes hazám,
Itt nevelt fel édesanyám.
Mikor aztán felcseperedtem
A Firtos kútjából vizet merítettem
S azzal indultam el öntözni minden virágot,
Mindenkinek békét, egészséget és
kellemes ünnepeket kívánok.

Erdélyország szép tájiról,
Gyöngyharmatot szedtem,
Akit ezzel megöntözök,
Áldja meg az Isten!

Föltámad Jézus
Jámbor keresztények!
Locsolni indultak
A székely legények.
Illatos rózsámtól
Kértem rózsavizet,
Azt locsolom meg,
Aki engem szeret

 

Petőfi Sándor: Erdélyben

Épp Koltóról olvasok, ahol Petőfi Sándor és Szendrey Júlia a mézes heteit töltötték 1847 szeptember 9-től október 20-ig. Ez az időszak Petőfi életének legboldogabb hat hete volt, és a magyar irodalom szempontjából is jelentős, mivel 33 verset írt, ebben az időszakban.

Ezek közül szeretném az “Erdélyben” című versét megmutatni, mivel úgy gondolom, hogy ez a honlap név megköveteli, hogy ez a vers helyet kapjon itt.

 

Erdélyben
Petőfi Sándor

Barangol és zúg, zúg az őszi szél.
Csörögnek a fák száraz lombjai,
Mint rab kezén a megrázott bilincs.
Hallgass, zugó szél, hadd beszéljek én!
Ha el nem hallgatsz, túlkiáltalak,
Mint nősirást az égiháború.
Egy nemzet és két ország hallja meg,
Mi bennem eddig titkon forra csak,
S amit keblemből mostan kiröpítek,
Mint a volkán az égő köveket.
Az forra bennem, az fájt énnekem,
Hogy egy nemzetnek két országa van, hogy
E kétországos nemzet a magyar!
Ez tette lelkem pusztává, a bánat
Pusztájává, hol egy tigris lakik:
A vérszemű, a lángszemű harag.
Oh e vadállat hányszor verte el
Magányos éjim csendét, amidőn
Besüvöltötte puszta lelkemet! -
Mely ördög súgta, hogy kettészakadjunk,
Hogy szétrepesszük a szent levelet,
Mit diadalmas őseink írának,
Szivök vérébe mártván kardjokat?
Kettészakadtunk, és a szép levélből
Rongyok levének, miket elsodort
És sárba dobott a századok viharja.
Lábbal tiportak bennünket. Könyűket
És jajkiáltást küldöttünk az égbe,
De panaszunkat az be nem fogadta.
A rabszolgákat nem hallgatja az meg,
Mert aki jármot hágy nyakába tenni.
Méltó reá, hogy azt hurcolja is,
Míg össze nem dől a korbács alatt.
Tartottunk volna össze: a világ most
Tudná hirünket, nem volnánk kizárva
A templomból, hol a nagy nemzeteknek
A tisztelet tömjénét égetik.
Tartottunk volna össze, nem törölnénk
Szemünkből annyi fájdalmas könyűt,
Midőn forgatjuk reszkető kezünkkel
Történetünknek sötét lapjait.
A porszemet, mely csak magában áll,
Elfúja egy kis szellő, egy lehellet;
De hogyha összeolvad, összenő, ha
A porszemekből szikla alakúl:
A fergeteg sem ingathatja meg!
Fontoljuk ezt meg, elvált magyarok,
Amit mondtam, nem új, de szent igaz.
Az események romboló szele
Nem fú jelenleg, és a porszemek
Nyugton hevernek biztos helyökön;
De ha föltámad a szél, mielőtt
Eggyé olvadnánk, el-szétszór örökre
A nagy világnak minden részibe,
És soha többé meg nem leljük egymást.
Iparkodjunk. A század viselős,
Születni fognak nagyszerű napok,
Élet-halálnak vészes napjai.
Fogjunk kezet, hogy rettegnünk ne kelljen
Az eljövendő óriásokat.
Tartsuk meg a szép, a szent kézfogást,
Tartsuk meg azt, oh édes nemzetem!
Ki legelőször nyujtja ki kezét,
Azé legyen a hála s a dicsőség;
S ki elfogadni azt vonakodik?
Annak porára szálljon minden átok,
Melyet sirunkra majd virág helyett
Ültetni fognak maradékaink,
Kiket örökre megnyomoritánk!

