Mi köze van Farkaslakának a farkasokhoz?

Vagyis úgy volt, valamikor régen, hogy jó magosan a völgy fölött, a Gordon oldalában, emberek meghúzódtak, és ott tanyát ütöttek. Mivel látták, hogy földi és égi bajok ellen elég jól megvédi őket a hegy; s mivel nyugati irányban szabadon a szemük ügyébe feküdt az egész hatalmas völgy, hát azért házat is építettek oda.
Fájuk volt elég, mert a hegy kalapja mögött nagy bőségben terültek el az erdők. A barmok számára legelő is volt elég s télire takarmány, s ami nagy dolog ilyen helyen, víz is volt az embereknek és a barmoknak. Csak a folyóvizet nem tudta pótolni sehogy. Ugyanis a gabonát, miből az asszonyok kenyeret akarnának sütni, valahogy meg is kell őrölni.
Készítettek egy kézi malmot, amit ember is elhajt valameddig; több ember pedig, ha felváltja egymást, szinte akármeddig. Azonban fáradságos és egy kicsit méltatlan munka ez, s ennél fogva, a folytonos egyhangúság és a verejték alatt, könnyen arra csábít bárkit, hogy keressen valami más megoldást. Csináltak hát malomköveket nagyobbakat, s olyan malmot szerkesztettek, amelyet állattal lehet jártatni, ennek az volt a hibája, hogy amikor kifogták este a lovat szüntelen köröző munkából, akkor is csak körben tudott egy darabig járni, pedig mehetett volna már olyan egyenesen.
Ezért megint más megoldáson kellett törjék a fejüket, tudott is valóban egyik-másik valamit, mert a hírét hallotta egy elszánt és vakmerő embernek, aki odalent a völgyben, ahol a Nyikó vize folyik, ott a hatalmas égerfák és fűzfák között, ott az a vakmerő ember egy vízimalmot készített.
Elhatározták, hogy őrlésre oda fogják vinni a gabonát, szekérre rakták, s amikor leszállott a holdvilágos este, akkor a két hosszú szőrű hegyi lovacskájával az öreg el indult. S meg is érkezett szerencsésen a malomba, ahol a molnár az első zsák gabonát fel is öntötte rögtön, hogy utána s egyvégtiben a többit is lejárassa. Amíg duruzsolt a malom, azalatt a két lovacska künn állott a holdvilágos malomudvaron, ahova egy kicsi fahídon lehetett a víz fölött bejárni.
Ők pedig ha felöntöttek egy-egy zsák gabonát, a következőig behúzódtak a malmos szobájába, melynek az ablaka az udvarra tekintett.
Tehát ott üldögéltek a gyertyácska mellett, amikor különös zajt hallottak egyszer. A malmos kinyitotta az ablak¬szárnyat, és a kicsi fahídon villogás támadt hirtelen, majd valami, s ismét valami, rőt-vörös színben megcsillámlott; s abban a percben, a fahídon keresztül, már az udvarra ugrott egy hatalmas farkas, majd utána egy másik, s a nyomában egy harmadik.Egész csorda.
A molnár csak annyit mondott, hogy farkasok! Az öreg őrlető pedig csak annyit, hogy a lovak! A molnár imádkozott, s az öreg némán könnyezett.
Aztán a lovak elcsendesedtek, s csak habzsoló morgást lehetett hallani. A malom üresen kezdett járni, de ezt a malmos füle csak akkor vette észre, amikor a farkasok egymás nyomán elsompolyogtak. Akkor ismét felöntött egy zsák gabonát, majd utána egy újat. Az öreg pedig csak hajnal felé mozdult meg a helyéről, s akkor azt mondta csendesen, hogy immár elmegy haza.
Amikor otthon elmondta, hogy a farkasok miképpen ették meg a két lovat, nem az ijedtség szállta meg a népet, ha¬nem az indulat; s nem a félelem verte le őket, hanem a küzdelem lobbantotta fel bennük a lángot. Mindnyájan, még az asszonyok egy része is, mind kézbelit ragadott, s egy akarattal mondták, hogy elhozzák a lisztet. S így közös erővel elhozták a hátukon a lisztet, amiből olyan kenyeret sütöttek az asszonyok, amilyen jót nem ettek régen. S amikor ettek ebből a kenyérből, akkor nagy fordulat történt.
Attól kezdve közös erővel vitték a völgybe a gabonát, s úgy hozták haza a lisztet. A hegy és a völgy között megindult a forgalom.
S már arra gondoltak, hogy talán lakni is jobb és alkalmasabb a völgyben. A fiatalok különösen völgypártiak voltak; Meg is törték hamarosan a hegyi rendet és a régi szokást, mert az egyik mátkapár úgy határozta magában, hogy házat a völgyben építenének maguknak, s majd az esküvő után oda is szállanának abba a házba.
A ház elkészült, s a két fecske odaszállt.
Aztán kezdtek gyarapodni a házak, és szaporodni az emberek a völgyben, melynek hatalmas fűzfái és fekete bogyós égerfái alatt s málnás-szedres bozótjai között azelőtt csak farkasok tanyáztak.
Hát valahogy így keletkezett a falu. S így lett a neve Farkaslaka.

Makovecz Imre

A magyar organikus építészet egyik jeles képviselője Budapesten született, 1935. november 20-án.