Koltó, 1846. október  26.

Torockó

Egy kis falucska, csupán 600 fős. A hangulata olyan mintha megállt volna az idő.

Mégis olyan varázsa van, hogy azt mindenkinek át kell élni, éppen ezért szerepel a 2013-as kívánságlistámon.
Nem elég átutazni rajta,  ott kell aludni, legalább egy éjszakát.
Reggel a kakas kukorékolásra ébredni, és az ablakon kinézve megpillantani a hatalmas Székelykővet. Én csak próbálkozom leírni azt a hangulatot, amit nem is lehet szavakba foglalni.

Torockó története, szerintem nagyon tanulságos: gazdag kis falucska volt, köszönhetően a vasbányászatnak, illetve a vasfeldolgozásnak.  1870-ban egy tűzvészben több, mint 40 ház leégett. Majd közös erőből, egymást segítve egyforma stílusú házakat építettek, senki sem akart kitűnni, de elmaradni sem, ennek köszönhetően kialakult Torockó ma is látható különleges arca.
Ezt követően körülbelül 1880-ban a  vasbányászat leállt, és a gazdag településen megállt a fejlődés, nem volt pénz a legújabb technológiák kipróbálására, vagy a házak „modernebb” átalakítására.
Ahogy minden borúra derű jön, úgy mentette ki Torockót is a turizmus, ebből az állandó csendből. Annak köszönhetően, hogy nem fejlődött, Europa Nostra díjat kapott, így már nem akarják a régi kincseiket, a házaikat átalakítani, csak büszkén mutogatni az arra járóknak.

Miután már megismerkedtünk Torockó központjával, jellegzetes házaival, fel kell mászni a Székelykőre, ahonnan csodálatos kilátás tárul elénk. Kihagyhatatlan.

Torockónak van egy érdekes játéka a kettes számokkal, amit a következő hónapban olvashatnak egy új bejegyzésben.

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

 

48 március 15.

Ó régi szép est… tündöklő siker,
Mikor jön egyszer hozzád fogható,
Dicsőséged az egekig ivel,
A deszkáidon tetté vált a szó.

Igen, az Ige testté lett, derék
És lelkes nézők tapsoltak neked,
Színházi est, melyen – ó büszkeség! -
A gondolatszabadság született.

Aktoraid: Petőfi, Jókai,
Vasvári, Táncsics és a korai
Tavaszi mámor sok nagy ifja még,

Színésznőd Laborfalvy Róza volt,
Ki Jókainak szívére hajolt…
Ó régi szép est: jössz-e vissza még?

                                Juhász Gyula

 

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Nőnap

Boldog nőnapot

Mivel én is a nők táborába tartozom, lehet ha nem hangzik teljesen hitelesen a nőnapi köszöntőm. De, hogy több női olvasom is van, így nem szívesen hagyom ki az ők köszöntését, amihez a Magna Cum Laude segítségét kérem:

Boldog Nőnapot kívánok minden kedves női olvasómnak!

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Tél búcsúztató

A hétvégén a Madarasi Hargitán voltam, sítáborban.
Ez már szinte hagyomány, hogy minden évben pár napra felmegyünk a Hargitára.

Érdekes volt, ahogy a tavaszból mentünk a télbe, majd haza fele, a télből jöttünk a tavaszba. Csodálatos ez a természet…

A Madarasi Hargita a vulkáni eredetű Hargita hegyvonulat legmagasabb része, a Székelyek Szent Hegyeként ismert.
A vulkáni működés rétegtűzhányót hagyott hátra, ahol a nagyon sokféle kőzettípust találunk. A vulkáni építmények fiatal voltát bizonyítják a vulkáni utóműködések gázai, szénsavas ásványvizek, borvizek, termálvizek.

Télen, a Hargita csak a sízőké, de a szavak helyett inkább beszéljenek a képek, és a videó:

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Március

Radnóti Miklós

Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad,
vidám, kamaszfiús
szellőkkel jár a fák alatt,
s zajong a március.
A fázós rügy nem bujt ki még,
hálót se sző a pók,
de futnak már a kiscsibék,
sárgás aranygolyók.

1941. február 26.

Március

 

 

 

 

 

 

 

Erdélyről egy Erdélyben élő idegenvezető

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...