Budapesten született 1935-ben, de élete első tíz évében sok időt töltött apja szülőfalujában, a zalai Nagykapornakon, mi nemcsak személyes életére, de későbbi pályájára is nagy hatást gyakorolt. Ott ugyanis bepillanthatott a vidéki életformába, és annak részleteibe is.

Építészmérnöki tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen 1959-ben fejezte be, majd 1962-ben az Iparművészeti Főiskolán építőművész-diplomát szerzett.

1959 és 1977 között különböző állami tervezővállalatoknál dolgozott , de közben munkatársaival a vidéket járta, hogy az akkor elsorvadásra ítélt falvakban kulturális egyesületeket szervezzen, és faluházakat építsen a megmaradás érdekében.

Sárospatakon a panelnél jóval költségkímélőbb lakóházakat is építeni kezdtek, de akkoriban ezt még csak kevesen nézték jó szemmel, így ő önkéntes száműzetésbe vonult, és 1977-81 között a Pilisi Parkerdő Gazdaság főépítészeként dolgozott.

Karrierjében akkor következett be az áttörés, amikor 1981-ben önálló építészirodát alapított, és a Makona Tervező Kisszövetkezet vezetője lett.
Számos középületet (templomot, művelődési háza) tervezett, elsősorban vidéki városokban. Teljesen egyéni kompozíciójú épületeivel vált híressé, az organikus építészeti stílus megteremtője.

Első figyelemreméltó munkájának a paksi templomot tartja, amely karcsú, tűhegyes csúcsban végződő tetőzetével, ívelt kapubejáratával, egyéni stílusával országos hírnevet szerzett tervezőjének.

1987-től a Nemzetközi Építészeti Akadémia tanára lett, egy évvel később pedig az Országépítő Alapítvány egyik alapítója, azóta kuratóriumának elnöke lett.

Építészként fő műve az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonja.

Máig száznál több különböző funkciójú, jellegzetes stílusjegyeket hordozó épület jelzi munkásságának eredményét.
A hagyományos alapanyagok, s főleg a fa felhasználásával készült épületeknek hagyományőrző hatása van, így a fát nem díszítőelemként, hanem szerkezetként használja.

Az építészet számára a környezetükbe illő, emberbarát, természetes anyagok felhasználásával készült építményt jelenti.
Szerinte az épületnek úgy kell kinéznie, mintha az alja a földből nőtt volna ki és a teteje pedig az égből esett volna le rá. Építészete organikus, hiszen szándéka az, hogy egylényegűvé váljon az épület a környezettel, szervesen illeszkedjen a tájba.
“Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt” – fogalmazta meg törekvését.

Számos kitüntetéssel ismerték el munkásságát:

  • 1969-ben a legrangosabb építőművészeti szakmai díjjal, az Ybl-díjjal,
  • 1990-ben a legfontosabb művészeti díjjal, a Kossuth-díjjal

Erdély-i munkái

Vargyas templom

Csíkszereda, Millenium templom

Csíkszereda

Kolozsvár, Református templom

Kolozsvár, reformatus templom

Kezdet

Kedves Látogató!

Ez az első blogbejegyzésem, melyet kiküldök a nagyvilágba, és szeretném, ezt rendszeresen megismételni. Az elkövetkezőkben információt kaphatnak, székelyföldi hagyományokról, népszokásokról, itt született hírességek életéről. Megtudhatják, hogy miért, illetve mikor érdemes ide utazni, mert bemutatom székelyföld nevezetességeit, és érdekesebbnél érdekesebb rendezvényeit.
Természetesen nem feledkezek meg a székely humorról sem, ezért az első levemet egy kis anekdotával kezdem:

A barát és a menyecske

Egy barátkolostorral szemben álló házhoz új asszonyt vitt a székely legény. Mivel a két ház elég közel közel esett egymáshoz, a menyecske pedig szépecske vala, a kertben dolgoztató barát reggelenként átköszönt a szomszédba:
-         Jó reggelt, menyecske! Szívesen lennék a kedvese!
Erre azonban a kioktatott menyecske hasonlóan válaszolt:
-         Jó reggelt kedvesem, háljunk este kettesben!
A barátnak sem kellett több biztatás, este átmászott a közkerten, bé a házba, ahol elkezdte ölelgetni a menyecskét. Ám abban a percben a szekrényből kilépett a a menyecske férje, és megragadta a barátot:

Mit keresel barát létére az én feleségemnél?
-         Jaj, édes fiam! Engem a bűnöm hozott ide. Bocsáss meg nekem, készen vagyok a büntetésre.
-         Jól van – mondta a férj. – De büntetést én magam fogom kiszabni. Áll az alku?
A barát kénytelen volt ráállni, csakhogy szabaduljon. A férj pedig becsukta  a sötét kamrába, ahová ahová előzőleg egy rossz kézi darálót meg egy zsák szemes kukoricát készített elő, aztán így szólt:
-         Ha ezt reggelig megdarálja kelmed, akkor bántódás nélkül szabadon bocsájtom, másként lesz haddelhadd!
A megszorult barátnak mit volt mit tennie, teljesítette a kiszabott büntetést, reggelig őrölte a darát, hanem attól attól fogva még a fejét is elfordította, ha meglátta a menyecskét. Idő elteltével aztán az asszony köszönt rá a barátra:
-         Jó reggelt, barát! Meleg ágyam vár rád!
Erre a pórul járt barát szemét lesütve válaszolt:
-         Ne szült volna anyád! Tán elfogyott a darád?

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...